A Körösfeketetón zajló vásár több százéves hagyomány, és nem csupán tárgyakat kínál: bizonyíték arra, hogy a történelem, az idő és a társadalmi változások dacára is vannak dolgok, amelyek tarthatnak akár örökké. Csak emberek kellenek hozzá, akik jól megférnek egymás mellett.
Óriási kalandba vágott bele tavaly a Harmat-Szabó család: 3 gyerekkel indultak útnak, hogy 11 hónapon keresztül Afrikától Ázsián át Dél-Amerikáig, sokféle helyet bejárjanak. A gyerekek, akik 8, 10 és 12 évesek voltak, amikor útra kelt a család, a tanulásból sem maradtak ki, így mindannyian sikeres vizsgát tettek az adott tanév anyagából.
Olaszországban láttam először a tengert. És noha kisgyerekként még nem fogtam fel, mit is jelent ez, mai fejjel elképesztően hálás vagyok a családomnak. És nemcsak azért, mert ez az élmény egy életre megalapozta a sós víz és az olasz kultúra iránti rajongásomat, de azért is, mert azóta tudom: sajnos rengeteg embernek nem adatik meg az utazás lehetősége.
„A mai napig emlegetjük például, amikor anyának sikerült egy olyan – a leírás alapján decensnek tűnő – kétszintes családi házba szállást foglalni, aminek az alagsorában egy nonstop kupi működött, méghozzá viszonylag sikeresen.”
„Nem hiszem el, hogy beengedtek vadidegeneket az otthonotokba!” – hitetlenkedtek a barátaik, amikor Krisztáék először nyaraltak otthoncserével. Azóta sokszor cseréltek házat egy-egy (vagy több) hétre idegenekkel, és azt mondják: az élmény tényleg olyan, mint a Holiday című filmben.
Hajnalban futni menni egy idegen városban számos előnyt ígér. Egy digitális nomád, Sáfár Zsófia beszámolója.
Anna Eszter legjobb barátnőivel, Dudival és Vicával nekivágott „a nagy északnak”, és egy háromrészes utazós vlogsorozatban mutatja meg nektek, miért is páratlan úti cél Helsinki és Lappföld. Különösen azok számára, akik kerülnék a tömeget, a kánikulát, és egyszerre élveznék a természet közelségét, a kultúrát, a jobbnál jobb falatokat és még megannyi más csodát, amit Finnország tartogat.
Az elmúlt 10 év kalandjai sok dologra megtanítottak: rugalmasabbá tették a komfortzónám határait, segítettek a perspektívaváltásban és az alkalmazkodásban, és arra is rámutattak, hogy bőven van még hova fejlődnöm – például a memóriámat és a megfelelési kényszeremet illetően. Elsőre nem hittem volna, hogy mindkettőn az útinapló segít majd.
Hogy mi igaz és mi nem a szerencsehozó helyek legendáiból, teljesen mindegy. Elég a hely varázsa, az évszázadok, évtizedek alatt átadott mágikus történetek tovább élése, a mögöttük rejlő hit és remény, amit az emberek nemcsak éreznek, de jót kívánva el is mondanak egymásnak. Talán pontosan ez a lényeg és ez a valódi szerencse, ami bennük rejlik: a kapcsolódás és a korokon átívelő mese, amely közösséget és együttes élményt teremt.
Egy három hónapos, hátizsákos dél-amerikai utazás tanulságai messze túlmutatnak a fizikai komforton. Hát még annak az anyukának, aki „elengedte” 21 éves lányát egyedül. Benkő Lili és Gyurkó Szilvi sorozatának befejező része.