A gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha lehet más, mint a többiek

–

Összeszorult gyomor

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete évek óta kutatja a magyarok munkahelyi stressz-szintjét. Felmérésük egyik fontos eredménye, hogy a magyarok 40 százalékát éri zaklatás és szekálás vagy megfélemlítés a munkahelyén.

Azt jelenti, hogy tízből négy munkavállaló úgy érkezik meg a munkahelyére, hogy összeszorul a gyomra és stresszel, mert tudja, hogy nincs biztonságban. Bánthatják, megalázhatják érzelmileg, verbálisan, önbecsülésében, önértékelésében, de lehet, hogy kirekesztésnek, esetleg online bántalmazásnak vagy szexuális határátlépésnek válik áldozatává. Van, hogy a főnök bánik így a beosztottjaival, és van, hogy a munkatársak egymással. Nap nap után, amíg valaki meg nem elégeli, és ki nem lép, el nem megy, vagy ki nem borul annyira, hogy botrány keletkezik, a munkahelyi bántalmazások a felnőttek 40 százalékának életét megkeserítik. 

Tudjátok, milyen helyzet hasonlít erre kísértetiesen? Az iskolai zaklatásoké.

Sok függ persze attól, milyen módszertannal mérjük, és milyen korosztályt vizsgálunk, de ha átlagoljuk az eredményeket, az iskolai bántalmazásoknál is 40 százalék körüli adatot kapunk.

Tíz diákból négy úgy megy be az iskolába, hogy tudja, nem lesz ott biztonságban. Bármelyik nap elkövethetnek ellene érzelmi vagy verbális bántalmazást, esetleg fizikai erőszakot.

A gyerekek megtapaszthatják a kirekesztést, az online bántalmazást, és sajnos nemritkán a szexuális határátlépést is. Ezek a cselekmények aláássák a gyerekek önbizalmát, önértékelését és magabiztosságát. És amíg valaki nem elégeli meg az egészet, és nem lesz botrány, vagy vált iskolát, addig sok esetben nem történik semmi.

Munkahelyi zaklatás és iskolai erőszak: rengeteg hasonlóság

Elképesztően sok a hasonlóság a munkahelyi zaklatás és az iskolai erőszak dinamikája és jellemzői között. Fel lehet festeni egy olyan képet, ami alapján még a kockázati tényezők is párhuzamba állíthatók.

Sok munkavállaló megéli, hogy azért pécézik ki a többiek, mert valamilyen szempontból más. Eltérő háttérből jön, más a családi helyzete, más az érdeklődési köre, vagy egyszerűen csak olyan a habitusa, hogy nehezebben kapcsolódik másokhoz. Ehhez hozzájárul a nagy munkaterhelés, és az, hogy a munkahely biztonságáért felelős vezetők nem figyelnek oda a beosztottjaik jóllétére, nem reagálnak a piszkálódásokra, kisebb konfliktusokra. Nincs olyan támogatás a munkahelyen, ami igénybe vehető lenne azokban az esetekben, ha valaki azt érzi, hogy nem megfelelő módon bánnak vagy viselkednek vele.

Sok munkahelyen nem egyértelműek a szerepek és a határok, ráadásul, ha valaki jelez egy határátlépést vagy más olyan cselekményt, amit sértőnek vagy bántalmazónak érez, akkor a reakció inkább a hatalmi struktúrákból érkezik, és nem a feltárást, valamint a teljes munkahelyi közösségben a megbékélést és jóvátételt célozza, hanem inkább a probléma kisebbítését (elbagatellizálását), vagy szőnyeg alá söprését. Ha pedig erre nincs mód, akkor a leggyakoribb reakció a „megszabadulás” a problémás embertől. 

Ismerős? Ugyanez a dinamika játszódik le az iskolai erőszak esetekben.

Nagy a munkaterhelés, haladni kell a tananyaggal, ezért az érzelmi biztonságra, a gyerek és felnőtt iskolapolgárok jóllétét elősegítő figyelemre nem jut idő, energia, kapacitás.

A bántalmazási esetek gyakran (és az azok „előszobájának” számító piszkálódások, kisebb verbális erőszak esetek, határátlépések) reakció nélkül maradnak. A pedagógusok sokszor úgy tekintenek ezekre, mint amik akadályozzák a tanulást, lassítják a tempót. 

Nagy a hajtás a suliban, és nincs támogatása senkinek, ha azt érzi, elfáradt, motivációt vesztett vagy bántják. Reakció jellemzően akkor van, ha botrány kerekedik. Ilyenkor aztán vagy elbagatellizálják, ami történt, szőnyeg alá söprik, vagy megpróbálnak megszabadulni a „problémás gyerektől”. Miközben pontosan tudjuk, hogy senki nem jókedvéből „hülye”.

A gyerekekre igaz, hogy ha jól vannak, ha a szükségleteikre, érzéseikre odafigyelnek a felnőttek, akkor nem csinálnak hülyeségeket. Ennek hiányában viszont igen.

Feszegetik a határokat, átlépnek kereteket, fittyet hánynak a szabályokra, fájdalmat okoznak másoknak. Ezt egy intő, vagy fegyelmi eljárás vajmi kevéssé fogja megoldani. Ahogy az iskolaváltás sem.  

Mitől érzik magukat biztonságban a gyerekek az iskolában?

A gyerekek mindig pontosan elmondják, hogy akkor éreznék biztonságosabbnak az iskolát, ha ott senkit nem érne bántódás azért, mert más, mint a többiek, ha bármilyen okból kilóg a sorból. Hiába nem vagyok szemüveges, vörös hajú, duci vagy lassabb gondolkodású, mint a többiek, ha azt látom, hogy másokat emiatt bántanak, könnyen el tudom képzelni, hogy engem is bántani fognak. A jogszabályok szintjén minden oktatási intézmény befogadó és inkluzív Magyarországon. És a valóságban? A cigány gyerekeket szegregáció, a fogyatékossággal élőket kirekesztés, a speciális nevelési igényű gyerekeket stigmatizáció, az LMBTQ- gyerekeket bántalmazás sújtja nagyobb arányban, mint a többieket.  

Nagyon kevés olyan intézmény akad, ahol valódi elfogadással, figyelemmel és az egyedi szükségletekre reagálva tudják kezelni az odajárókat. Ez igaz az iskolákra, és igaz a munkahelyekre is. 

Ahonnan én nézem ezt az egészet, az látszik, hogy a biztonság (és annak hiánya), valamint a zaklatások szempontjából a munkahelyek pont úgy működnek, mint az iskolák, és az iskolák úgy, mint a munkahelyek. 

Számon lehet kérni a gyereken, hogy miért bántják egymást az iskolákban, de akkor mit kezdünk az egymást bántó felnőttekkel a munkahelyeken? 

A gyerekek vagy tükröt tartanak nekünk, és leképezik, ahogy mi is működünk, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy bármilyen közösségbe megyünk (iskolába vagy munkahelyre), előállítjuk ugyanazt a működést, és a dolog körbeér.

Ismerős a bully főnök (az osztályfőnök is az volt), a piszkálódó kolléga, meg a magát viccesnek gondoló, valójában mélyen bántalmazó területi vezető (mert ugyanazt csinálja, mint a két évfolyammal felettünk járó hangadó)? 

Szomorú, de valójában nem kellene így lennie. Bármikor, bárhol oda tudnánk hatni, hogy ezek a körök megszakadjanak. Egyszerűen csak szembe kellene nézni azzal, ami van, és elkezdeni tenni azért, hogy megváltozzon. A jó technika, módszertan és segítség elérhető Magyarországon is mind a felnőtteknek, mind a gyerekek számára. Lehetnek békésebbek, erőszakmentesebbek és biztonságosabbak az iskolák, elfogadóbbak és nyitottabbak a munkahelyek – ezekre a kifejezésekre keresve eljuthattok hozzájuk.

Tegyétek meg az első lépést, mert tudjátok: az erőszak egyetlen formája sem megengedhető, és minden formája megelőzhető, akár gyerekről, akár felnőttről van szó. 

(Köszönöm Bárdossy-Sánta Nórának, a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetőjének, a cikk ötletét.)

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Maskot

Gyurkó Szilvia