„Kiszorultam a szakmámból, mert nem hiszek a rendszerben” – Oltai Kata az Elviszlek magammal vendége
Rovattámogatás
„Tegnap 44 lettem. Mit mondjak? Bárcsak olyan helyen élnék, ahol azt érzem (érezhetem úgy igazán), hogy lehet még egy harmadik gyerekem, elmehetek egyetemre (akár doktorira), és nem kell meggebednem, hanem kiélvezhetem. Hogy van, volt, lesz még sok. Hogy megdolgoztam egy csomó mindenért, és beérett. Hogy középkorú vagyok, és az érettség sok szinten kifizetődő. Néha azért ezt mind érzem. De ez egy melankolikus szülinap” – írta ki Instagramjára két héttel ezelőtt Oltai Kata művészettörténész, kurátor. Nem mindenki mer ilyen kinyilatkoztatásokat tenni, különösen a születésnapján, amikor minden külső nyomás azt sugallja, most aztán nagyon boldognak kell lenni. Katát viszont nem abból a fából faragták, hogy mások elvárásai szerint cselekedjen és gondolkodjon. D. Tóth Kriszta e heti vendége is ő volt az Elviszlek magammal című műsorban, és nem véletlen, hogy Kriszta így konferálta fel: „Ő az egyik legláthatóbb és leghallhatóbb értelmiségi nő ma Magyarországon, az a féle ember, akire azt szokták mondani, hogy van véleménye, és nem fél használni.” Krajnyik Cintia szemléje az Oltai Katával készült Elviszlek magammal című műsorból.
–
Nemcsak az elvei mellett, de a számára fontos emberek, városrészek mellett is kitart
Oltai Katának nagyon erős kötődése van ahhoz a környékhez, ahol párjával, Nagy Zsolt színésszel, a gyerekeikkel és a kutyáikkal élnek, ugyanis Kata a gyerekkorát is itt töltötte, így a Gellérthegy és a Tabán terei egyszerre jelentik a múltját és a jelenét. Ha éppen nem otthon, akkor a nyolcadik kerületben tölti a mindennapjait, ahol már nyolc éve üzemeltetik legjobb barátnőjével, Vida Verával second hand boltjukat.
Arra kérdésre, hogy mitől érzi magát jól, miben találja meg az otthonosság érzését, azt feleli, hogy számára ezek a személyes kapcsolatok.
A beszélgetésnek ezen a pontján Kriszta azokról a karizmatikus nőkről kérdezi Katát, akik erősen meghatározták, formálták a női közösségekhez való kapcsolatát, Kata pedig mesél gyerekkora fontos karaktereiről, köztük anyukájáról, a nagymamáiról, de még az őt gondozó óvónőkről és bébiszitterekről is, akik mind-mind formálták a személyiségét, és példaképül szolgáltak a maguk különböző módján.
Anyukája textiltervező, aki gyerekkorában rendkívül sokat dolgozott, ma viszont már nemcsak szülőként, hanem nagymamaszerepben is jelen van. „Megvívtam a szabadságharcaim a szüleimmel, ezt így szoktam mondani” – meséli nevetve. „És aztán visszataláltam a nagyon szoros szeretetbe. Napi kapcsolatunk van a szüleimmel, és egyre fontosabbnak éreztem, hogy az is legyen.”
Kata anyukája szerint az ambiciózusságot, azt, hogy hajlamos mindenben a nehezebb utat választani, lánya tőle, míg az intelligenciáját, tudásszomját az apjától örökölte.
Kata szerint ez egy első generációs értelmiségekre jellemző válasz annyiban, hogy édesanyja is hajlamos saját magát, a képességeit alulértékelni.
Szívügye a nők melletti kiállás
Oltai Kata feminizmusa a legkevésbé sem abban nyilvánul meg, hogy a karrierjét, szakmai ambícióit a családja elé helyezné, épp ellenkezőleg. Kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekeit a lehető legtovább maga mellett tartsa, mint mondja, ez egy olyan nevelési elv, amire neki is igénye van, és amiben nagyon hisz. Úgy gondolja, hogy
az a társadalmi és szakmai közeg, amiben jelenleg élünk, amiben mozgunk, egyáltalán nem kedvez azoknak a fiatal nőknek, akiknek számos nehezítő tényezővel kell megküzdeniük, és amivel szerinte a rendszer visszaél, hogy a nők még kiszolgáltatottabbá váljanak.
Szerinte éppen ez az oka, hogy a nők sok esetben a nehezebb utat választják, megelőzve ezzel az olyan típusú vádakat, hogy valami az ölükbe hullott, és nem dolgoztak meg érte kellőképpen. Kata saját bevallása szerint az egyetem vége felé ismerte fel, hogy a férfiközpontúság mennyi akadályt gördít a nők elé az élet különböző területein, és ezért dolgozott meg mindenért inkább többszörösen – amit egyébként a élsportolói múltjából is hoz.
„A túlzott biztonság, legyen az anyagi vagy bármilyen egzisztenciális, vagy karrier szempontból vett biztonság, az lelassítja a vérkeringést”
– idézi Kriszta Kata szeretett hasonlatát, és pontosan emiatt mondja Kata, hogy „Nem szeretnék gazdag ember lenni egyáltalán. Szerintem nagyon félrevisz. Minden szempontból. Főleg az utcától. Ahol a társadalom zajlik. És észre se veszed az első lépéseket, például amikor már bizonyos dolgok kellemetlenek, ezért kizárod őket. Arra a privilégiumra pedig, amikor már kizárhatsz dolgokat, nem vágyom.”
Magányos műfaj az övé
Kata arról is mesélt, hogy mi volt az a fordulópont, amikor – saját szavaival – élve, „kifordult” a szakmájából, és a véleménynyilvánítás, a nemet mondás miért jelent ma Magyarországon egyet a bátorsággal: „Nem érzem, hogy a saját anyaszakmámban benne lennék, mert nem fogadom el azokat a személyeket, mechanzimusokat, amik most döntően jellemzik. A nagy többség viszont elfogadja. Ha innen nézed, én kiszorultam, mert nem hiszek a rendszerben.”
Kata éppen ezért
emblematikus karaktere a magyar közéletnek, mert nem fél kimondani azt, amit helytelennek vél az ország működésében,
és ahogy mondja, csak azért nem fog behódolni, mert elég idő telt el ahhoz, hogy az ember már akár legyinthetne is bizonyos dolgokra. Nem véletlen, hogy a WMN szerkesztőségének jelölése és az olvasók szavazatai alapján közéleti kategóriában idén márciusban Oltai Kata vehette át a SzuperWMN-díjat, aki köszönőbeszédében elmondta, nem maga miatt tartja fontosnak az elismerést. „Hanem amiatt, mert a vizuális kultúra nagyon erős generátor tud lenni és kevésszer kap olyan társadalmi figyelmet, hogy akár a benne zajló folyamatok, a szereplői, a témák, a belső rendszere vagy az, hogy milyen hatással van társadalmi folyamatokra, látható legyen.”
Az egyértelműen érezhető – ahogy a cikk elején idézett születésnapi posztból is kiviláglik –, hogy
valamiféle melankólia, reményvesztettség egyszerre van jelen Katában a felelősségvállalás és a tenni akarás mellett.
Erre utal az is, amikor arról beszél, hogy azok az emberek, akiket szellemi társának tekint, egyre nagyobb számban hagyják el az országot, és ez hogyan teremti meg benne a magányosság érzését, ugyanakkor miként erősíti meg benne azt is, hogy érdemes kiállni a véleménye mellett.
Ha kíváncsi vagytok arra, hogy lehet valaki egyszerre kívülálló, és fogalmazhat meg mégis annyi mindent, amit mindannyian a bőrünkön tapasztalunk, nézzétek meg Oltai Katát az e heti Elviszlek magammalban:
