–

Pár éve láttam először. Egy színpadon állt, irodalmi színpadon, ahol egyébként színészek mondták írók novelláit, köztük meg zene szólt, kórus, gitár, miegyéb. Ő a saját szövegét mondta. Szöveg volt, nem novella, nem is tárca. Nem is vers, valami abszurd ritmikus prózaegyperces a csokigyárba zötykölődő portásnőről. Állt a csaj a színpadon, hosszú, magas, vékony lány, hosszú-hosszú hajjal, faarccal és fahangon mondta ezt a szöveget. Közben zötyögött, mint a szolgálati busz. Vagy csak úgy emlékszem.

A közönség nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel. Nekem tátva maradt a szám. A szöveg szálkás volt, fanyar, és mielőtt tragédiába fordult volna, vicces.

Aztán megtudtam, hogy a szövegelőt Szaniszló Juditnak hívják, blogot ír, amit meg combfiksznek hívnak. Akkor szegődtem fix (fiksz) olvasójául, amikor észrevettem, hogy bloghősnőként Zetor Leilának nevezi magát (nagyjából öt sor után). A blog remek dolog, megmutatja, mi érdekli az íróját, mik a témái, és hogyan tud írni. Tétje nincs, írhat, amit akar, legfeljebb nem olvassa a kutya se, ha meg igen, annál jobb. Terjedelmi korlát nincs, írhat, amilyen hosszan csak akar, legfeljebb… lásd. fent.

Szaniszló Judit (Fotó: Szilágyi Lenke)

De a Zetor Leila hangja, nyelve, humora könyvet kívánt. Felépített, megszerkesztett kötetet, aminek szerkezetébe beférnek a bloghangú bejegyzések, a nyelvi cikornyák, viccek és vendégszövegek, árnyékok és tüskék, de mindenekfelett a történetek.

És megérkezett a Beenged című kötet. A borítóján pesti bérház gangja, ahová ritkán süt a nap, az egyik oldalra délelőtt, a másikra délután. Hetedik kerület, hatodik vagy akár nyolcadik, kilencedik is lehet. Minden részlet ismerős: az elgörbült kovácsoltvas korlát, a gang kőkockáit megvilágító éles fénysáv, a rücskös, fröccsentett fal, a parapetkonvektor szellőzője, itt lakunk. Vagy látogatóba jöttünk, és a folyosóról nyíló ajtón beenged valaki. A kötetben is ismerős a világ. Ismerősek a tárgyak, a hangok, a szereplők. Ez már nem mindig Zetor Leila hangja, bár Leila – Leli – sokszor megjelenik, a szerző néha megszólítja, kézen fogja őt. Vele együtt könnyebb elsorjázni a gyerekkori emlékeket, az ügyefogyottságot, a rosszaságot, a szégyent, az egyedüllétet.

beenged

Mert az egyedüllét ennek a kötetnek az egyik fő témája („Leli óvatos lányság asszonykorban”).Nem lassan bomlik ki, nem hirtelen szakad az elbeszélőre, nem súlyosbodik az idő és a történetek előrehaladtával, hanem mindvégig jelen van a vidéki gyerekkor és a pesti felnőttlét pillanataiban is. Az egyedülléthez két másik fő téma, az apa elvesztése és a szerelem (jellemzően a hiánya vagy éppen múlása) társul.

De tévedés volna azt hinni, hogy a Beenged valami kietlen gyászmunka dokumentációja, és még nagyobb tévedés volna félretolni. A történetek ugyanis mozaikszerűen villannak föl, remek és gazdag, izgalmas nyelv kelti őket életre.

Egészségügyi brosúra, reklámszövegrészlet, vérbeli szövegnaturalizmus, talált és megalkotott szavak szólaltatják meg. Nem egy „sztoris” könyv, amiből összeáll a hetvenes-nyolcvanas évekbeli gyerekkor, hanem a múltat és jelent ide-odapörgető kötet.

Szaniszló Judit hangja új hang a kortársak körében: szabálytalanabb, mint Tóth Krisztina anekdotikus tárcái, ironikusabb, mint Szvoren Edina vérfagyasztó lélekábrázolásai, fanyarabb, mint Rakovszky Zsuzsa melankolikus történelmi prózája, de talán ennyi elég is a jelzők halmozásából. Pedig kínálkozna még az összehasonlítás, a női költők köréből is emlegethetnénk Szabó T. Annát, Erdős Virágot vagy Falcsik Marit.

Zetor Leila bloghangjából megmaradt az a végtelen szabadság, amivel saját írását birtokba veszi és kezeli. Történeteiben kutyát sétáltat, naplót ír, vércukrot mér, halottat öltöztet, vonaton hallgatózik, szóviccezik, mondókában határozza meg saját magát, kiszámolóban számol le egy kapcsolattal. És nem egyszer a próza határán túl merészkedik: egészen a szabadversig. Megteheti, hiszen Zetor. Az erő vele van.

Merényi Ágnes

 

A kiemelt kép forrása. Fotó: Horváth Judit