Magyarországon ma 80 fölött van a születéskor várható átlagéletkor – ez a szám az elmúlt néhány évtizedben rohamosan nőtt, szerencsére. Így lehet az, hogy a gyerekeim két dédnagymamájukat is ismerik, és nekünk is jó esélyünk van arra (a késői gyerekvállalást is belekalkulálva), hogy dédszülői korba lépünk. Éppen ezért arról beszélgettünk, hogy milyen életet tervezünk az úgynevezett nyugdíjas éveinkre, mennyire lesz más akkor a világ, és készülünk-e már most arra, hogy egészségben, mentális jóllétben és viszonylagos anyagi biztonságban töltsük a 70+-os éveinket. A környezetünkben élő idősebb példaképektől kezdve a Franciaországban tervezett nyugdíjaséveken át a várható nyugdíjkorhatárig igyekeztünk mindent összeszedni, ami az életünk utolsó harmadát érintheti. Fiala Borcsát és Sárvári Marcellt, az NN biztosító szponzorációs menedzserét és longevity (hosszú élet) szakértőjét Tóth Flóra kérdezte.
Itt tudjátok megnézni a beszélgetést:
Itt meghallgatni:
Fiala Borcsa korábban az anyukájával beszélgetett az időskorról és arra való készülődésről, Tóth Flóra pedig a nagymamája barátnőjével, aki 70 évesen ment férjhez és a 80. születésnapján kiugrott egy repülőből.
A nyugdíjas éveket igenis meg lehet élni boldogan, önfeledten, szabadon. Máshogy. Mi például így szeretnénk, vagyis így képzeljük el. És te mihez kezdesz majd magaddal?
„Nem akkor fog meghalni, amikor elutasítja, hogy rátegyék az oxigénmaszkot. Nem, amikor odaadod a lepedőt a gyászhuszároknak – anyádnak a legnagyobbat, a friss, ropogósat, apádnak azt, amiben utoljára otthon aludtál, hogy elkísérje az álmaid illata. Lassan halnak meg, apránként, jóval az utolsó lélegzetvételük után” – egy írás, egy szikár és lírai, gyönyörű vallomás a mérkőzésről, amit biztosan elveszít az ember. A vereség mégis az egyik legnagyobb győzelme lesz.
„Én ehhez már túl öreg vagyok.” Sokan, sokszor mondják ki ezt a mondatot, például a tanulással kapcsolatban. Pedig tévedés, hogy idős(ebb) korban képtelen az ember a fejlődésre, az új készségek elsajátítására, vagy akár arra, hogy berögzült viselkedésmintákon változtasson.
Vannak, akiket egy kutya vagy egy macska választ el a pusztító elszigeteltségtől. És ha van kihez szólnod, az segíthet, hogy megőrizd a szellemi frissességedet.
Él a köztudatban egy tévhit, miszerint az inkontinencia az idős embereket érinti, és ezzel az állapottal nemigen lehet mit kezdeni, ha az embernek „ezt dobta a gép”. Pedig van segítség!
Alma, palacsinta, nuggets, fehér csoki, tejszelet, kifli, egy fajta szeletelt kenyér, a nagymama húslevese, sült krumpli. Nagyjából ez azon ételek listája, amiből Viki nyolcéves kisfia, Arnold válogat. A gyerek életében a táplálkozás ugyanis egészen más jelentőséggel bír, mint az átlagos fejlődésű társainál. Ami másokat kíváncsisággal tölt el, az számára visszataszító és ijesztő, és feltehetőleg hosszú évek munkája lesz még, hogy a gyerekzsúron ő is együtt tortázzon a többiekkel.
Mi történik, ha a mindennapi élet zaja újra meg újra beszivárog az írásba – és lehet-e folyton megújulni, sőt: újrakezdeni az életet? A Szeleknek fordít című új verseskötete kapcsán beszélgettünk Tóth Krisztinával arról, mit jelent számára a természethez való közeledés, a sok utazás és távollét, az elvárt digitális írói jelenlét, a házasság bója–sirály kettőse, valamint az írás mágikus, mégis szigorú rendje.
„Súlyos betegsége miatt Magyarországra költözött Steiner Kristóf” – olvastam a napokban, és kicsit felhúztam a szemöldökömet. Aztán a másikat is, a kommenteket olvasva: „Most bezzeg kell neki az ingyenes egészségügy, mi?” Aztán leengedtem szépen mindkét szemöldökömet, és elmosolyodtam. Régebben erre – meglehetősen előítéletesen, és talán kissé öngyűlölően – azt mondtam volna: „Na, a magyar mentalitás!” Ma azt mondtam: „Ismerős mentalitás – minden országból, ahol valaha éltem, és amelyet emberek laknak.”
