„Amikor 50 ezer ember üvöltését hallod, egyszerűen nem akarod abbahagyni” – Ma lenne 80 éves Muhammad Ali

–

Minden egy lopott biciklivel kezdődött

A ma Muhammad Aliként ismert Cassius Marcellus Clay 1942-ben született Kentuckyban. Nevét egy abolicionista politikusról kapta, aki elkötelezett híve volt a rabszolgaellenes mozgalomnak, és negyven, az apja vagyonából örökölt rabszolgát szabadított fel.

Clay még nem volt tizenkét éves, amikor ellopták a biciklijét. Dühében megkeresett egy rendőrt, és azt mondta neki, hogy bárki is a felelős, ő bizony el akarja verni. A véletlen furcsa fintora, hogy Joe Martin, a rendőr szabadidejében bokszedzőként dolgozott, és a szárnyai alá vette a kis Clayt, akinek ezzel örökre eldőlt a sorsa.

A hatvanas évek „Tysonját” kétszer is legyőzte

1964-ben Clay a Sonny Liston elleni, Floridában rendezett küzdelme a boksz nehézsúlyú világbajnokságáért a sportág történetének egyik legjobban várt, legnézettebb és legvitatottabb küzdelme volt. A Sports Illustrated magazin a XX. század negyedik legnagyobb sportpillanatának nevezte első találkozásukat, a Liston-Clay meccset. A második mérkőzésük 1965 májusában volt a Maine állambeli Lewistonban, amit Ali első menetes kiütéssel nyert meg.

De mielőtt Muhammad Aliként vált ismertté, Cassius X-re változtatta a nevét

A Liston első legyőzése utáni reggelen az új nehézsúlyú bajnok megerősítette a híreket, melyek szerint az iszlám nemzet tagja lett. A bajnok elmondta az újságíróknak, hogy lemondott a vezetéknevéről, amit nemes egyszerűséggel „rabszolganévnek” titulált, és egészen addig Cassius X-ként fog szerepelni, amíg Elijah Muhammad, az Iszlám Nemzet vezetője nem ad neki szent nevet. A Muhammad Ali nevet végül 1964. március 6-án kapta meg.

Három évre eltiltották az ökölvívástól

1967-ben, a vietnámi háború alatt Ali vallási okokra hivatkozva megtagadta az amerikai hadseregben való szolgálatot, ezzel a lépéssel pedig kivívta magának a társadalom ellenszenvét.

A nehézsúlyú bajnokot letartóztatták, New York állam atlétikai bizottsága azonnal felfüggesztette bokszolói engedélyét, és megfosztották a címétől is.

Alit a maximálisan kiszabható öt év börtönbüntetésre és 10 000 dolláros pénzbírságra ítélték, bár az ítélet fellebbezése alatt szabadlábon védekezhetett. 1970-ben New York állam legfelsőbb bírósága elrendelte a bokszolói engedélyének visszaállítását, és 1970 októberében Jerry Quarry kiütésével visszatért a ringbe. A következő évben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyhangú döntéssel hatályon kívül helyezte Ali elítélését.

Még Frank Sinatra is keményen megdolgozott azért, hogy végignézhesse Ali visszatérő meccsét

Ali visszatérő mérkőzését Joe Frazier ellen játszotta a Madison Square Gardenben, 1971-ben. „Az évszázad harca” néven emlegetett mérkőzésre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még Frank Sinatra is csak a Life magazin fotósaként juthatott be.

A kényszerpihenő nem ment kárba, Ali szerepelt egy Broadway-musicalben

A ringből való negyvenhárom hónapig tartó kényszerű száműzetése alatt Ali színpadra állt a Buck White című musical címszerepében. A produkciót 1969. december 2-án mutatták be a New York-i George Abbott Színházban, de Ali színpadi karrierje rövidnek bizonyult. A Buck White négy estével később, mindössze hét előadás után lekerült a műsorról. „Kellemes, kissé személytelen hangon énekel, zavar nélkül játszik, és veleszületett méltósággal mozog” – írta a New York Times kritikusa Ali alakításáról.

Művészi teljesítménye nem merült ki ennyiben

Ali nemcsak sportoló volt, de verseket is írt, amelyekben jellemzően az ellenfeleit gúnyolta, és önmagát dicsérte. Jambikus pentameterei olyan népszerűek voltak, hogy a Columbia Records 1963-ban kiadta az I Am the Greatest (ami annyit tesz, hogy Én vagyok a legjobb) című albumot, ezen az akkor 21 éves feltörekvő sztár zenei kísérettel adja elő verseit a közönségnek.

Vissza a sporthoz: az egyik leghíresebb mérkőzését hajnali négykor vívta

1974-ben, az akkor 32 éves Ali kiérdemelte a címvédés lehetőségét a veretlen (és mindössze 25 éves) bajnok George Foreman ellen. Mobutu Sese Seko, Zaire diktatórikus elnöke, aki pozitív színben szerette volna feltüntetni az országát, mindkét bokszolónak ötmillió dollárt fizetett, hogy a fővárosában, Kinshasában játsszák le a mérkőzést. Annak érdekében, hogy az amerikai közönség élőben, főműsoridőben láthassa a meccset, a küzdelem a kora reggeli órákban kezdődött, még mielőtt a nap Afrikára virradt volna. A „Rumble in the Jungle”, vagyis dzsungelbeli dulakodásnak nevezett mérkőzésen Ali nyolcmenetes kiütéssel győzött, és visszaszerezte a hét évvel korábban elvesztett nehézsúlyú világbajnoki címet.

Az utolsó pofonokat 1981. december 11-én osztotta ki

Trevor Berbick ellenfeleként lépett a ringbe, és egy csalódást keltő meccset követően pontozással maradt alul ellenfelével szemben. Másnap bejelentette visszavonulását, nem sokkal később pedig Parkinson-kórral kezdték kezelni. Csak évek múlva derült ki, hogy volt olyan orvos, aki az állapotában bekövetkező változások láttán már 1977-ben javasolta neki a visszavonulást. Ali akkor még hallani sem akart erről: „amikor 50 ezer ember üvöltését hallod, egyszerűen nem akarod abbahagyni” – magyarázta később az akkori döntését. 

 

A kesztyű, amit Liston legyőzéséhez viselt, több pénzt hozott neki, mint maga a győzelem

Majdnem napra pontosan 50 évvel azután, hogy Ali először szerezte meg a nehézsúlyú bajnoki címet, egy névtelen vásárló 836 000 dollárt ajánlott a kesztyűkért, amelyeket Liston hetedik menetbeli kiütéses legyőzésekor viselt. Ali a győztes meccsen egyébként 630 000 dollárt keresett.

Meggyőzte Szaddám Huszeint, hogy engedjen szabadon tizenöt túszt

Amikor Szaddám Huszein csapataival 1990-ben megszállta Kuvaitot, 2000 külföldi személyt tartott túszként.

Ali Bagdadba repült, hogy találkozzon az iraki vezetővel, abban a reményben, hogy a világ leghíresebb muszlimjaként betöltött státusza segíthet a szabadon bocsátásról szóló tárgyalásokban.

Ötven perc elteltével tizenöt fogva tartott szabadon engedéséről egyeztek meg.

1996-ban az atlantai olimpia nyitóünnepségén ő gyújtotta meg az olimpiai lángot

A 2012-es londoni olimpia záróünnepségére azonban már nagyon megromlott az egészségügyi állapota, végül 2016. június 3-án hunyt el. Hogy miben rejlett páratlan sikere, azt sokan, sokféleképpen próbálták már megfejteni, de a legpontosabban talán ő fogalmazta meg ezt a rejtélyt:

„Soha nem gondoltam a kudarc lehetőségére, csak a hírnévre és a dicsőségre, ami a győzelemmel jár” – írta még 2009-ben. „Láttam előre. Szinte éreztem. Amikor azt hirdettem, hogy én vagyok minden idők legnagyobbja, hittem magamban, és még mindig hiszek.”

Mózes Zsófi

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann