„Mi jól vagyunk, egészséghiány és pénzbőség nem háborgat – írja Petőfi Arany Jánosnak némi öniróniával 1848-ban. Irodalomórán tanulunk az éhség ellen napokig akácvirágot evő József Attiláról, Puccini minden idők egyik legnépszerűbb operáját – a Bohéméletet – írta meg a nélkülöző művészekről. Mesélnek nekünk saját festményeikkel begyújtó festőzsenikről, fázó-éhező írókról, mintha az valami romantikus adalék volna az életműhöz, hogy „jaj, szegény, milyen nehéz dolga volt, míg élt, nem vettek tőle egyetlen szobrot sem”.

Ahelyett, hogy arról mesélnének, mit tehetünk, hogy segítsük a művészeket. Nem mindenki teheti meg, hogy drága műtárgyakba fektesse a pénzét, a támogatás azonban nagyon gyakran nem kerül egyetlen fillérbe sem. Az első lépés persze az, hogy nem vesszük magától értetődőnek azt, hogy valaki alkot, hanem megbecsüljük, és tisztán látjuk: attól, hogy neki tehetsége van valamihez, még nincs jogunk elvárni, hogy fotoszintetizálással állítsa elő a napi szükségleteit.

Íme, néhány tipp – van, amelyikhez kell pénz, van, amelyikhez nem. A cél nemes, és ez fő.

1. Ne lopj!

Hát, bocs, hogy ezzel kezdem, de talán nem mindig egyértelmű: gyakran akaratodon kívül is meglopod a kedvenceidet.

Például rákeresel egy együttesre YouTube-on. Sok találatot ad ki, te pedig random kattintasz egyre, ami nagy eséllyel kalózfeltöltés. Márpedig, ha nem az előadó saját csatornáján növeled a lejátszások számát, akkor ő abból egy büdös fillért sem kap. A streaming-szolgáltatók megjelenésével tényleg fillérekért juthatsz hozzá a világ kábé összes zenéjéhez.

Folynak a viták arról, hogy mennyire igazságos ezeknek a szolgáltatóknak a pénzügyi visszaosztási modellje – amíg viszont nem találnak ki jobbat, te inkább fizess elő valamelyik szolgáltatóra, és streamelj. Nincs annál igazságtalanabb dolog, mint amikor hosszú éveken át dolgozik a művész valamin, aztán a megjelenés napján felrakja valami ügybuzgó arc Torrentre a könyvét, lemezét.

Tudom, persze hogy egy szép fotó vagy egy grafika összehasonlíthatatlanul drágább, mint ugyanezt lementeni netről és kinyomtatni – de hidd el, az élmény sem ugyanaz.

2. Kövesd!

Ez nem kerül egy filléredbe sem, egy-egy művésznek viszont egyáltalán nem mindegy, hány követője van a közösségi oldalakon. És ha már ott vagy: lájkolj, kommentelj, légy részese az alkotó körül kialakult közösségnek – ez egyrészt neked is jó, hiszen olyanokkal ismerkedhetsz meg, ha csak virtuálisan is, akikkel egyezik az ízlésed.

Másrészt pedig jó a művésznek: a csúnya algoritmusok felismerik, hogy zsizseg az oldal, ez pedig pozitívan befolyásolja a kedvenced virtuális jelenlétét.

A mai – influenszerek uralta – világban mindenféle szponzori tárgyalássorozatnál az a beugró kérdés: „mekkora az elérésed?”.

Segítsd hozzá az alkotókat ahhoz, hogy mérvadó legyen az oldaluk és a tevékenységük!

 3. Nézd meg élőben!

Ha van valaki, akinek a művészete nap mint nap mosolyt csal az arcodra, elgondolkodtat vagy gyönyörködtet, akkor néha adj egy picit vissza is ebből:

menj el a koncertjére, nézd meg a kiállítását!

Ezek nem csupán azért fontosak, mert a művész részesül a jegybevételből – a zenészek kivételével elég kevesen vannak így ezzel. Viszont nem mindegy, milyen látogatószámokat produkál egy tárlat, ahogyan az sem, hányan csápolnak a színpad előtt.

Sokkal jobb érzés író-olvasó találkozóra menni, ha nem tátongnak üresen a székek, és az sem árt, ha egy-egy performansznak közönsége is van. Lehet, hogy jelenleg nincs pénzed egy csodaszép magyar dizájner-ruhára – de attól még elmehetsz az üzletbe a nyílt napra, felpróbálhatod, megtapasztalhatod és elmondhatod neki, milyen érzés az adott tervező ruháját viselni. Az elköteleződés oda-vissza hat, csak a legtöbben alábecsülik, milyen nagyon jólesik az alkotóknak azt látni, hogy szó szerint is megmozgatja az embereket az, amiben hisznek!

4. Jelezz vissza neki!

Elolvastad a könyvét, meghallgattad a lemezét, ott álltál öt percig egy fotója előtt? Szuper, írd meg neki! A közösségi médiának köszönhetően ma már a legtöbb alkotóhoz el tudunk jutni legalább egy komment erejéig. Hát írd meg, mit adott neked az, amit létrehozott! Igen, tudom, sok sztár esetében a menedzsment kezeli a közösségi médiát – de tulajdonképpen nem mindegy? Sosem tudhatod, nem nézi-e meg ő maga, egy kis hála pedig senkinek sem ártott még.

Dedikáltass! Ez a tipikus win-win szituáció: a te lemezed, könyved értékesebb, személyesebb lesz ezáltal, a művész pedig érzi, hogy szeretik.

Ha valakinek az asztala előtt hosszú sorok kígyóznak a könyvhéten, arra odafigyel az is, aki addig a nevét sem ismerte. Egy-két mondatnál több nem fér bele ilyenkor a társalgásba, de hidd el, hogy az alkotó már attól is boldog, ha ott megvetted, amit létrehozott, és dedikáltatod vele.

Vannak művészek, akik rendszeresen tartanak úgynevezett nyitott műteremnapokat: a látogatók megcsodálhatják a képeiket, betekintést nyernek a munkájukba és a művészi létbe. Hát, nem csodálatos lehetőség, hogy beszélgess egy kicsit kiváló képzőművészekkel?

Mi lenne, ha elmennél a művész performanszára, aztán leírnád az oldaladon, milyen érzéseket hozott felszínre benned az, amit láttál – és betagelnéd az ő hivatalos oldalát? Nagyon sok művész osztja tovább az Insta storykat, mindenki örül, ha látja például, hol olvasod a könyvét. Küldj egy fotót neki!

A visszajelzés fontos: még akkor is jó tudnia az alkotónak, mi tetszett a legjobban a műből, ha egyébként nem az átütő közönségsikerre gyúr.

Egyes sorozatok esetében például a Facebook-kommentek és a Twitter-bejegyzések alapján változtatják a forgatókönyvet, szóval akár egészen direkt hatása is lehet a visszajelzésednek!

5. Vedd meg!

Mármint nem őt, hanem az alkotásait.

Hozok egy újabb popos példát: a digitalizáció és az internet alapjaiban rengette meg a zeneipart: hirtelen alig fogytak a fizikai zenehordozók, mindenki online töltögetett meg küldözgetett dalokat. Most egy kicsit újra divat CD-t, sőt, egyre inkább vinylt venni – ezzel pedig a kedvenceidet támogatod. Mivel azonban a fő bevételi forrás az átalakulás óta már nem ez, hanem a koncertbevétel, jó, ha tudod, hogy a turnépóló, a különféle ajándéktárgyak – azaz az úgynevezett merchandise – szerepe nagyon felértékelődött.

Senkit nem buzdítanék felesleges hülyeséget vásárlására, de ha a ruhatáradba illeszkedik egy jó póló, netán örömet szerezne neked egy zenekaros kulcstartó, akkor gondolj arra, hogy ezzel a következő lemez megszületését támogatod!

Talán nem feltétlenül egyértelmű, de annak, hogy kölcsönkérsz egy könyvet, nincs nyoma. Nem látszik a fogyási adatokon, és ugyan mindenki nagyon boldog, ha jó hírét kelted, a leghatékonyabban mégiscsak azzal tudsz segíteni a költőknek, íróknak, ha megveszed a köteteiket.

És nem csak azért, hogy ebből közvetlenül pénzhez jussanak: a magas eladott példányszám emeli az illető ázsióját, és hosszú távon is segít abban, hogy nyugodtan tudjon dolgozni.

Szereted a karikatúrákat? Mi lenne, ha előfizetnél a napilapra, amelyben megjelennek, hogy ki tudják fizetni a művészt, és ő nyugiban alkothasson? Néha beruházhatsz egy-egy folyóiratra is, hiszen azok nagyon fontosak a szerzőknek publicitási szempontból. A múzeumok boltjaiban mindig kaphatók az aktuális időszaki kiállításokhoz kapcsolódó ajándéktárgyak – ha nem is olyan közvetlenül, mint a koncerteken, de ezzel a művészeket támogatod. Ha ugyanis a múzeumnak nagyobb a bevétele, jobban megéri neki odacsábítani az adott művészt (vagy összegründolni a már nem élő nagy alkotók műveit. Ez esetben a restauráláshoz és az állagmegóváshoz járulsz hozzá).

Nem kell mindig megvenned a katalógust, de ha van egy mű, ami megragadt a fejedben, vegyél egy képeslapot, ami azt ábrázolja. Sok kicsi sokra megy!

6. Ne kérd ajándékba!

Biztosan sokan felhorkannak majd ezt olvasva, de ha már belementünk a dologba, leírom, ahogy van: azzal, hogy megveszed a szellemi termékét, a művész iránti tiszteletedet és támogatásodat fejezed ki.

Az, hogy te közelebbről ismered őt, egyáltalán nem jogosít fel arra, hogy ajándékba kérd tőle azt. Nincs kínosabb érzés, mint amikor egy barát vagy rokon arra célozgat, hogy ő még nem kapott a könyvedből/lemezedből.

A szerző általában néhány darabot kap a megjelenéskor a saját kötetéből, ezeket értelemszerűen azoknak tartogatja, akik tevékenyen részt vettek az alkotói munkában, netán akiket felhívhatott hajnali kettőkor, amikor amiatt zokogott, hogy sosem lesz kész a művel.

És itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a művészek rossz arcok lennének, mindössze arról: nem tudják számolatlanul osztogatni a „repipéldányokat”, hiszen nekik maguknak is fizetniük kell azokért a kiadónak. Ez talán meglepő, de tényleg így van.

És hát nem pont azoknak kellene elsőként sorban állni a kész műért, akik közel állnak az alkotóhoz?

Nem pont nekik kellene demonstrálniuk, hogy a „termék” fontos a számukra, és megéri megvenni – ezzel is megnyugtatva az amúgy is totál ideges szerzőt/előadót? Amikor egy író azt hallja: „köszi, hogy adtál egy példányt, már a hatodik barátnőmnek adom kölcsön, mindenki imádja”, az (akármennyire is hiszünk az univerzum energia-körforgásában) egy kicsit olyan érzés, mintha azt mondanád: épp most beszélem le a hatodik barátnőmet arról, hogy két doboz cigi áráért megvegye, amin te hosszú éveken át dolgoztál.

7. Tedd közhírré!

Neked talán evidencia, az ismerőseidnek a legkevésbé sem az.

Nem arról van szó persze, hogy direktben reklámozz bárkit vagy bármit, de ha megjelent valakinek a lemeze, és te egész nap azt hallgatod, akkor senkinek nem fog fájni, ha posztolod az Insta storydba.

Ha láttál egy jó filmet, két mondat kíséretében mehet a Facebookra – tuti, te is láttál már olyan bejegyzéseket, amelyben a barátaid azt kérik, ajánljanak nekik valami jót. Az emberek többsége hálás, ha jó ajánlást kap, és azt számtalan felmérés bizonyította már, hogy a leghatékonyabb a szájról szájra marketing.

Vicceseket mondott egy tévéshow-ban? Oszd meg a videót róla! Láttál egy szép szobrot? Posztold! Mi lenne, ha magaddal vinnél néha olyasvalakit színházba vagy múzeumba, aki egyébként sosem menne oda magától? Én évek óta viszek embereket opera-előadásokra vagy áriaestekre, sokan közülük azóta maguk is rendszeres operalátogatókká váltak. Végső soron nekem is érdekem, hogy jól menjen a színháznak: ha jönnek a nézők, lehet távlatokban gondolkodni.

8. Szavazz rá!

A közönségdíjak esetében elég egyértelmű, mit kell tenned: szánd rá azt a két percet, és szavazz a kedvencedre! Emellett sokféle díj létezik, amelyre jelölheted a kedvenc alkotódat.

Ne hidd, hogy csepp vagy a tengerben: a sok kicsi tényleg sokra megy, egy megnyert díj vagy a dobogós helyezés pedig komoly publicitást hozhat a művésznek, így te is gerjesztheted a folyamatot, amely során egyre ismertebbé és népszerűbbé válik. (És – bár a lényeg nem ez – néha a győzelem mellé pénzjutalom is jár. Két legyet egy csapásra!)

9. Támogasd!

Ahogyan Nagy László írta Adjon az Isten című versében „Nekem a kérés nagy szégyen / Adjon úgy is, ha nem kérem”.

Szerencsére itthon is egyre elterjedtebb a közösségi finanszírozás. Számos oldal létezik, amelynek segítségével a művészek egy adott projektre összegyűjthetik a pénzt – angol fotóművész barátom például néhány nap alatt kapott annyi pénzt, hogy kiadhassa legújabb könyvét. Ilyenkor persze kapsz valamit cserébe: dedikált fotót, könyvet, ajándékokat, személyes találkozót – ez segít erősíteni az érzést, hogy tevékenyen hozzájárultál a kedvenc grafikusod, fotósod, stb. munkájához.

Ennek továbbfejlesztett verziója, amikor a művész nem konkrét dologra gyűjt pénzt, hanem arra, hogy szabadon alkothasson, ne kösse meg a kezét a kiadó vagy a főnök.

Ennek a nagymester Amanda Palmer, aki könyvet is írt a A kérés művészete címmel. Ő folyamatosan gyűjt Patreonon, cserébe videókat, szövegeket tesz közzé, beavatja a rajongókat az alkotási folyamatba. Most indult turnézni az új lemezével, amelynek nem rohamtempóban kellett elkészülnie – hála a rajongói támogatásoknak. Az előadó és közönség közötti bizalmas viszony csodálatos: Palmer mindenhol telt ház előtt lép fel.

10. Ajánld!

Újabb pont, ami nem kerül pénzbe, mégis rengeteget segíthet a művészeknek.

Ha olyan pozícióban dolgozol, netán olyan kapcsolatrendszered van, mondj néhány szép szót a kedvencedről, és nyiss meg új kapukat előtte! A legtöbb nagy cég például ad valamit karácsonyra a dolgozóinak. Ajánlj a sales munkatársadnak egy könyvet, aminek szerinted mindenki örülne!

Az idén hallottam olyan cégről, amely kerekasztal-beszélgetést szerveztek nőnapra, és a dolgozók körében népszerű írót, újságírót hívták meg.

Ennek sokkal több értelme van, mint egy szál virágnak: a dolgozók kapnak egy szuper délutánt, az alkotók pedig visszajelzést és új közönségréteget. (Plusz: néha még akár egy kis gázsit is. Erre már kenyeret is adnak a boltban!) Reklámcégnél dolgozol, és tudod, melyik előadó lenne a tökéletes reklámarc? Ne tartsd magadban! Ha szerinted a kedvenced remek előadást tudna tartani a céges tréningen, kiválóan fog műsort vezetni, netán épp a kedvenc stand up humoristád volna a legalkalmasabb a karácsonyi partin fellépni, ne habozz, szólj a szervezőknek!

Amint a fenti pontokból látszik, nem minden a pénz. De végső soron tényleg fontos: az alkotáshoz idő kell, márpedig ha hatvanhét külsős munkája van a művésznek, a végén épp arra nem marad energiája, amire szeretné. Sokan talán úgy érzik, nem számít az ő visszajelzésük, nem fontos megosztani egy szép verset, egy jó videoklipet vagy egy szórakoztató interjút az adott művésszel. Tévedés! Minden számít. Még akkor is, ha a hála nem közvetlenül jön vissza a kedvencünktől. (Mi más lehet egyébként nagyobb hála, mint egy új kép, könyv, lemez, szobor, koreográfia?)

Ha pedig mindenképpen visszacsatolásra vágysz, nézd meg EZT a Ki vagy, doki?-részletet, amelyben Van Gogh-hoz repülnek vissza térben és időben a főszereplők. A sztori tulajdonképpen mindegy is, sok kaland után arra fut ki a történet, hogy a nyomorgó, meg nem értett festő még mindig végtelenül depressziós. A Dokiék erre fogják, magukkal viszik Párizsba, és megmutatják neki, mit váltanak ki az emberekből több száz évvel később a művei. Hát, aki ezt kibírja bőgés nélkül, az árulja el, hogyan csinálja.

 Csepelyi Adrienn

A kiemelt fotót a szerző fényképezte a Dürer próbatermek folyosóján