–

A történet különösen azért figyelemre méltó, mert egy olyan szervezetről van szó, amelynek tagsága nem önkéntes. Magyarországon az egészségügyi szakdolgozók számára a kamarai tagság kötelező, a tagsággal együtt pedig a tagdíjfizetés is. Ez pedig óhatatlanul felvet egy kérdést.

Milyen kapcsolat alakulhat ki hosszú távon egy olyan szervezet és tagjai között, ahol a tagságot nem a bizalom, hanem a jogszabály biztosítja?

Egy szakma régóta hordozott terhei

Az egészségügyben dolgozók problémái nem tegnap kezdődtek. A munkaerőhiány, a túlterheltség, a kiégés, az elvándorlás, a szakma elöregedése, a nem megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlásképzés és a társadalmi megbecsülés csökkenése évek óta ismert jelenségek. A betegágy mellett dolgozó szakemberek nap mint nap szembesülnek ezekkel a nehézségekkel. Sokan éppen ezért várnák el, hogy a szakmai kamara erőteljesen, következetesen és láthatóan lépjen fel ezekben az ügyekben.

A kritikus hangok szerint azonban a MESZK az elmúlt években egyre inkább adminisztratív szereplőként működött, miközben a szakdolgozók egy része nem érzékelte a valódi érdekvédelmi tevékenységet.

A visszatérő kérdés minden közösségimédia-felületen ugyanaz: Milyen konkrét eredményeket tud felmutatni a kamara a szakdolgozók érdekében végzett érdekvédelmi munkából? Milyen ügyekben vállalt konfliktust a döntéshozókkal szemben a tagság védelmének érdekében? Milyen esetekben sikerült érdemi változást elérnie?

Sok szakdolgozó szerint ezekre a kérdésekre ma nehéz egyértelmű válaszokat találni.

A 60 oldalas jelentés és az elmaradt kérdések

A bizalmi válságot tovább erősítette egy nemrég nyilvánosságra került, mintegy hatvanoldalas kamarai jelentés, amely részletes képet fest az egészségügyi rendszer problémáiról. Beszél a munkaerőhiányról, a rendszer túlterheltségéről, az utánpótlás és a szakdolgozói pálya nehézségeiről. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után számos szakdolgozóban ugyanaz a kérdés merült fel.

Hol volt a kamara akkor, amikor ezek a folyamatok zajlottak?