–

Találkozónk apropóját a tápszerár-támogatás csökkentése adta (korábbi cikkünket itt találjátok az árváltozásról). Az intézkedés része lehet annak a célnak, hogy minél több édesanya minél hosszabban szoptassa a gyerekét, ez a szándék azonban rövid távon nem fogja vigasztalni azt a szülőt, aki jelen pillanatban csak így tudja táplálni a kisbabáját, és a szükséges költségek viselése nehézséget okoz a számára. Sorozatunk első részében arról mesélünk, mi minden hat a környezetünkben arra, hogy hogyan tápláljuk majd a kisbabánkat, a második részben pedig nagyon sok gyakorlati információt osztunk meg az anyatejes és a tápszeres táplálásról egyaránt, figyelembe véve azokat az élethelyzeteket, amelyekben szempont a költségek csökkentése. Fontosnak tartjuk és hangsúlyozzuk, hogy egy anyát sem hibáztathatunk, kérhetünk számon vagy okolhatunk azért, amiért nem anyatejjel, vagy szoptatva táplálja kisbabáját. 

Az, hogy egy újdonsült édesanya mekkora valószínűséggel szoptat, és milyen hosszan, elképesztően bonyolult kérdés

Ebben a döntésben szerepet játszik, hogy 

  • milyen információk birtokában volt az újszülöttek gondozásáról és táplálásáról, mielőtt anya lett; 
  • mit látott a mesekönyvekben;
  • mit olvasott a biológia-tankönyvben; 
  • mit üzen erről nap mint nap a társadalmi közeg, amiben él;
  • milyen segítséget kap a várandósság alatt és közvetlenül a szülés utáni percekben és órákban a szülészeti ellátásban;
  • mit mond majd neki a védőnő és a gyermekorvos az első hetekben és hónapokban a nehéz helyzetekben; 
  • milyen családi és közösségi támogatásban részesül a gyermeknevelés mindennapjaiban;
  • milyen attitűdöt képviselnek a bölcsődék, óvodák és a munkáltatók.

Ezek mind-mind hatnak arra, hogy a kisbaba tápszeres lesz vagy anyatejes, szoptatott vagy cumisüveggel táplált, és arra is, hogy hány éves vagy hónapos koráig részesülhet a táplálás és gondozás lehető legtermészetesebb, élettani formájában.

Ahová a globalizáció betör, ott csökkenni kezdenek a szoptatási arányok

„A legtöbb körülöttünk lévő országban egyáltalán nincsen tápszertámogatás. Az viszont ennél is 

sokkal fontosabb, hogy hogyan támogatják anyagilag magát a szoptatást. Lehet mellszívót bérelni és szoptatási tanácsadó szolgáltatását igénybe venni társadalombiztosítás terhére? Van országos szinten működő donoranyatej-hálózat?

Könnyen elérhetők-e az egyéb szoptatást segítő eszközök (mint például az SNS, ami egy szoptatást segítő, de kifejezetten drága eszköz)? Ha ezek hiányoznak, akkor társadalombiztosítás szempontjából hátrányba kerülhetnek a szoptató édesanyák, ami a szoptatással kapcsolatos nehézségek megoldásakor könnyen tereli őket a tápszeres megoldás irányába” – magyarázza dr. W. Ungváry Renáta. Ugyanis annak, hogy a finanszírozás melyik táplálási formát ösztönzi a legjobban, sokkal nagyobb a jelentősége, mint valaha. Ahol a tradicionális közösségek még működnek, ott jók a szoptatási arányok, és ahol a globalizáció növekszik, ott a szoptatási arányok csökkenni kezdenek. A szakértő szerint ennek az egyik oka az, hogy a globalizációval gátlástalanul ömlenek ránk az eladható termékek és azok marketingje. Nemcsak a tápszerek, bár elsősorban ezekről van szó, hanem például a hasfájás elleni szerek, és a tévhiteket erősítő megoldások is (például, hogy a császármetszéssel született babákat nem lehet vagy sokkal nehezebb szoptatni, esetleg másfajta táplálékra van szükségük). A két megkérdezett szakember nap mint nap szembesül vele, hogy szinte nincs olyan család, amelyik ne vásárolna meg valamit teljesen feleslegesen. 

Szerintük a másik ok, amiért a globalizáció ront a helyzeten az, hogy az a családok létszámcsökkenésével jár együtt. A tradicionális struktúrákkal ellentétben egyre kevésbé vannak többgenerációs együttélések, ahol úgy nőhet fel egy gyerek, hogy több másik szoptatott kicsi gyereket is lát felcseperedni maga körül, és ezért sokkal inkább van képe arról, hogy mi tartozik hozzá egy csecsemő természetes viselkedéséhez, reakcióihoz. Aki így nőtt fel, azt sokkal kevésbé fogja meglepni, hogy egy újszülött nem csak eszik, alszik és mosolyog. Ráadásul az újdonsült anya ezekben a közösségekben olyanoktól – jellemzően az idősebb nőrokonoktól – kap tippeket, akikről tudja, hogy már több gyereket szoptattak hosszan, és így olyan információkkal segítik majd, ami a szoptatás fenntartását támogatja.

Ma azonban egy átlagos édesanya mindenkitől mást hall, és ez alól a szakemberek sem kivételek

„Sokszor elgondolkodom azon, hogy 

milyen nehéz annak az anyának, aki hazajött a kórházból, azzal, hogy annyiszor 10 ml tápszert adjon, ahány napos a kisbaba. 

Aztán jön a házi gyerekorvos, a védőnő, akik azt mondják, hogy hát igen, majd emelni kell az adagot ahogy nő a baba. Végül felkeres engem, mert igazából szoptatni szeretne, de egyszer csak azt látja, hogy úristen már napi 300 ml tápszernél tartanak. Ekkor jövök én, azt mondom neki, hogy felejtse el az eddigieket, és mondok valami egészen mást. És érzem, hogy ez nagyon nehéz neki. Merjek hinni ennek a szakembernek? Bízzak benne? De miért?” – számol be a gyakorlati tapasztalatairól dr. W. Ungváry Renáta.

Juhászné dr. Kun Judit hangsúlyozza, hogy 

nagyon fontos lenne a szakembereket minden egyes területen úgy képezni, hogy a szemlélet egységes legyen, és az édesanya ugyanazt hallja mindenhol. 

Szükséges lenne a terület és a kórházak közötti folyamatos kommunikáció, és az is, hogy már a várandósfelkészítés alatt is egységes és bizonyítékalapú információkat kapjon a leendő édesanya. Csakúgy, mint a szeparációmentesség megteremtése minden egyes szülészeten, a szülés utáni hosszan tartó és megszakítás nélküli bőrkontaktus lehetővé tétele, és az édesanya segítése és biztatása a kezdeti napokban minden lehetséges módon. A szakember szerint jó megoldás lenne az is, ha az első otthon töltött napokban és hónapokban elakadás esetén a védőnő konzultálna a laktációs tanácsadóval, és a laktációs tanácsadó személy szerint már csak akkor lépne be, ha nagyon speciális vagy az átlagosnál nehezebb helyzet áll elő. Az egységes szemléletmódhoz nem szükséges, hogy mindenki laktációs tanácsadó legyen, az viszont igen, hogy a szakemberek számára egyértelműek legyenek a kompetenciahatárok. Javíthatna a helyzeten az is, ha több önkéntes segítő lenne a rendszerben: azok az anyák, akik már maguk is tapasztaltak, és van lehetőségük a saját baráti, ismeretségi körükben akár naponta vagy hetente többször röviden segítséget nyújtani, információt adni a körülöttük lévő kismamáknak.

Milanovich Domi: 20 pszichológiai felfedezés 2023-ból, ami igazán felkavart, meglepett, szórakoztatott

WMN Life – 2023. december 30. – MD

Az iskolai oktatásból is hiányoznak az alapvető ismeretek

Ennek szintén megnő a jelentősége egy olyan társadalomban, ahol a női közösségi támogatás teljesen visszaszorult. „Vannak olyan országok, amelyekben a közoktatásban óvodás kortól a középiskola végéig van egy tematika, hogy ebben a témakörben mit tanítanak meg a gyerekeknek a saját szintjükön” – meséli Juhászné dr. Kun Judit. „Átnéztük a biológia-tankönyveket, hogy lássuk, mennyi szó esik benne a természetes szülésről és a szoptatásról – folytatja dr. W. Ungváry Renáta –, és nagyon meglepő, hogy 

míg például a genetika nagyon-nagyon részletesen kerül elő a középiskola végéig, addig egyetlen olyan könyvet találtunk, amelyben megemlítették a szoptatást, de azt is anélkül, hogy részletezték volna.”

 A két szakember úgy látja, hogy nagyon nagy szükség lenne egy egészségtan tantárgyra, amelynek keretén belül már kiskortól megtanítják az alapvető egészségügyi dolgokat, és azt, hogy milyen helyzetben mit kell tenni vagy épp nem tenni, mi igényli szakember segítségét, és mi nem. Egyszerűen hiányzik a természetes, átlagos dolgok tudatosítása.

A cumisüveg-kultúra nagyon sokat ront a helyzeten

„Lényegében 

zsenge gyerekkortól bombázzák a kicsiket: a cumisüveggel, cumival árusított játék babákkal, vagy az olyan mesékkel, amelyekben cukinak látjuk, hogy a sasfióka cumisüvegből táplálkozik. 

Már észre sem vesszük, hogy ezek mennyire természetellenesek, és a gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt hiszik, ez az alapvető. 

Meg kell etetni egy babát? Akkor cumisüveg. Ha csak belegondolunk abba, hogy volt-e valaha is médiabotrány abból, hogy valaki cumisüvegből etette meg a gyerekét bármelyik étteremben, ellentétben a szoptatással, 

már ez is sokat elárul arról, hogy mit tartunk normálisnak, és mit nem. Az viszont mindenki szerint teljesen rendben van, hogy be van tömve egy csecsemő szája cumival” – fejezi ki aggodalmát dr. W. Ungváry Renáta. Elmeséli, hogy míg az kiderült az egyik magyar kutatásból, hogy az emberek több mint 90 százaléka egyetért azokkal az állításokkal, hogy az anyatej a legegészségesebb táplálék, hogy kevesebbet betegek a szoptatott gyerekek, és hogy ez a táplálás természetes módja, az emberek, az egészségügyi dolgozók viselkedése, megnyilvánulásai azonban korántsem ilyen egyértelműek a szoptatással kapcsolatban. 

Kell valaki, aki megfogja a kezed, és átsegít a karriernehézségeken – ezért érdemes mindenkinek mentort keresnie

WMN Life – 2023. december 30. – DD

A bölcsődék és a munkáltatók is sokat tehetnének a helyzet javulása érdekében

Mindkét szakember kiemelkedően jó és nemzetközi viszonylatban egyedülálló gyakorlatnak tartja, hogy a fizetett szülési szabadság és az azt követő gyermekgondozási időszak nálunk ilyen hosszú lehet, ha az édesanya szeretne otthon maradni. Ugyanakkor azt is nagyon fontosnak látják, hogy úgy támogassuk a nőknek azt a jogát, hogy dolgozhassanak, hogy közben a szoptatás fenntartását is lehetővé tegyük. Szerintük jelenleg ebben nem kellően motiváltak a munkáltatók, pedig nagyon jó megoldások léteznek – például a job sharing (amikor két vagy három kisgyermekes anya osztja be egymás közt a napi nyolcórás munkát) vagy a távmunka –, amelyeket érdemes lenne sokkal szélesebb körben elérhetővé tenni az édesanyák számára. „Az anyák nagyon jó munkaerők, profik a szervezésben, a katasztrófaelhárításban, arról nem is beszélve, hogy minden egyes gyerekkel egyre ügyesebbek lesznek” – mondja a két laktációs tanácsadó, és dr. W. Ungváry Renáta azt is hozzáfűzi, hogy mindig arra biztatja az édesanyákat, hogy beszéljenek a munkáltatójukkal a megoldási lehetőségekről annak kapcsán, hogy hogyan maradhatna a közelükben a gyerekük: például munkahelyi családi napköziben vagy valamilyen egyéb módon, mert sokféle megoldást látott már erre is.

Ami pedig széles körben szerzett tapasztalataik szerint a bölcsődében és óvodában dolgozó szakembereket illeti, az ő egységes képzésük szintén szükséges a témában, ugyanis a legáltalánosabban hallott tanács az intézménybe érkező kisgyerekek és szüleik részére, amikor megtudják, hogy még szopik a gyerek, hogy mielőbb válasszák el, mert nehezíti a beilleszkedést. Pedig pont 

az egyidejű elválasztás és a beszoktatás teszi még nehezebbé a kisgyereknek az alkalmazkodást. 

Ahogy az sem igaz, hogy ne maradhatna kiegyensúlyozott egy gyerek a bölcsis évek alatt azért, mert még szopik.

A magyarországi szoptatási helyzet számokban

Juhászné dr. Kun Judit a saját szakmai oldalán évről évre közzéteszi, hogy a vényre felírt tápszerekért mennyit fizetett a fogyasztó, mennyit a biztosító, és hogy mekkora volt a forgalom. Ezekből a számokból az elmúlt években az derült ki, hogy csak 

a receptre felírt és kiváltott tápszermennyiség Magyarországon a gyerekek 88 százalékának kizárólagos táplálására elegendő, ami ijesztően nagy mennyiség. 

Ebben nincs benne az, amit a szülő a saját szakállára teljes áron, támogatás nélkül vesz meg például a drogériákban vagy a gyógyszertárakban. W. Ungváry Renáta azt mondja, hogy a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Kohorsz ’18-as kutatásából az derült ki, hogy 

féléves korban a csecsemők 50 százalékát már egyáltalán nem szoptatják, ami nagyon elkeserítő adat. 

A kizárólagos szoptatási arány különböző forrásokból kiindulva kb. 27 és 34 százalék közé tehető. A szakember szerint ez európai viszonylatban akár jó is lehetne, viszont ha ezt a két adatot összevetjük, akkor abból az derül ki, hogy pont azoknál, akik vegyesen táplálnak, vagyis igazából szoptatni akartak, de valamilyen okból a kizárólagosság nem maradt meg, végül a szilárd ételek bevezetésekor a szoptatást hagyják el, és nem a tápszeres táplálást.

A konklúzió az, hogy a kedvezőtlenül alacsony szopatási arányok azt mutatják, hogy valójában nem támogatjuk jól a kismamákat, és ezen kell minél többet dolgozni. A tápszerár-támogatás csökkentése tehát jó kezdet lehet, de nagyon fontos, hogy ezt egy teljesen átfogó stratégiába ágyazzák, és számtalan más lépéssel egészítsék ki, mert önmagában könnyen kihúzhatja az édesanyák lába alól a talajt.

Cikkünk következő részében nagyon sok konkrét és hiteles információt osztunk meg a két laktációs szakember segítségével az anyatejes és a tápszeres táplálásról és az ezzel kapcsolatos tévhitekről egyaránt. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Mikael Vaisanen

Kőrizs Kata