Egy lépés előre, kettő hátra, és ez így megy 116 éve – A Feministák Egyesületének harca

–

1904. november végén–december elején kezdte meg működését a Feministák Egyesülete Budapest 14. nőszervezeteként, a szintén 1904-ben, Berlinben alapított International Woman Suffrage Alliance (IWSA; Nők Választójogi Világszövetsége) fiókszervezeteként. A kezdetben csupán néhány száz tagot számláló csoport három dolog miatt érdemel(ne) több figyelmet az utókor részéről. Egyrészt, mivel szakítottak a korszak nőegyleteinek korábban jószerivel kizárólagos filantróp tevékenységével: működésüket modern alapokra helyezve a nők gazdasági, társadalmi és politikai egyenjogúsításáért emeltek szót az élet minden területén. Másrészt, szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerüket kihasználva az első világháború előestéjére felzárkóztak a hasonló profilú nyugat-európai szervezetek mellé. Végül pedig a XX. század politikai viharai közt – néhány éves betiltásukat leszámítva – több mint négy és fél évtizeden át sikerült talpon maradniuk, síkraszállva a nők jogvédelméért.

Egyáltalán kik azok a feministák?

A Feministák Egyesülete távolról sem tekinthető a „kékharisnyák gyűjtőhelyének”, sokkal inkább olyan progresszívan gondolkodó nők (s bizonyos esetekben a hozzájuk csatlakozó férfiak) csoportjaként kell elképzelnünk őket, akiknek tevékenységi köre messze túlmutatott a jótékonykodáson, vagy a rászoruló tanítónők, netalántán tisztviselőnők tovább- vagy átképzésén. Az egyesület a nőmozgalmi irányzatok palettáján a polgári-liberális irányzaton belül a baloldali radikális irányvonalat képviselte. Ez praktikusan azt jelentette, hogy szinte pillanatok alatt szembekerültek a Gárdos Mariska nevével fémjelzett szociáldemokrata nőszervezetekkel, valamint a Geőcze Sarolta, majd az első női országgyűlési képviselőként ismertté vált Slachta Margit által irányított keresztényszocialista csoportokkal. 

Érdekes, hogy míg a korszak hasonló profilú külföldi nőegyletei a feminista jelzőt ritkán használták önmagukra vonatkoztatva, addig a magyarországi Feministák Egyesülete büszkén határozta meg magát ekként a Monarchiában és a nemzetközi színtéren egyaránt.

Az alapítás

Az intézményesült magyar feminista mozgalom e napokban ünnepli 116. születésnapját, noha a Feministák Egyesülete alapításának pontos dátuma nem ismert. Biztos azonban, hogy életre hívásában a hazai, illetve a nemzetközi nő- és békemozgalomban elévülhetetlen érdemeket szerző Schwimmer Rózsa (akiről ITT írtunk bővebben) és Glücklich Vilma (akit pedig ITT mutattunk be) vállalt kulcsszerepet.

Az alapítás körülményeiről csupán egy, Schwimmerre oly jellemző momentumot említek. Ő a kezdetektől a kenyerét tanítónőként kereső Glücklichet kívánta az elnöki székben látni, ám tisztában volt azzal, hogy társnője valószínűleg nem fogadná el megválasztását. Jóindulatú kijátszására éppen ezért úgy szervezte az első bizottsági ülést, hogy Glücklich iskolai teendői miatt ne vehessen részt rajta, így tulajdonképpen a háta mögött választották vezetővé. Ő persze nem hagyta ezt szó nélkül, karácsonyi üdvözlet helyett felháborodott levélben tudatta, hogy alkalmatlan a tisztségre. Egyesületi munkáját ekkor még az édesanyja sem nézte jó szemmel, 1905 első napjaiban ugyanis az alábbi újévi „jókívánságok”-kal lepte meg Schwimmert: 

„Nagyon sajnálja, hogy leánya nem talál jobb házasságot, mint magához hasonló bolondokat, az új esztendőben józanabb gondolkodást kiván özv. Glücklich Ignácné.”

Kultúrmisszó vagy propaganda? A Feministák céljai

A forrásokból egy problémaorientált szervezet bontakozik ki előttünk, amely a nők oktatási, munkaerőpiaci és politikai jogainak védelme mellett számos fronton síkraszállt a „gyengébb nem”-ért. Az anya- és gyermekvédelem mellett fontosnak tartották a fiatalok szexuális felvilágosítását. A korszakban egyedülálló módon a szexuális tudás kicserélésével, valamint a leánykereskedelemmel és a prostitúcióval kapcsolatos kérdések szintén szerepeltek napirendjükön. E kérdésköröket tanárokkal, orvosokkal, szociológusokkal tárgyalták előadói, illetve vitaestjeiken, valamint az általuk publikált sajtótermékekben. 

Több beadványt intéztek a kormányhoz a koedukáció bevezetése, az iskolai szexuális felvilágosítás szabályozása, valamint a prostitúcióval kapcsolatos problémák megoldása érdekében.

Az önreprezentáció legalapvetőbb formájának a Feministák Egyesülete a kezdetektől az önálló, más női, illetve férfiszervezetektől független sajtótermék publikálását tartotta, amelynek fenntartásáért hatalmas anyagi áldozatokat vállalt. Schwimmerék erőfeszítéseinek első sikerekeként 1907-ben indult útjára A Nő és a Társadalom című havilap, amelyet 1914–1928 közt A Nő. Feminista Folyóirat váltott fel.

Tagság

A Feministák Egyesületének viszonylag széles társadalmi csoportokat sikerült megszólítania és mobilizálnia, hiszen – ha nem is tömegesen, de – számos hazai, illetve külföldi egyetemet végzett középosztálybeli nő, néhány arisztokrata, sőt még munkásasszony is csatlakozott hozzájuk. Utóbbiak sorában említendő a balmazújvárosi földműves asszonyok egy csoportja, akik 1908-ban intézményes formában is kapcsolódtak a budapesti Feministákhoz. Mindez kiváló hivatkozási alapot teremtett Glücklichéknek arra, hogy egyértelművé tegyék, mozgalmuk nem csupán a közép- és felsőbb rétegek nőtagjainak jogaiért küzd. Ugyanakkor a balmazújvárosiak szerepét nem szabad túlértékelnünk, hiszen az ilyen típusú csoportok csupán afféle „kirakatként” szolgáltak a nőmozgalom soraiban.

Az évek előrehaladtával a Feministák Egyesülete mind Budapesten, mind pedig vidéken fontos hídfőállásokat szerzett, s tagsága 1918-ra hatezer fő fölé kúszott. 

A fővárosi és a vidéki fiókszervezetekből természetesen a férfiakat sem zárták ki, hiszen rajtuk keresztül igyekeztek megszólítani a magyar politikai elit tagjait.

A világ legelismertebb feministái Budapesten

A szárnyait alig több mint fél évtizede bontogató Feministák Egyesületét 1911 nyarán óriási megtiszteltetés érte, hiszen a Nők Választójogi Világszövetsége „az osztrák és magyar választójogi nőmozgalom meghívása között választván, egyhangúlag azt határozta, hogy legközelebbi kongresszusát 1913 nyarán Budapesten tartja”.

A seregszemle reflektorfényt és hatalmas sajtónyilvánosságot hozott az egyesület számára, ezen kívül pedig a világ legismertebb nőmozgalmi aktivistáit vonzotta a magyar fővárosba.

Az eseményre kétezer-ötszáz-háromezer magyar és külföldi küldött érkezett, összesen 26 országból. Természetesen köztük találjuk a Nők Választójogi Világszövetségének elnökét, Carrie Chapman Cattet, akit kortársai „az IWSA koronázatlan királynője”-ként emlegettek, illetve Cicely Corbettet, aki a tanácskozás előtt hosszabb időt töltött Budapesten, segítve Schwimmeréket a rendezvény előkészítésében. További küldöttek érkeztek többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Nagy-Britanniából, valamint Németországból, Hollandiából, Svédországból, Finnországból és Olaszországból. A szerb és az oroszországi nőmozgalom szintén képviseltette magát az eseményen.

Epilógus

Az első világháború kirobbanása fordulópontot jelentett a Feministák Egyesülete fejlődésében. Míg 1914 augusztusa előtt nyilvános agitációval, plakátolással és röplapok osztogatásával igyekeztek a társadalom figyelmét a nők egyenjogúsításának elodázhatatlanságára irányítani, tevékenységük súlypontja egy csapásra áthelyeződött. Bár a mozgósítás megkezdésétől az azonnali békekötést siettették, a kialakult helyzetet pedig „tagadhatatlanul […] a férfi-civiliáció csődjé”-nek tartották, a lehető legaktívabban vették ki részüket a háborús munkából.

Levették napirendjükről a nők politikai jogaiért folytatott harcot, energiáikat pedig a hátországban való segítségnyújtásra, állásközvetítésre és felvilágosító munkára összpontosították.

A sors iróniája, hogy a Feministák Egyesülete a választójog nőkre történő 1920-as kiterjesztését nem saját sikereként könyvelhette el. A Tanácsköztársaság bukása után formálódó politikai rendszer mindinkább „a nők társadalmi demobilizálására törekedett”, így az egyesület jelentősen veszített erejéből, a jobboldali, konzervatív női csoportok pedig vezető szerepet kaptak. Ez a Horthy-korszak revizionista propagandával, a vallásos, nacionalista eszmék felértékelődésével és a nők családon belüli szerepeinek magasztalásával, illetve a feministák démonizálásával egy teljesen új nőmozgalom alapjainak megteremtéséhez vezetett. 

Vagyis a Horthy-korszak tulajdonképpen egy hamis nosztalgia alapján igyekezett a nők mozgásterének meghatározására és átrajzolására, ami visszalépést jelentett a korábbiakhoz képest. Mindezek ellenére a Feministák Egyesülete kitartott, s a fokozatosan szűkülő keretek között is folytatta a munkáját egészen 1949-ig.

Czeferner Dóra