–

1. Egyéni vs. politikai áldozattörténet

A pszichológus szerint rettentő fontos, hogy különbséget tegyünk az egyéni szinten megélt áldozatiság és a politikai aktorok által felvett áldozati szerep között.

„Nagyon elválik itt az, hogy szociálpszichológusként vagy terapeutaként gondolkodom. Ha terapeuta vagyok, akkor minden áldozattörténetet validálok, mindegyikben meglátom az igazságot – igen, még akkor is, ha például egy abuzív szülőtől veszik el a gyermekfelügyeleti jogot, és ő ennek áldozataként azonosítja magát. Terapeutaként az áldozati élmény validitásának megkérdőjelezése szerintem hatalmas szakmai hiba.

Ugyanakkor, a szociálpszichológia definíciója viszont úgy szól: áldozat az, akit a többiek elismernek áldozatként.

És itt egyáltalán nem mindegy, hogy egyéni vagy közösségi történetről beszélünk-e, illetve, hogy van-e politikai üzenet, hatalmi beavatkozás is mögötte. Ha valakit megvernek az utcán és bemegy a rendőrségre, nagy valószínűséggel nem manipulálásra akarja használni az esetét. Ezzel szemben, ha egy politikus azt mondja, hogy őt lökdösik, két mondattal korábban meg szavazásra buzdított, akkor bizony érdekekről van szó. És noha nem gondolom, hogy a lökdösésnek bárhol is lenne helye, ebben az esetben nem az történt, hogy valaki megnyílt egy őt érő traumáról, hanem az, hogy elkezdte eszközként használni az áldozati szerepet, a sérülékenységet. Erre pedig sokan rezonálhatnak a saját életükben tapasztalt igazságtalanságok okán.”

2. Baj, ha az identitásunk része?

Az áldozatiság kérdésében tehát nagyon fontos a kontextus és hogy eszközként használják-e a gyengeséget. Az viszont közös az egyéni és a társadalmi áldozattudat tekintetében is, hogy az érintetteknek az identitásuk részévé válhat, hogy bántották vagy igazságtalanság érte őket. A szakember szerint azonban senkinek sem jó, ha ez hosszú távon így marad.

„Az ember gondolkodó lény, és nagyon súlyos élethelyzetekben is fontos, hogy gondolkodjon arról, hogyan viszonyul az őt érő bántáshoz, mekkora hatalmat ad az ártó gondolatoknak. Persze egyénfüggő, mi az egészséges út, de én nagyon szeretem Slavoj Žižek szociológus gondolatát, aki azt mondja: óvakodjunk attól, hogy az áldozattudat az öndefiníciónk lényege legyen, hiszen a szenvedésünk története önmagában nem tesz hitelessé bennünket.

Nyilván nem lehet, és nem is szabad kitörölni, eltagadni a traumát, de fontos, hogy ne csak az határozza meg, kik vagyunk. Se akkor, ha egyénről van szó, se akkor, ha egy komplett országról.

Magyarország is gyakran állt a vesztes oldalon – de nem szabad, hogy csak ezek alapján tekintsünk magunkra. Igen, elvesztettük a területünk kétharmadát, de vannak hőseink, és adtunk csodálatos dolgokat a világnak. […]

A #metoonál is láttuk, hogy egy idő után „elfáradtak” a felek abban, hogy áldozatként definiálják magukat, és változott a narratíva arra, hogy nemcsak elnyomott, bántott emberek vagyunk, de képesek lehetünk az érdekérvényesítésre is. Az áldozati pozíció szimpátiát válthat ki, de egy idő után akadálya lehet a cselekvésnek, önérvényesítésnek, hiszen az áldozattól passzivitást várunk.”

3. Amikor egy politikus áldozati szerepben akar krediteket szerezni, az mindig gyanús

Ahogy dr. Kővágó Pál mondta, a szociálpszichológia szerint az az áldozat, akit a többiek annak tekintenek – ez pedig magában rejti azt is, hogy az illetőnek hitelesnek kell lennie, hogy a többiek áldozatnak tekintsék. Emiatt azok a politikusok, akik az áldozatiságot politikai célokra használják, veszélyes játékot játszanak.

„Laikus hírfogyasztóként is óvatosnak kell lennünk arra vonatkozóan, mit fogadunk el igazságnak – bár az a személyes véleményem, hogy amikor hatalmi pozícióban lévő személy az áldozati szerepével kezd el kreditet szerezni magának, az mindig gyanús. Ehhez hasonló az is, amikor a férfitársadalom bizonyos tagjai attól félnek, hogy a nőjogi mozgalmak áldozatává válnak, miközben statisztika bizonyítja, hogy például az USA-ban a felső vezetők között több a John keresztnevű ember, mint ahányan a nők vannak összesen.

Ezek után nehéz lesz megsajnálni a patriarchátust képviselő Johnt. És még így is lesznek, akik megteszik!

Az áldozati státusz hangsúlyozása mindig a status quo elmozdításáról is szól: ha elhitetem a közösséggel, hogy áldozat vagyok, azzal változtatni akarok a hatalmi viszonyokon, nagyobb hangot, nagyobb elérést akarok magamnak, akár másokkal szemben is. […]

Az áldozatisággal való politizálás hazárdjáték. Sok közösség már nem feltétlenül vevő az áldozattörténetekre, nem kajálunk be bármit, nem használható fel bármikor pajzsként. Nagyon óvatosnak kell lenni abban, hogyan pozicionáljuk magunkat, hiszen az áldozatiság megítélése is nagyban függ a kontextustól, és nem biztos, hogy minden réteget mobilizálni fog. Ebben el lehet fáradni. Annak, hogy „az ország Gyurcsány miatt rossz”, és mi évtizedes távlatban is az akkor hozott rossz döntések áldozatai vagyunk, csak ideig-óráig van felhajtóereje.”  

Több százmilliárdos veszteséget okoz a diszkrimináció a magyar gazdaságnak minden évben

WMN Ügy – 2024. december 13. – FB

4. Az alsóbb társadalmi rétegek fogékonyabbak az efféle üzenetekre

Ha a magyar viszonyokat nézzük, laikusként érthetetlennek tűnik, hogy pont azok között a legnépszerűbb a tizennégy éve hatalmon lévő kormánypárt, akik a legkiszolgáltatottabbak, és akik nem kapnak érdemi segítséget a hatalomtól ahhoz, hogy jobb legyen az életük. A pszichológus azonban rámutat, hogy a kormány kommunikációját nézve nagyon is logikus a helyzet.

„Egyértelműen kimutatható, hogy az áldozati-elkövető narratívára leginkább nem a társadalom szerencsés rétegei, hanem az elesett, marginalizált réteg a nyitott.

És nem azért, mert kevésbé okosak, hanem mert eleve konstans félelemben élnek, a politikai párbeszéd pedig tükrözi a valóságukat.

A magyar társadalom 30 százaléka a létminimum alatt él. A nélkülözés leépíti az embert, sérülékenyebbé és pszichológiailag kevésbé ellenállóvá válik, életének meghatározó élménye a bizonytalanság lesz. Ezáltal aztán könnyebben elfogad bármit, ami kiutat mutathat a bizonytalanságból, beleértve azokat a történeteket, amelyek arról szólnak, ki tehet arról, hogy ilyen helyzetben vannak. És ezzel nem azt mondom, hogy a nélkülözők, elesettek felelnek a szituációért. Azt mondom, hogy létrehoztunk egy olyan társadalmat, amiben lemondtunk egy csomó emberről, akik hozzánk hasonlóan csak túlélni akarnak. És egyértelműen ők az áldozattudaton alapuló kampányok megszólítottjai, hiszen ezek az igazságtalansággal való leszámolást, rendet, és nagyszerű jövőt ígérnek.”

A teljes interjút IDE kattintva olvashatod el.

Dián Dóri

Kiemelt képünket készítette: Mihályi Szofi