Egy szellős, kellemes nyári napon fogadtam az első vendégemet a Couchsurfing oldalról. Vagyis fogadtuk, ugyanis 2009-ben, 18 évesen természetesen otthon laktam. Érveltem serényen anyának, miért is lenne annyira jó, ha nálunk alhatna egy ismeretlen utazó. Végül, miután könyörögtem, pilláztam, és végigmutattam neki a húszéves koreai lány profiljának minden kis zugát, bólintott.

GwiHee három napra jelentkezett be, végül majdnem egy hétig maradt, és igazán jó barátom lett. Elhurcoltam mindenhova, még a Balatonra is, vattacukrot vettem neki a Margitszigeten, megismerte a barátaimat. Két évre rá még egyszer találkoztunk Budapesten, most márciusban pedig Szöulban próbáltam ki ezúttal én az ő kanapéját.

 A Couchsurfing egy 14 millió fős közösség, ami az utazást személyes kapcsolatokon keresztül teszi még élvezhetőbbé. Utazás közben lehetőséged van a tagokkal találkozni, programokat csinálni, és náluk is alhatsz, te pedig jó esetben otthon segítesz az arra utazóknak.

GwiHee azt írta a rólam készített referenciájában, hogy az egyik legjobb barátja lettem. Még azt is odabiggyesztette magyarul, hogy „Hiányzol, buddy. Szeretlek!!”. És kitért a családom kedvességére is, ami nélkül valóban megakadt volna a történet. Anyáék persze mindig kicsit aggódtak az idegenek miatt, de ha már nálunk volt valaki, akkor mindig nagy vendégszeretetet tanúsítottak.

 A referenciarendszer teszi egyébként biztonságossá ezt az egészet. Én csakis olyan embereket fogadok, és olyanoknál alszom, akiknek sok megbízható forrásból származó ajánlása van más tagoktól, teljesen kitöltött a profiljuk, és feltesznek egy halom képet is magukról. Sajnos az utóbbi években a népszerűség növekedésével együtt sokat „hígult” az oldal, most már sok kéretlen üzenet (például „Helló, szép vagy!”) közül kell kibogarászni azokat, akik tényleg az utazás miatt vannak ott.

Nincs pontos adatom arról, hányan aludtak nálam, és én hányszor másoknál (sajnos régebben extrém lusta voltam referenciaírás terén), de már nagyjából száz alkalommal.

 A legelső kanapészörfölésem pár héttel a koreai lány elszállásolása előtt történt. Az érettségim harmadik napján már nem volt semmi kedvem a másnapi vizsgára tanulni, ezért böngésztem az utazási lehetőségeket. Pedig pont az előtte lévő héten vertem el az összes ballagási pénzemet a svájci hoki vébére, alig jöttem haza, de már kerestem a következő kalandot. Rátaláltam egy olcsó buszjegyre Rómába, és írtam az akkori egyik legjobb barátnőmnek, hogy nem akarna-e Olaszországba jönni velem két hét múlva.

Azt válaszolta, hogy nagyon jönne, de sajnos nincs sok pénze. Nagyjából öt perc alatt győztem meg egyrészt a 13 ezres buszjeggyel, másrészt az épp akkoriban felfedezett szuper weboldallal, a Couchsurfinggel, ahol ingyen lakhatást intézhettünk magunknak. A családjainknak azt nem mertük elmondani, hogy a hosztunk indulás előtt lemondott minket, így végül megérkezéskor egy kis utcában kellett nekidőlnünk a falnak, és a laptopomon írni egy szívhez szóló üzenetet az SOS Last Minute Róma csoportba.

 Aztán lecsaptuk a laptop tetejét, és felfedezőútra indultunk. Két órán belül majdnem hatvan üzenet villogott az oldalon, egytől-egyig szállást ajánlva. Danilót választottuk, így pár egyetemistával töltöttünk, mondanom sem kell, fergeteges öt napot.

A római út nem került túl sokba, én pedig egyből beleszerettem a gondolatba, hogy utazókkal és az ő történeteikkel legyen tele a nappali. Így került GwiHee is a mienkbe, és utána még jó páran érkeztek.

Egy fiatal amerikai fiú egyszer elkeveredett a nyolcadik kerületben, ráadásul rossz hosztelt is foglalt, így már majdnem csalódottan elhagyta Budapestet, amikor az utolsó percben befogadtuk. Igyekeztem megmutatni neki a város szép arcát, elvittem bulizni, főztem neki, és elégedett voltam, amikor búcsúzáskor az egyik kedvenc országának nevezte Magyarországot. Egy másik amerikai vezetett be a kertben a sörpong rejtelmeibe, egy új-zélandi fiúról pedig kiderült, hogy nővérének dalait milliók hallgatják YouTube-on. A liverpooli egyetemi professzorral még nála lettünk jóban, jegyet szerzett nekem kedvenc csapatom meccsére, úgyhogy nagy örömmel invitáltam meg hozzánk Budapestre.

Mostanában általában havonta-kéthavonta meglátogatnak külföldi barátok, úgyhogy – bár ezáltal az idegenekre nem marad idő – azért nem kong üresen a ház. Utazásaimkor viszont még mindig sűrűn couchsurfingelek.

Párizsban a Louvre mellett laktam, Buenos Airesben a tangótáncos szállásadóm elvitt egy tangóestre, Rióban körbevitt egy srác gyermekkora faveláján, Helsinkiben komolyzenei koncertre mentem, Chilében működő vulkánra, és a sort holnapig folytathatnám.

Teljesen megértem, hogy az idegenek befogadása sokaknak extrém gondolat lehet, de ha valaki gondosan válogat, akkor ezek az emberek inkább jövőbeli barátok, mintsem idegenek. Persze, mindig elővigyázatosnak kell lenni, erősen kell szűrni, ki az, aki valóban a kultúrára és érdekes beszélgetésekre kíváncsi, és tényleg csak szeretné megosztani az élményeit, tapasztalatait. Azt is tudom, hogy valakinek nem fér bele az életébe, hogy másokat szállásolgasson el, netán a házban nincs hely, vagy gyerekek mellett nem szeretne még valakit kerülgetni.

Ez mind abszolút oké, nem gondolom, hogy mindenkinek aktív „couchsurfösnek” kellene lennie, sőt. Viszont abban nagyon bízom, hogy növekszik majd azoknak a száma a világban, akik képesek az osztozkodásra, egymás segítésére, mindenféle szándék nélkül, önzetlenül. Akik nem félnek az ismeretlenektől, hanem kíváncsiak rájuk, nyitottak a beszélgetésre, a más kultúrákra, a közös időtöltésre, félretéve az előítéleteket. Akiket nyugodtan fel lehet hívni, ha segítségre szorulunk.

 Én azért nem félek a világban, mert számtalanszor megtapasztaltam az erős szociális hálót, amit a Couchsurfinghez hasonló közösségek adnak, és tudom, hogy sosem vagyok egyedül, mindig van, aki segítsen.

Ez a biztonságérzet pedig felemelő, és hitet ad az emberiségben is. Szóval, ha első hallásra őrültségnek tűnik is vadidegeneknek kinyitni az ajtót, ha úgy is érzi az ember, hogy ez nem neki való, azért remélem, hogy a nyitottság és segíteni akarás valahogy utat talál.

 Darányi Lea

A képek a szerző tulajdonában vannak

Kiemelt kép: Pexels.com