„Nem a pénisz teszi. A gerinc.” – Több nőt az irodalomkönyvekbe!

 –

Azzal szerintem nem lehet vitatkozni, hogy egy ember jellemfejlődésében fajsúlyos szerepet játszik az irodalom. Azzal viszont már igen, hogy miként jelenik meg abban férfi és nő... és miként jelennek (vagy nem) a női alkotók. Hogy miért maradnak ki rendre az irodalmi kánonból a magyar nők, és a közoktatás első 12 osztálya alatt miért találkoznak a gyerekek jó esetben talán kétszer írónők műveivel? Egyesek azt mondják, a szakma zárt és szexista történelmi hagyományai miatt van ez így, míg mások szerint – például szerintem is, mivel én „csak” egy olvasó vagyok, aki nem ismeri az akadémikus álláspontot – ennek inkább társadalomtörténeti okai lehetnek. De attól függetlenül, hogy az egyik, a másik... vagy akár mindkét ok áll a helyzet mögött, a tények nem változnak: hiányzik a női hang az irodalomoktatásból, pedig kereslet is volna rá, no meg kínálat is akad, nem is akármilyen. Bizonyítja ezt az is, hogy nem kevés irodalommal kapcsolatos cikk születik nálunk a WMN-en, és ezeket ti mennyire szeretitek.

A fönti olvasói komment idézetéhez hasonló, nőírókkal szembeni előítéletesség forrása többrétű, mégis viszonylag egyszerűen visszavezethető. Elsősorban hiányzik az irodalomkönyvekben a nőírók kiegyensúlyozott képviselete, elég csak felcsapni egy tankönyvet, hogy ezt lássuk. Másodsorban pedig nézzük meg, hogy a női sorsok hogyan jelennek meg ezekben az iskolai tananyagban.

A nő legtöbbször a vágyakozás tárgya, passzív múzsa, a mindent eltűrni kénytelen feleség, illetve a nem túl szimpatikus szerető. Egyfajta stílusgyakorlat, esetleg játék. A nők közötti párbeszéd pedig egyenesen hiánycikk az irodalomoktatásban. 

Márpedig az iskolában tanult irodalomtörténeti megközelítés nagyon is meghatározza azt, hogy az emberek miként gondolkodnak a világról, a nemi szerepekről és egymásról. Ennek ékes lenyomata az, hogy „Fenntartásaim vannak a nőírókkal szemben...”

A hiányzó női kötelék

Nekem személy szerint a világirodalom legismertebb írónői, például Jane Austen és Emily Brontë hozták meg azonnal az étvágyamat szinte még gyerekként, hogy a múlt századi női sorsokról olvassak. Érdeklődésem kielégítése érdekében viszont pluszmunkára volt szükség, mert az iskolai kínálatot nem éreztem elegendőnek. És nem azért, mert megveszekedett feminista lettem volna már gyerekként, hanem, mert kíváncsi természetem idejekorán megmutatkozott. És aztán sosem múlt el. 

Ahogy a hiányérzetem sem – a női szemszög megjelenésével kapcsolatban. Mert meggyőződésem, hogy komoly szerepet játszik az ember általános jellemfejlődésében, ha a világot, a benne lakókat és az ő gondolataikat többféle nézőpontból is megismeri. Lackfi János és Szabó T. Anna Facebookon elindított Verslavinája ékes példája annak, hogyan lehetne ezt ma másképp csinálni. 

Lackfi János válasza: 

Fiatal olvasóként az élményen kívül arra is vágytam, hogy a szövegek utat mutassanak, segítsenek az önkifejezésben, és egyfajta megnyugvást adjanak, hogy: igen, más is járt már az én cipőmben. Hogy teremtődjön valamiféle kötelék nő és nő között.

Tudom, nagy elvárások ezek egy író felé, mégis úgy érzem, hogy nagyjából így lehetne definiálni az irodalom társadalomban betöltött szerepét. 

Micsoda nő ez a férfi!

Igaz, a XIX. század végi és a XX. század eleji társadalom nem is nagyon szánt volna a „vágy tárgya-feleség-szerető” háromszögnél komolyabb szerepet a nőknek, szóval írónőként nehéz is lett volna kiemelkedniük az alkotóknak. A női sorsok megrajzolását így rendre férfiírók vették magukra, gondolok itt olyan kiemelkedő alkotásokra, mint Kosztolányi Dezső Édes Annája vagy Lev Tolsztoj Anna Kareninája. 

Első hallásra romantikusan hangzik ugyan, hogy Kosztolányihoz vagy Tolsztojhoz hasonlóan férfiak adnak hangot női karaktereknek és gondolatoknak akkor, amikor a nőknek épphogy választójoga lett Magyarországon, mégsem pótolja a nőírók hiányát.

Sokan közben férfi álnéven publikálva próbálták meghekkelni a rendszert. Károlyi Amyt (Weöres Sándor feleségét) például elismerte a szakma mint műfordítót, költőként viszont nem tudott érvényesülni. Ugyanakkor állítólag igen sok versről kiderült utólag, hogy valójában Károlyi Amy írta őket, ám Weöres Sándor publikálta. Weöres „egy hajdani költőnő írásai”-val, Lónyai Erzsébet, azaz Psyché erős női világát építette meg. Fordított előjelű trükkre is találunk példát akár a nagyon közeli múltból: Esterházy Péterről egy ideig senki nem tudta, hogy Csokonai Lili álnéven írt kisregényt Tizenhét hattyúk címen. A kortárs alkotók közül Szabó T. Anna is belebújt már egy férfi, Vadász Géza bőrébe stílusgyakorlat gyanánt. „Az elmúlt évtizedben nagy divat volt nálunk az álnév, főleg férfiak írtak nőként. Huszonéves koromban én is férfinéven írtam szerelmes kötetet, a nőt meghódítani vágyó trubadúrköltészet paródiája volt. Ma sem nyilvános, hogy én voltam. Szeretek szerepekbe bújni. Húsz éve épp azért kezdtem szerepversekkel, mert nem akartam magamról írni.”

Akik már áttörték az üvegplafont (elvileg)

A kortárs mellett a mainstream irodalom is megsínyli az előítéleteket. J. K. Rowling amellett, hogy több  tízmillió dolláros bevételt termelt egyetlen történettel, bevallotta, hogy annak idején a J. K.* rövidítés is piaci alapon született kiadói kérés volt, mert tartottak tőle, hogy az olvasók nem fogják megvásárolni a könyvét, ha kiderül, hogy nő. Harry Potter-sikertörténet ide vagy oda, Rowling aztán 2013-ban Kakukkszó címmel megjelent krimijéhez férfi álnevet választott. A megjelenés után néhány hónappal kiszivárgott, hogy ő áll a Robert Galbraith név mögött (és ezzel az egekbe is szöktek az eladások). Rowling az álnévről egyszer azt nyilatkozta, hogy „jó volt szabadon engednem a bennem élő pasast”. Szerkesztője, David Shelley – aki először nem is tudta, hogy Rowling szövegét olvassa – pedig azt mondta: „soha nem gondoltam volna, hogy ezt a könyvet egy nő írta!”

A Magyartanárok Egyesülete szívesen válogat Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina és Szabó Magda könyveiből, ha kötelező olvasmányokról van szó. Ugyanakkor, ahogy egy a középiskolások tananyagait rendszerező oldalon is látható, hogy a 12 osztály elvégzése során többnyire alsóban kerülnek elő a női meseírók és költők, legtöbbször Janikovszky Éva és Nemes Nagy Ágnes képviseletében. Aztán gimnáziumban előtérbe kerül a fent említett Szabó Magda és Tóth Krisztina is, de az, hogy ki és mit írt a köztük lévő generációkban, homályba vész a tankönyvekben. Ők bizonyos értelemben már áttörték az üvegplafont. A múlt század eleji nőírók közül pedig Kaffka Margit például érettségi tétel lett. A hazai nőirodalomról tanulmánykötetek is megjelentek már Menyhért Anna, Borgos Anna és Dr. Szilágyi Judit munkája nyomán. 

Ezek után akkor lássuk, ki az az öt magyar írónő, akiket nagyon szívesen látnánk az irodalomtankönyvekben. A most következő alkotók között van sikerkönyvek szerzője és slammer, klasszikus kedvenc és kortárs tehetség... ami összeköti őket ezen a szubjektív listán az, hogy mindannyian határozott, érzékeny, fontos művészek, akik történetesen nők. És akiknek helyük lenne az iskolai tankönyvekben is.

Szabó T. Anna

„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka!” – írja Anna a Senki madara című ifjúsági kisregényében, amely az első szerelem misztikus érzéseiről és az olthatatlan szabadságvágyról szól. A kötet élő példája annak, hogy a tinédzser korosztály számára oly fontos és aktuális témáról, mint a szerelemről igenis lehet kliséktől mentesen írni.

Restellem, de Szabó T. Annával egészen addig nem találkoztam, amíg Kalapos Éva Veronika neki címzett szülinapi köszöntőjét el nem olvastam a WMN-en. Onnantól kezdve viszont igazi rajongójává váltam. A szimpátiámat Éva neki írt játékos és kedves levelén kívül talán az pecsételte meg igazán, hogy csakúgy, mint Anna családja, az enyém is Erdélyből költözött át Magyarországra, igaz, később, a rendszerváltás idején. Ettől egyfajta lelki rokonságot érzek vele, amikor őt olvasom... akkor is, ha szerelemről van szó, és akkor is, ha csak egy Dilidal-ról. A hab a tortán pedig az volt, amikor felfedeztem, hogy ő fordította Sylvia Plath-ot, az egyik legismertebb feminista író könyveit. Úgyhogy, a C-vitaminon kívül én bizony mindennap fogyasztok egy kis Szabó T. Annát is.

Kemény Zsófi

„Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.” (Kemény Zsófi, Lobogás)

Ahogy haladtunk a korral, és nőtt az éveim száma, egyre inkább eltávolodtam a költészettől. Aztán jött Kemény Zsófi és a Lobogás című verse a veszteségről, amitől újra kedvem lett felfedezni a műfajt. Zsófi a huszonéves generáció hangját képviseli, hihetetlen tehetséggel fogalmazza, ragadja meg az előítéletekkel és egyenjogúsági törekvésekkel teli korszellemet, amelyben én is tengetem mindennapjaimat. Teljesen elfogult vagyok vele szemben, mert úgy érzem, nincs még egy olyan fiatal író, aki ennyire összetetten, finoman és szórakoztatóan mutat tükörképet a társadalomnak. Renitens lelkemnek pedig igazán szimpatikus, ahogy a műfajok határait feszegeti azzal, hogy slam poetryvel és rapszövegekkel is próbálkozik. Ha téged is érdekel, mit gondol erről, akkor azt javaslom, kezdd azzal a cikkel, amelyben önironikusan definiálja saját magát a WMN-en. Én imádtam!

Menyhért Anna

Ha fentebbi okfejtésem során még többet szeretnél megtudni az alternatív női irodalomtörténetről, akkor a te embered Menyhért Anna író és irodalomtörténész. Női irodalmi hagyomány című tanulmánykötetében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy újraértelmezze a nők szerepét az irodalomtörténetben. Ahogyan haladunk a korral, úgy válik szükségessé, hogy egyes szerzőket, műveket és korszakokat újraértelmezzen a szakma, ennek eleget téve olyan nőírók felé irányítja az emberek figyelmét, mint Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Lesznai Anna, Kosztolányiné Harmos Ilona vagy az ebben az ajánlóban (rögtön a következő pontban) is szereplő Erdős Renée. 

Erdős Renée

„…a századelő feminista celebje, aki önerőből lett az, aki. Az első női költő és író, aki a női szexualitást szókimondóan megjelenítette írásaiban – és kell-e mondani, gazdagon megélte saját életében.” Ekképp jellemezte az írónőt Merényi Ágnes egy júliusi cikkében a WMN-en, az Erdős Renée-ről szóló életrajzi könyv elolvasása után. Minden tekintetben úttörőnek számított, még ha a neve nem is annyira közismert. A költészetbe akkor még szokatlan módon erotikát és szókimondó stílust szőtt, és ő volt az első írónő, aki meg is tudott élni az írásaiból. Még akkor is, ha az érvényesülése érdekében kénytelen volt Réz Bálint írói álnéven publikálni... Ha te is untad már a kötelező olvasmányokban folyton visszatérő női karakterek sokszor borús, egysíkú női alakjait, akkor Erdős Renée lesz az, aki megváltoztatja a századelős nőkről alkotott képedet.

Czóbel Minka

Czóbel Minkáról a nagyközönség (legalábbis az én huszonéves korosztályom biztosan) keveset tud, ugyanakkor több irodalomtörténész egyenesen a Nyugat előfutárának tartja ezt a dekadens költőt. 

Tulajdonképpen Adyt megelőzve ő volt az első magyar szimbolista költőnk, csak valahogy nem úgy osztotta az élet a lapokat, hogy ő kerüljön a szöveggyűjteményekbe.

Bár arisztokrata családba született, nem volt könnyű élete, Minka sokunkhoz hasonlóan rengeteg címkével és előítélettel küzdött, amire még a kritikusok is rátettek egy lapáttal. „És még nem is szóltunk Czóbel Minka csúnyaságáról, arról a szánalmas, leleplező szecessziós fotográfiáról, ami a Boszorkánydalok címlapján látható. Vegyük szemügyre kegyetlenül” – idézi Minka egyik kritikusát a költőnőről írt cikkében Németh Ványi Klári. Élete során volt már „állítólagos leszbikus", vidéki boszorkány, negyvenes éve felé pedig bogaras vénlány egész pontosan „pártában maradt, rusnya vénlány". Hát akkor, ahogy kritikusa is írta vegyük szemügyre kegyetlenül, de azt javaslom, ne csak a képet, hanem a költeményeit is. 

Ez a személyes és szubjektív ajánló természetesen nem teljes, nem is lehet az. A hazai irodalmi élet sokkal több szereplőből áll, sokukról itt, a WMN-en is olvashattatok már. Az én szívemhez ők öten állnak a legközelebb. Ti pedig, ha gondoljátok, folytassátok a sort!

Szőcs Lilla

*J.K. Rowling teljes neve Joanne Kathleen Rowling

A címben szereplő idézet Szabó T. Anna verséből való. 

Egy igazi irodalmi csemegét ajánlunk olvasásra Kiss Noémitől.

Szabó T. Anna férjéhez írott születésnapi köszöntőjét is olvashattad már nálunk, de azért nagyon jó újra felidézni.

Mary Sehlley-ről írt egy meglepő cikket Kalapos Éva Veronika.

Szaniszló Judit Beenged című könyvéről írt egy remek ajánlót Merényi Ágnes.

Harper Lee különleges könyvét ajánlotta a figyelmetekbe Fiala Borcsa.

Szentesi Éva és Szabó Magda közös története...

Kemény Zsófi is írt már nekünk Szabó Magda kapcsán az életről és az irodalomról.

Karafiáth Orsolya is a szerzőink közé tartozik, reméljük, hamarosan az ő műveit is olvashatjuk majd a tankönyvekben.

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve osztatlan siker szakmai körökben és az olvasók között is. Néhány fontos írása nálunk is megjelent már.

Merényi Ágnes ugyan fordítóként és szerkesztőként ismert, ám nálunk publikált gasztronovellái alapján bátran megelőlegezünk neki egy saját kötetet.

Hidas Judit is szerzőnk közé tartozik, épp az ő egyik cikke alatt jelent meg a fent említett olvasói komment... Bízunk benne, hogy ezek után már nem kell ilyeneket olvasnunk.

És reméljük, nem felejtettétek el, hogy D. Tóth Kriszta, Fiala Borcsa, Szentesi Éva, Kalapos Éva Veronika és Both Gabi is több könyvet jegyez szerzőként. Szóval elég sok közünk van az irodalomhoz, és szeretnénk, ha ez a jövőben még inkább elmélyülne.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Austrian National Library