Lelkes Viktória cikkei

Magánlabor, szűrések, folyamatos önmonitorozás – egyre többen építenek saját „mini egészségügyet”, mert nem bíznak abban, hogy időben ellátáshoz jutnak. De vajon hol a határ egészségtudatosság és -szorongás között? És ki engedheti meg magának, hogy időben kiderüljön, ha baj van?

„Az egészségügyi dolgozók nem hősök. A hősökről ugyanis könnyebb nem gondoskodni. Könnyebb azt mondani, hogy ők bírják. Pedig mi nem hősök vagyunk. Hanem emberek.” Lelkes Viktória aneszteziológus szakasszisztens megrendítő írása az ápolók világnapján.

Amikor egy beteg hazamegy a kórházból, nem ér véget a küzdelem – sokszor éppen akkor kezdődik. Otthon már nincs nővérhívó, nincs szakember, aki megmondja, mi számít veszélyes tünetnek. A magyar családok ezrei egyik napról a másikra válnak ápolóvá, sokszor teljes magányban, szakmai támogatás nélkül.

A WHO legfrissebb európai jelentése szerint az orvosok és az ápolók 30–35 százaléka szenved depressziós tünetektől. Tízből egy pedig azt mondja: az elmúlt évben öngyilkossági gondolatai voltak. Ez már nem csak a szakma problémája.