Advertisement

Tizenöt éves voltam, amikor úgy döntöttünk a legjobb barátnőmmel, hogy szülők nélkül vágunk neki egy ismeretlen külföldi városnak. Zsebpénzt egyikünk sem kapott, úgyhogy viszonylag alacsony költségvetésből kellett gazdálkodnunk. „Ingyen szállás, Bécs” – pötyögtük be a Google keresőbe, reménykedve, hogy találunk valamit, ami lehetőleg nem kerül többe, mint 0 Ft/éjszaka.

Így fedeztük fel, hogy mi az a couchsurfing

Vagy más szóval kanapészörf, ami egy közösségi platform utazóknak tervezve. Egy olyan eszköz, ami összeköti az utazókat olyan helyiekkel, akiknek akad egy üres kanapéjuk vagy szobájuk a világ bármely pontján,

a lakhatás pedig nem elég, hogy ingyenes, de még gazdagabbá is válunk általa. Olyan egyedi tapasztalatokra tehetünk szert, amire a helyiek világnézete és segítőkészsége nélkül nem lenne lehetőségünk, akármilyen mélyre is merülnénk az adott város miliőjében.

Ha éppen nincs lehetőségünk utazni, viszont magunkba szívnánk egy idegen ország kultúráját, akkor szállásadóként is jelen lehetünk az oldalon. Nincs más teendő, csupán beágyazni egy üres kanapét és előkészíteni a vendégszeretetünket.

De mi van akkor, ha sem az utazás, sem a hostolás nem jöhet szóba? Az interkulturális élmény így sem marad el, mert a couchsurfingen keresztül részt vehetsz helyi eseményeken, például társasjáték-esteken, túrákon, főzőversenyeken, nyelvórákon vagy csak egyszerűen laza iszogatásokon, ahol helyiekkel és utazókkal is ismerkedhetsz.

Én Budapesten is rendszeresen veszek részt a találkozókon, mivel itthon is mindig történik valami. Az egyik legcsodálatosabb élményem, hogy egy kedd esti sörözésen összefutottam Földvári Andrással, aki amellett, hogy óriási példakép, a világ 77. legtöbbet utazott embere. Kiderült, hogy ő is rendszeres szörföző, és amikor épp nincs úton, ilyen rendezvényeken vegyül a kultúrakavalkádba. 

 

Na és hogyan lehet bekerülni ebbe a közösségbe?

Első lépésként regisztrálni kell az oldalon. Korábban ingyenesen lehetett, a koronavírus-járvány óta viszont egy csekély összeggel – havonta 899 forinttal, vagy évente 4490 forinttal – hozzájárulva lehet a közösség részévé válni. Az oldalon lehetőség van bármely városra rákeresni, megnézni, milyen események lesznek az utazás alatt a környéken, illetve megkezdődhet a szállásadó, azaz host keresés.

Nekem javarészt utazóként van tapasztalatom (eddig egyszer fogadtam egy chilei diákot, de ha a feltételek adottak lennének, bármikor hostolnék újra), ami nekem bevált, hogy

egyszerre tíz embernek is küldök felkérést, hiszen mindig van olyan, aki nem válaszol, de Európa javarészét így sikerült beutaznom. Szerintem jó ötlet létrehozni egy „Public Trip”-et, tehát egy nyílt utazást, amit mindenki lát, és bárki felajánlhatja, hogy elszállásol az utad során.

Nekem többször mentette meg már ez az opció az életem, legutóbb például az iszonyatosan drága Stockholmban fogadott be egy cseh csapat az utolsó utáni pillanatban, megspórolva nekem egy csomó pénzt, az utazásomhoz pedig hozzáadva rengeteg közös élményt. Amikor megemlítem másoknak, hogy kanapészörfölni szoktam, az első kérdés, amivel bombáznak:

Nem veszélyes egy vadidegennél megszállni?

A válaszom egyértelműen az, hogy nem. Igaz van pár dolog, amire mindig figyelek, amikor szállásadót keresek. Egyrészről a regisztrációkor meg kell válaszolni a feltett kérdéseket, amelyekből kiderül, hogy milyenek vagyunk, mi az érdeklődési körünk, mire használnánk leginkább a platformot. Személy szerint mindig arra törekszem, hogy hozzám hasonló személyiségű helyit találjak, mert az utazás úgy lesz igazán autentikus, ha egy hullámhosszon vagyunk.

Nyilván a hostnak is jó érzés, ha személyre szóló kérést kap, nem pedig azt érzi, hogy ingyen szállodának nézik!

Ezen felül csak olyan személynek írok, akinek van fényképe, és nincsen róla semmilyen negatív referencia. Nőként, ha egyedül utazom, kényelmesebbnek érzem nőknél megszállni, de ha ismerősökkel vágok neki a világnak, akkor férfiaknak is szoktam kérést küldeni. De talán a legfontosabb, hogy amikor megérkezünk a helyszínre, hagyatkozzunk az intuíciónkra. Engem eddig egyszer ért negatív tapasztalat Milánóban, amikor egy végtelenül rossz kisugárzású szállásadó közölte, hogy nála csak közös ágyban lehet aludni, és a házban az a szabály, hogy mindenki ruha nélkül alszik. Nyilván az éjszakát egy hostelben töltöttem, de általában nincs ilyen jellegű probléma, úgyhogy, ha a megérkezéskor működik a kémia…

Nem kell mást tenni, csak ledobni magad a kanapéra

Csakhogy a kanapé sem mindig kanapé. Néha egy hatalmas művészeti galéria kiállítóterme Amszterdam szívében. Megesik, hogy egy modern pajta Firenzétől néhány kilométerre, vagy hatalmas sportkomplexum kiürült VIP-részlege Strasbourgban. A kedvencem – és ehhez kellett leginkább kilépnem a komfortzónámból – egy hangulatos beduin sátor a Szahara szélén. De nemcsak a különleges és hihetetlen helyszínek miatt imádom a couchsurfinget, hanem az emberek miatt is, akiket az út során megismerhetek.

A legfontosabb lecke, amit a közösség részeként megtanultam: az idő a legnagyobb érték.

Rájöttem, hogy a minőségi idő a szeretetnyelvem, és az utazásokat azért élem meg eufóriában (akárhova menjek is), mert a helyiek, a többi utazó és a találkozások feltöltenek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy berlini konyhában lencsés dahlt főzök nomád utazókkal, miközben chilei pálinkát szürcsölve az orosz irodalomról beszélgetünk, a háttérben pedig francia slágerek szólnak. Ahogy azt sem, hogy egy macedón nappaliban tanulok meg salsázni egy finn fogorvostól, vagy hogy egy cseh munkásszálló építőmérnökeivel szedek majd gombát a svéd erdőkben. Sosem felejtem el az afrikai dobolást a marokkói sivatagdűnék éjjeli tábortüze mellett, ahogy azt sem, hogy milyen jóízűen eszik a paprikás krumplit és a palacsintát Párizsban, Barcelonában, Casablancában vagy Szentpéterváron. 

 

Mert couchsurfing közben megszűnnek a korlátok és az előítéletek

S hogy mi marad? Megható és vicces sorsok, feledhetetlen történetek, őszinte, érdeklődésen alapuló kapcsolódások – ezt adta nekem tíz év couchsurfing tapasztalata. Közben pedig a közösség megtanított bátorságra, emberségre, szociális érzékenységre, kulturális érdeklődésre. Megtanított mesélni és hallgatni. Rácsodálkozni az életre és az emberi létre. Igazán. Arra, hogy a világban, bármilyen messzire is sodródjunk, mindig lesz egy olyan hely, ahol számomra teljesen idegen emberek egy ismeretlen nyelven egy olyan emberrel és egy olyan történetről beszélnek, aminek én is része lehetek. Legalább egy kicsit.

Révész Boglárka

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/wundervisuals