-

A családi karma

Kezdjük azzal, hogy nem származom szerencsés családból. A magánéleti zűrök mellett, melyekből sajnos minden generációnak jócskán kijutott nálunk, a játékokban sem bizonyultunk túl erősnek. Ha jól emlékszem, a nagymamám legnagyobb nyereménye a lottón egy hármas volt, pedig évtizedek óta játszik. Én még egy sorsjegy árát se bírtam soha visszanyerni, és míg van olyan barátnőm, akinek a nagybátyja hetente nyer mozi- és koncertjegyeket a rádiós műsorokban, egy másik ismerősömék pedig nyereményjátékon zsákmányolták a családi autójukat, úgy tűnt, minket messziről elkerül a szerencse. És nem, nincs katarzis: ez a mai napig így van.

Jelenlévő szerencse

Ami változott, az az én gondolkodásom, méghozzá két dolog mentén. Az egyik, hogy rájöttem: az a szerencse, amit annak tekintünk. Talán van, aki számára csak többmilliárd forint vagy egy hollywoodi karrier számít szerencsének, én azonban azt gondolom, egy csomó szerencse van az életünkben úgy, hogy fel sem ismerjük. Szerencse, hogy olyan helyre születtem, ahol nőként tanulhatok, dolgozhatok, és nem vagyok csupán a férfiak játékszere (vagy ha igen, az az én döntésem, hehe). Szerencse, hogy alapvetően egészséges vagyok, és ha holnap gyökeresen meg akarnám változtatni az életemet, mondjuk, elköltöznék egy másik országba, megtehetném, mert megvan hozzá minden adottságom – és nem az anyagiakról beszélek. Szerencse, hogy nem én vagyok a legrondább nő a földön, hogy vannak rokonaim és barátaim, a legnagyobb szerencse pedig, hogy azt csinálhatom, amit a világon a legjobban szeretek… vagyis várjunk csak, ez talán mégsem szerencse kérdése. És itt érkeztünk el a második változáshoz.

De mi az a mázlifaktor?

Nemrég beszélgettem egy országszerte ismert, nagy formátumú művésszel, aki – miközben a karrierjéről faggattam – egyszer csak azt mondta: „Tudod, mit? Én nem hiszek a szerencsében. Abban hiszek, hogy az ember jókor van jó helyen, meglátja a kínálkozó lehetőségeket, és elég bátor, hogy megragadja őket.”

Bingó! Pontosan erről van szó: az, amit egy sikeres életben kívülről szerencsének látunk, nem más, mint kőkemény munka, kitartás és bátorság elegye.

Oké, nem találtam fel a spanyolviaszt, de el tudod képzelni, milyen felszabadító volt rájönnöm erre? Milyen csodás érzés, hogy végigtekintve az eddigi karrieremen, nem azt érzem, hogy „csak mázlid volt, kislány, ami bármikor elhagyhat”, hanem, hogy „megdolgoztál azért, amid van, képes voltál felépíteni, ergo elég erős és bátor vagy ahhoz, hogy meg is tartsd”.  Különben nem csupán a munkában van ez így: szerintem egy jó párkapcsolat vagy a harmonikus családi élet is sokkal inkább a ráfordított idő és a valódi figyelem mentén szerveződik, minthogy a szerencse függvénye lenne.

Persze mondhatjuk, hogy szerencse kérdése, kit sodor elénk az élet, de biztos ez? Nem akarok a „nekem rendelte az ég”- jellegű álmok közepébe taposni, de ha éppen nem ide születünk, akkor valószínűleg nem pont az az ember lesz a párunk, aki most. Ami korántsem jelenti, hogy az egymásra találás ne lenne csodálatos ajándék. Az, de tény, hogy az Igazi nem csak úgy elénk toppan, hanem lesz az életünkben egy olyan ember, aki Igazivá válik sok közösen átélt, fontos pillanat után.

Szóval egyre kevésbé hiszek a szerencsében, és egy iyen kontrollmániásnak, mint én, ez euforikus érzés. A szerencsére várni ugyanis olyan, mint amikor a 105-ös busz beáll az Andrássyn: ott ülsz a negyven fokban, kívül-belül forrongva, miközben megtehetnéd, hogy leszállsz, és gyalog mész el addig a pontig, ahol már újra normális a közlekedés (nyilván nem az idős nénikre gondolok, de érted). A körülöttem lévő sikeres emberek mind a kezükben tartják a sorsukat, ami nem egyenlő a görcsösséggel, csupán abból áll, hogy nyitott szemmel járnak, nem félnek a kihívásoktól, merik a járatlan utat választani, és végigmennek rajta, ha ezerszer eltévednek is.

A végére pedig álljon itt az egyik kedvenc történetem. Amikor Thomas Alva Edisont agyonünnepelték az izzólámpa feltalálása miatt, ő szerényen ezt mondta: „Eddig sem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható”.

Kalapos Éva Veronika