-

Nem akarok álszent lenni. Nem akarok úgy csinálni, mintha mindez állati meglepő lenne. Mintha sose hallottam volna még arról, hogy ilyen létezik. Én magam is járom az országot, és bár az én öltözőm előtt ritkán tipródnak testüket felkínáló lányok, tudom, miről van szó.

Mindig volt, van és lesz ilyen. Épp ezért biztos nem kéne ezen meglepődni. Sőt! Biztos magától értetődőnek kéne venni, hogy fiatal, csinos lányok úgy érzik, bármit megtennének valami színpadon ugráló majom kedvéért, és nemcsak úgy érzik, de meg is teszik. Biztos.

De nem tudom... Nem tudom magától értetődőnek venni. Attól, hogy látom és tapasztalom, van ilyen, hadd ne legyen természetes számomra!

Ne értsetek félre! Bár én magam nem vagyok rajongó alkat, nincs olyan élményem, hogy a hajamat tépve sikoltozom egy énekes meztelen felsőtestét látva, és magasra ugrálok a tömegbe hajított átizzadt trikójáért, de ettől még nem vetem meg, nem nézem le azt, aki ilyeneket csinál. Mivel rendkívül mozgékony a fantáziám, simán el tudom képzelni, hogy egyeseket magával ragad a hév, hogy mindent megtennének azért, hogy az első sorból rajonghassanak, hogy… hogy…

Úgy látszik, annyira mégse mozgékony, bocs! Ennél többet ugyanis már nem tudok elképzelni.

Sosem értettem például, mit akarnak az emberek az autogrammal. Mit csinálnak vele? Néha előveszik... és megnézik? Megszagolják a tintát? A papírt? Hátha érződik rajta az aláíró bőrének a szaga? Tudják, hogy megfogta a kezével, hogy rajta van az ujjlenyomata, és ettől jobb nekik? Visszaidézik a mozdulatokat, amivel az a nyomorult odakanyarította a nevét... és ettől lázba jönnek? Vagy csak jó birtokolni egy aláírást? Mindegy. Lépjünk túl ezen! Rajongók vannak, és nekik is lehetnek furcsa dolgaik, miért ne lennének, amikor maga a rajongás is elég szokatlan formája a szimpátia kinyilvánításának.

Nem akarok szenvtelennek tűnni… nekem is vannak favoritjaim, akiknek annyira szeretem a produkcióit, hogy azokért cserébe hajlandó vagyok megelőlegezni mögöttük a szerethető embert. Vagy ami még rosszabb, hogy valójában nem is érdekel, milyen ember van a produkció mögött, mert egyenlőségjelet teszek a produkció és az előadó közé, és elhiszem, hogy az előadó pont olyan fasza, mint az, amit előad.

Épp ez az oka annak, hogy az ilyen előadókat nem akarom közelebbről megismerni. Nem akarom tudni, hogy milyenek, nem akarom tudni, hogy ostobák-e vagy sem, horkolnak-e vagy sem, büdös-e a szájuk vagy sem.

Olyan jó az a tudatlanság, ami azt feltételezni egyesekről, hogy ők tökéletesek, és soha, soha nem kell szembesülnünk a valósággal.

De vissza azokhoz a lányokhoz, akik úgy érzik, oda kell menniük a kedvencük öltözőjébe. (Zárójelben jegyzem meg, hogy tartok tőle, sok esetben a rajongók szinte semmit nem tudnak a rajongottról, csak hát... ha sokan tapsolnak neki, akkor ők is.) Nagyon érdekelne ennek a lélektana. Miért? Mit várnak? Nyilván sejtik, hogy egy öltözői szopásból nem lesz házasság. Ez az autogramgyűjtés egy mélyrehatóbb formája? Vagy… vagy… ezzel el lehet dicsekedni utána a barátnőknek? „Képzeld, Kati, a Balaton Soundon én szoptam le a legtöbb basszusgitárost!” És neee! Nekem ne mondja senki, hogy csak a drog meg a pia hatására. Ugyan! Nyilván az is jól jön egy kapcsolat elmélyítéséhez, de alig hiszem, hogy minden tudatmódosulást rá lehet fogni a tudatmódosítókra.

Ugorjunk! Nyilán ezek a lányok nem most fognak a fejükhöz kapni, hogy na, ha ez a Kormos azt mondja, hogy ne alacsonyodjunk le, ne alázzuk meg magunkat, és ne álljunk sorba, hogy leszophassunk bárkit, akkor többet nem állunk sorba.

Ugorjunk a másik oldalra. A férfiak oldalára. Mert őket sem értem. Vagyis… azt nyilván felfogom, hogy nekik házhoz (vagyis öltözőhöz) jön az élmény, ingyen van, miért ne? Felfogom, hogy ezek a faszik nyilván úgy érzik, szinte szívességet tesznek ezeknek a hibbant kis libáknak azzal, hogy kihasználják őket. Gondolom, hajnalban egy sör mellett egymás hátát veregetve még össze is számolják a strigulákat, kinek volt aznap többször jó.

De milyen furcsa, hogy míg a többség talán azt gondolja ezekről a lányokról, hogy ócska kis ribancok, addig az őket gátlástalanul és gondolkodás nélkül kihasználó színpadi hősök renoméja semmit sem sérül. Sőt! Az valahogy olyan normális.

Normális, hogy ezek a férfiak, akik nem ritkán férjek, apák, elmennek este dolgozni, és a munka után gyerekkorú, sokszor félig öntudatlan lányokat használnak… csak, mert azok hagyják... vagy kérik… vagy talán ők se tudják, hogy kérik-e vagy hagyják, mert nincsenek is maguknál. Az normális. Sőt vicces! Jópofa! Vagány! Menő! Egy Dopeman simán kiírhatja a FB oldalára, hogy „A mi öltözőnkből még kijöttek a lányok. Tény, hogy a szájukat törölgették, de kijöttek."

Persze. Lehet ezt magyarázni. Fel lehet tenni a szokásos ostoba kérdéseket. Miért ne fogadnák el, amit a lányok maguktól adnak? Miért ne élnének az adódó lehetőséggel? Nem erőszakolnak ők meg senkit. Nem tukmálják ők magukat. Csak leszedik az alacsonyan lógó gyümölcsöt. Illetve dehogy! Még csak le se szedik. Egyszerűen hagyják, hogy az ölükbe pottyanjon. Hát, miért ugranának el előle? Hülyék ők?

A válaszom: igen. Vagyis nem. Nem hülyék. Csak ócskák. Ócska kis faszik. Igazi puhapöcsök, akik pontosan arra lendülnek mindig, amerre lökik őket. Épp ezért nem értem… ki és mit akarhat az ilyen puhapöcsöktől?

És most, hogy ezt megírtam, lelki szemeim előtt látom, amint ezek a faszik a fejükhöz kapnak… na, ha ez a Kormos azt mondja, hogy puhapöcs vagyok, akkor holnaptól változtatok, és elhessentem a feszes combú kis libákat az öltözőm ajtaja elől.

Igen, látom magam előtt. Mondjuk, kellett hozzá egy-két feles, de látom. Ennyi tudatmódosulásra nekem is szükségem van, hogy ne kapjak agyvérzést. De lehet, hogy ennél még egy kicsivel többre is...

Kormos Anett

Kérünk titeket olvassátok el dr. Gyurkó Szilvia írását arról, hogy miként érdemes felkészíteni a fiatalokat a fesztiválozásra, KATT IDE!

-