Jól emlékszem arra a délutánra. Hét hónapos terhes lehettem, és egy idősebb barátnőmmel, a házassággal kapcsolatos problémákról, nehézségekről beszélgettünk, amikor ő azt mondta: „Azt ugye tudod, hogy a gyerekkel együtt, egy életre szóló szerződést kötöttél a férjeddel?” Akkor, ott csak megvontam a vállam, hogy „persze, tudom”. Mert ugyan ki gondol bele egy ilyen mondatba nagy pocakkal, frissen házasodva?! Ez az egész csak később kapott jelentőséget, amikor először merült fel a válás gondolata. Akkor volt ötéves a lányunk.

Az én házasságom története abból a szempontból semmiképp sem pozitív, hogy válás lett a vége, és amíg meghoztuk róla a döntést, sokat gyötrődtünk és még többet gyötörtük egymást. Voltak szétköltözések és nagy egymásra találások, volt segítségkérés és volt befelé fordulás. Azt szoktam mondani, hogy rémesen rossz férj volt (és ebből következően én meg egy botrányosan rossz feleség lehettem), de zseniálisan jó elvált férj, akivel ma már elég könnyű az élet. Mindkét oldalon sok energia és odafigyelés kellett ahhoz, hogy ezt ma így éljük meg, de maximálisan megérte. És nem csak magunk miatt (bár az sem kevés), hanem azért is, mert van egy gyerekünk, aki szereti az anyját meg az apját, és felnéz rájuk.

Azt a bizonyos, életünk végéig szóló „szerződést”, amit a gyerek miatt megkötöttünk, a válás során egy másikkal egészítettük ki. Egy olyan vállalással, amely mindvégig segített nekünk abban, hogy ne felejtsük el:

a válást nem a gyerek akarta, nem ő csinálta, mégis megtörténik vele.

Mindkettőnknek oda kell figyelnünk rá, és saját magunkra, hogy ő mindeközben jól érezze magát. Ez a vállalás (ha akkoriban papírra vetettük volna) valahogy így nézne ki:

A gyerekem boldogsága érdekében az alábbi ígéreteket teszem

Nem fogok a másik szülőről a gyerekemnek vagy a gyerekem előtt negatív, megalázó vagy lealacsonyító módon beszélni.

Nem fogom a gyerekemnek azt mondani, hogy az apjától/anyjától örökölte valamilyen rossznak tartott  tulajdonságát vagy viselkedését.

Vállalom, hogy nem vonom be a gyereket a másik szülővel kapcsolatos ügyeimbe (például vagyonmegosztás, a tartásdíj rendezése stb.).

Ígérem, hogy nem fogom a gyereket eszközül használni arra, hogy a másik szülőtvisszaszerezzem”.

Ígérem, hogy ha a másik szülőnek új  párkapcsolata lesz, nem fogok negatív, megalázó vagy lealacsonyító módon beszélni az új partnerről a gyerekemnek vagy a gyerekem előtt.

Ígérem, hogy nem fogom arra használni a gyerekemet, hogy a saját érzelmi életem támogatója legyen.

Ígérem, hogy odafigyelek a gyerekemre, és folyamatosan gondoskodom arról, hogy jól érezze magát.

Vállalom, hogy a válás teljes ideje alatt (és persze utána is) a tőlem telhető legteljesebb támogatást nyújtom a gyerekemnek.

Ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy a gyerekemnek ne kelljen idejekorán „felnőni”. Vigyázok rá, hogy mindvégig gyerek maradhasson a válás ideje alatt is.

Vállalom, hogy külső támogatót, segítő szakembert keresek, ha úgy érzem, szükségem van arra, hogy valakivel beszélni tudjak a válás során kialakult helyzetről, vagy ha nehézséget okoz számomra az általam is vállalt egyezség betartása.

Elfogadom, hogy ha a fenti ígéreteimet és vállalásaimat nem tudom megtartani, akkor nem a gyerekem legfőbb érdeke, és testi-lelki egészsége szerint cselekszem.

- A fenti ígéreteket és vállalásokat téve, szülőként felelősséget vállalok arra, hogy mindvégig a lehető legjobb környezetet teremtem a gyerekem számára  a válás ideje alatt. Azt is kijelentem, hogy tisztában vagyok vele: a gyerekem semmilyen mértékben sem hibás abban a döntésben, amit a szülei meghoztak. A válás idején, és az azt követő átmeneti időszakban is mindent a gyerekem legfőbb érdeke, valamint lelki és fizikai egészsége érdekében teszek majd. Őszintén és szeretettel ígérem meg mindezeket.

A válás nem egy pillanat. Kimondani, a bírósági végzést kézhez venni, vagy egy megállapodást aláírni, persze, gyorsan megy. De a válás egy folyamat.

Aki „jól” válik, az jól indul el egy úton – de ezen az úton végig is kell menni. Mert gyereket vállalni élethossziglani elkötelezettséget jelent.

Akkor is kapcsolatban kell maradnunk a másikkal, ha legszívesebben sose látnánk többé. Ha azt érezzük, „bár sose találkoztunk volna”. Viszont, ha gyerekünk van, nem tehetjük meg, hogy hátat fordítunk a másiknak, és vissza sem nézünk. A gyereknek mindkét szülőre szüksége van (és joga is van mindkettejükhöz).

Dr. Gyurkó Szilvia

A cikk részleteket tartalmaz Dr. Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok - a gyerekközpontú válás lépései című könyvéből (Bookline könyvek).

A szülői nyilatkozat alapjául Shannon Rios Paulsen, „The Parent’s Promise” című munkája szolgált.