Dr. Gyurkó Szilvia: A gyerekeknek nem jár kegyelem az elnöki palotában. A bicskei pedofil igazgató bűntársának igen

–

S ha ez még nem lenne elég, úgy részesül kegyelemben, hogy nemcsak a hátralévő büntetését engedik el, de mentesítik a foglalkozástól eltiltás büntetés-végrehajtása alól is, tehát az az ember, aki tisztában volt vele, hogy abban az intézményben, ahol dolgozik, gyerekeket zaklatnak szexuálisan, és a főnöke védelmében hamis vallomást gyártott a gyerekek nevében, majd annak aláírására akarta kényszeríteni őket, a jövőben szabadon elhelyezkedhet bárhol, akár gyerekekkel foglalkozó intézményben is. 

Iskolában, óvodában, gyerekotthonban, a gyermekvédelem bármely részén – csupa olyan intézményben, ahol hatalmas a munkaerőhiány és az a realitás, hogy nem engedhetik meg maguknak a munkáltatók, hogy finnyásak legyenek, vagy túlságosan beleássák magukat egy jelentkező múltjába. 

Ez az ember sosem került be a „pedofil nyilvántartásba”

A büntetett előélethez fűződő hátrányok alól pedig mentesíti az elnöki kegyelem. Ugyan mi akadálya lehet annak, hogy holnaptól visszamenjen gyerekek közé dolgozni? Minden csoda meg minden botrány három napig tart. Ha elültek a hullámok, szabad a pálya számára is – biztosan ő is azt gondolja, hogy jár neki a második esély.

Ő nem nyúlkált gyerekek bugyijába, nem maszturbált közösen kisfiúkkal, nem húzta le a nadrágjukat, nem fogta meg a nemi szervüket. Ő nem csinált ilyet. És amikor kiderültek számára a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések, akkor sem csinált semmit.

Nem tett feljelentést. Nem emelte fel a szavát a gyerekek érdekében. Amit tett: az az, hogy utolsó utáni pillanatban is az intézményt, a főnökét védte, meg persze önmagát, és nem a gyerekeket. 

És neki jár a kegyelem. 

Ezek szerint. 

Kár, hogy azoknak a gyerekeknek, akik ma már felnőtt túlélői az ellenük elkövetett szexuális erőszaknak, senki nem ad kegyelmet az alól, amin átmentek. Azt nem lehet semmissé tenni, nekik nem lehet a „hátrányok alól” egy tollvonással mentesülni. Nekik nem engedi el senki a következményeket. Nekik együtt kell élni életük végéig nemcsak azzal, ami történt, hanem most már azzal is, hogy amit ellenük elkövettek, az nem volt elég fontos, fajsúlyos és lényeges ahhoz, hogy legalább a kiszabott bírósági ítélet szerint felelősséget kelljen vállalnia az elkövetőnek. 

Őszintén nem értem, hogy mi az üzenet? Most akkor védjük a gyerekeket, vagy sem? Szigorítjuk a szabályokat, vagy sem?

Akarjuk, hogy a gyerekek környezetéből eltűnjenek azok, akik veszélyesek lehetnek rájuk, vagy sem? Számít a gyerekek jólléte, vagy sem? 

Az állam jól akar gondoskodni azokról a gyerekekről, akiket kiemeltek a családjukból és gyerekotthonokban helyeztek el, vagy sem? Elfogadjuk végre, hogy a magányos elkövető egy mítosz és az intézményi keretek között elkövetett bántalmazások esetén mindig ott vannak a néma cinkosok, a félrenézők, meg azok, akik asszisztálnak az elkövetéshez, és hogy az ő felelősségük nem kisebb, mint magáé az elkövetőé?!  

Vagy csak a szavak szintjén igaz, hogy a gyerekek fontosak? 

Ami a bicskei gyermekotthonban történt, az a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések történetében a magyar gyermekvédelem állatorvosi lova. Jó hírű intézmény, megbecsült igazgató, presztízs projektek – a színfalak mögött viszont kényszerítés, zsarolás, szexuális zaklatás, a helyzet ellen tenni akaró munkatársak kicsinálása, elhallgatás és elhallgattatás. 

A bizonyítékok alapján több mint egy évtizeden át zajlottak a gyermekotthoni igazgató, „János bácsi” üzelmei, mire a gyerekek megmentették magukat és egymást.

Nem a felnőttek, akiknek a gondozására és nevelésére rá voltak bízva, hanem ők maguk. A médiához fordultak, és a nyilvánosság erejét kihasználva tudták csak elérni, hogy megszűnjön az, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Micsoda erő volt van ezekben a túlélőkben. Micsoda bátorság. 

S ezzel szemben milyen sunyi, szánalmas és nyomorult, ami a másik oldalon történik. 

Van ugyan helye és ideje a megbocsátásnak, ehhez azonban tiszta szembenézés, őszinte megbánás, és valódi felelősségvállalás kell. Jóvátétel – elsősorban az áldozatok és az érintettek felé. Valódi kegyelmet csak az áldozatok adhatnak. Az nem az elnöki palotából érkezik. És amelyik elkövető tényleg megbánta, amit tett, az ezt fogja keresni. Az áldozatokat. 

Ebben az esetben én erről nem tudok. 

Úgyhogy ettől a kegyelemtől nem lett jobb hely a világ, sőt. Ha arra gondolok, hogy a pápalátogatás az indoka ennek az elnöki gesztusnak, akkor még inkább úgy érzem, hogy kifordult a világ a sarkából, hiszen maga a katolikus egyház is küzd azzal, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakkal szemben ne toleranciát tanúsítson, hanem valódi felelősségvállalást. Ez a kegyelem szerintem nem ezt üzeni. Nagyon nem.  

Bárhonnan nézem, ez a történet nincs rendben. Nyomorultul érzem magam, hogy ilyen megtörténhet, és csak abban tudok bízni, hogy azok az áldozatok, túlélők, akik az ügy közvetlen érintettjei, a számukra fontos emberektől megkapják mindazt a figyelmet, szeretetet és gondoskodást, ami segíti őket abban, hogy tudják hordozni ezt az újabb terhet. Mert azért legyünk ezzel is tisztában, amit az elkövetőről levett az elnöki kegyelem, ugyanazzal a mozdulattal rárakta az áldozatokra. Boldoguljanak vele, ahogy tudnak. Hajrá, túlélők! Hajrá, gyerekvédelem!  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ middelveld

Gyurkó Szilvia