„Könnyű megszeretni a szabadságot" – 6 benyomás az oktatási rendszerről egy fiatal tanár szemével

-

Hát már a tanáraink is külföldre mennek? – kérdik tőlem, amikor kiderül, hogy az anyaság előtt egy dél-kelet ázsiai egyetemen tanítottam és kutattam. Erre pedig én viccből azt szoktam felelni: csak a legjobbak, csak a legjobbak... A probléma újabban az, hogy a tréfám egyre kevésbé mókás.

Közeleg március idusa, és ha – kisebb történelmi képzavarral élve – Julius Cézár nem is szeli át a Rubikont az idén, de történelmileg fontos 12 pontja lett a magyar tanároknak. Az én történetemhez, az én életemben pont időben.

Miért nem itthon?

Az emberi élet döntések sorozata. A sorozat elemei egymástól merőben eltérő méretűek. Vannak olyanok, amelyek apróságukban szinte fel sem tűnnek, és vannak gigászi méretűek, amelyek a meghozatal után hosszú távon hatással lesznek az életünkre. Kis- és nagyszabású döntéseink közös pontja, hogy impressziók által öltenek testet. Nincs olyan ember, aki csupán számok és grafikonok alapján adná a fejét házasságra, vállalna gyereket, költözne új lakásba vagy akár másik országba... másodjára is. Ehhez benyomásokra van szükség. A minket érő benyomások összejönnek, összeérnek, és egy napon jövőképpé kristályosodnak, utat mutatnak.

Impresszió 1

Ülök az egyetemen az oktatási dékán szobájában. Nagy szeretettel fogad, ismét gratulál a kitüntetésként kapott arany pecsétgyűrűhöz, a kamara diplomadíjához és a kitűnő indexhez. Megemlíti, milyen gyorsan repül az idő, és milyen jó is, hogy a doktori iskolán gondolkodom. Annyira szeretné, ha maradnék az egyetem berkein belül, és a tanári kart erősíteném. Mivel nekem sincs ennél hőbb vágyam, széles mosollyal bólogatok. Csakhogy a dékán hangja elkomorul, és beismeri, hogy sajnálatos módon az már nem az ő hatáskörébe tartozik, hogy kit vehetnek fel.

Széttárja a karjait, és azt állítja, meg van kötve a keze. Leforrázva ülök, és tágra nyílt szemeimbe egy életre beleég a kép a madárszárnyként széttárt karjairól, ahogy azok mégis béklyó alatt vannak.

Impresszió 2

Hét ágra süt a Nap, meleg van, finoman puffanva érnek földet a kókuszdiók az ablak alatt. Újabb szemeszter közeleg, folyamatosan lesem a monitoron a kurzusaimat. Vajon hány diákom lesz idén? Az előző félévek során megtanultam, hogy 113 diáknak is lehet beszédközpontú órát tartani, persze csak akkor, ha megfelelő minőségű a tankönyv.

Azt is tudom, hogy nem ördögtől való dolog bízni a diákokban, valamint, hogy mennyire kontraproduktív a hatalom fitogtatása az oktatási rendszer bármely szintjén. A valóban hatékony módszer a motiválás, az inspirálás, a megértés, a több száz diák felé való empátia. Embert próbáló, de felemelő feladat.

Könnyű megszeretni, ahogy a szakmai szabadságot is. Másfél éve vagyok itt, most jelent meg az első tankönyvem: English for Advertising and PR. Ahogy az előző félévek során, most is azonnal betelik minden órám.

Impresszió 3

Ismét Budapesten. Több év után újra látom a tanártársakat, akik itthon próbálnak egy olyan rendszert működtetni, ami működésképtelen. Megöregedtek. Jobban, mint gondoltam volna. Fakóbb a bőrük, őszebbek. A férfiak pocakosabbak, a nők görnyedtebbek.

Mindannyian emelt hangon mesélnek arról, milyen nehézségekkel kell napi szinten megküzdeniük, milyen nyomtatványok vannak, mi az újdonság az életpályamodellben. Belefáradnak a bürokráciába. Ez látszik is rajtuk.

Pedig annyira vártam, hogy beszélgessünk diákokról, kulturális különbségekről, hogy milyen érdekesek is az újabb és újabb tanítási módszerek. De csak néznek rám, mint a hatszemű marslakóra, amikor az e-learningre terelem a szót.

Impresszió 4

A minap arra gondoltam, milyen fontos a kreatívan eltölthető szabad-szakmai idő a türelem megtartásához, és hogy végtére is a türelem szüli azt az önbizalmat, ami minden jó pedagógus sajátja. Tudni, hogy az egyes diák útjának csak részei, állomásai vagyunk. Tudni, hogy az adott életkorban mekkora változáson mennek keresztül a fiatalok, érezni, hogy az adott állapot, amiben leledzünk épp együtt, nem örökkévaló. Mindemellett arra is gondoltam, hogy egy-egy beszélgetés, amiről nem is hinnénk, milyen fontos a másiknak, mennyire messzire vezet. A minap egy volt diákom írt, hogy köszöni. „Csak úgy"... köszöni. Mindazt, amit kapott tőlem, mert neki sokat jelentett. Nekem meg az jutott eszembe, hogy örülök, amiért volt rá időm, és egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy zavarna engem profilozás közben.

Impresszió 5

Az interneten egész tanári karok pompáznak kockás ingben. Büszke vagyok rájuk. Eszembe juttatják azokat a nagybetűs Tanárokat. Azokat, akik egész életünkre kiható személyiséggel bírnak. Ani nénit, aki megállíthatatlan hévvel mondta a magáét József Attiláról és Ady Endréről, majd izgatottan várta, ki mit gondol a műről. Sanyi bácsit, akinek a szájából a trigonometria egyszeregynek tűnt, és aki szabadidejében sakkozni tanított. Az összes franciatanárt, akik valamilyen különös oknál fogva egytől-egyig szenvedélyes rajongói az életnek, Edith Piafnak és Robert Merle-nek. Vagy az angol tanárom, aki ugyan a padon ült és farmerben járt, de a grammatika mégis észrevétlenül logikus rendbe tagozódott az óráit követően.

Impresszió 6

Nézem a gyerekeimet, ahogy játszanak. Valamikor a jövőben, valahol a világban egy iskolarendszer vár rájuk. A kérdés egyszerű. A döntés kevésbé.

Rohr Linda

A képek a szerző tulajdonában vannak