Lang Györgyi: Akiket nem zavar a kerekesszék, azokba szoktam beleszeretni – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2021. május 26.
|
DTK
Elementáris derűvel szemléli a világot – és magát a világban. Olyan emberekkel veszi körül magát, akik szeretik és segítik, ha kell… márpedig kell, hiszen bő tíz éve ül kerekesszékben szklerózis multiplexe miatt. Állítja: betegségtudata nincs, szerinte „Szklerát” – így nevezte el – azért kapta, mert túl szabad volt, túl nagyképű és túl pofátlan. Tény, hogy sokat szelídített rajta a betegség, de az alaptermészete nem változott. Ugyanolyan az igazságérzete, és ugyanúgy szókimondó, mint volt, aki képes bármin, de tényleg bármin röhögni. Meggyőződésem, hogy Lang Györgyi erejének legnagyobb részét az emberi kapcsolatai adják. A Pa-dö-dő család, Falusi Mariann, akivel 36 éve tart a barátságuk, tényleg tűzön-vízen át. Kulka János, akivel még ennél is régebb óta kapcsolódnak – és ezen az sem változtatott, hogy annak idején öt évig együtt éltek, és volt két meg nem született kisbabájuk. Az anyukája, akivel végigzsörtölődtek 64 évet (ennyi idős most Györgyi), de közben tartják, támogatják egymást mindenben. Nézzétek meg Lang Györgyit az e heti Elviszlek magammal epizódban!
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. április 3.
–
DTK
Beintenek a propagandasajtónak, csoportterápiára járnak zenekarostul és bátran felvállalják a generációjuk dühét. Ők a Carson Coma tagjai, Fekete Giorgio és Héra Barnabás, az Elviszlek magammal premieradásának első vendégei.
0 like / 0 dislike
34 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. április 5.
–
MD
D. Tóth Kriszta autójába Fekete Giorgio énekes és Héra Barnabás dobos ült be, és egy csomó érdekes vagy épp vicces dolgot mondott – ezekből szemezgetünk.
0 like / 0 dislike
3 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. április 10.
Képzelj el egy mágneses teret, két ellentétes pólus között. Dobj be ebbe a térbe egy nőt, egy férfit, két ikergyereket, sok művészetet, és a magyar közéletet – és megkapod a Borbély–Nagy házaspár életét. Demonstráció az Elviszlek magammal e heti epizódjában.
0 like / 0 dislike
47 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. április 17.
–
DTK
Vadon Jani távozása után megfordult a fejükben, hogy abbahagyják. De nem tették, így Rákóczi Feri másfél évtized után is ébreszti a fél országot Sebestyén Balázzsal együtt. De nem csak emiatt érdekes. Sőt. Szülői minták és párkapcsolati működések, na meg a jó kis elvehetetlen és megmásíthatatlan vidéki magyar vér… itt az e heti Elviszlek!
0 like / 0 dislike
19 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. április 24.
–
DTK
„Kurvakemény” rendező és konfliktuskerülő vezető, a legbátrabbnak tartott független színházi alkotó és esendő, hitét megkérdőjelező ember, halálfélelem és életöröm, alkotói hiúság és apai könnyek; ez mind Pintér Béla és ez mind belefért az e heti Elviszlek magammal epizódjába.
0 like / 0 dislike
36 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 1.
–
DTK
Öt év alatt lett belőle az egyik legizgalmasabb extrém sport, a szabadtüdős mélymerülés ünnepelt világsztárja. Előtte megjárta a poklok poklát a saját testével és útkeresésével, de – úgy tűnik – megérte. Ritka az olyan ember, aki ennyire a helyén van.
0 like / 0 dislike
12 megosztás