A világ legtrendibb sztereotípiái: van-e tudományos alapjuk az X, Y, Z és Alfa generációknak?

–

Hasznos fogalom-e a generáció? címmel publikált átfogó tanulmányt három kutató, David Costanza (George Washington Egyetem), Cort W. Rudolph (Wayne Állami Egyetem) és Hannes Zacher (Lipcsei Egyetem) még 2023 végén az Acta Psychologica című szaklapba, amelyben hosszan, vizsgálatokkal alátámasztva fejtik ki, hogy különálló generációk, bár napjainkban egyre népszerűbb beszélni és elmélkedni róluk, objektíve számszerűsíthető módon nem léteznek. 

Hol csúsznak félre a dolgok, és miért veszélyes, ha komplex jelenségekről leegyszerűsítően gondolkodunk?

Mit értünk generációk alatt?

A legelterjedtebb definíció szerint a generációk olyan, nagyjából azonos korú egyének csoportjai, akikre jelentős események – például háborúk, gazdasági válságok – közös sorozata volt hatással. Ezek a kollektív tapasztalatok formálták az egy generációba tartozó egyéneket különálló csoporttá, és értékeikben, attitűdjeikben egymáshoz hasonlóbbá. A generáció különbözik a kohorsztól: a kohorsz az azonos naptári évben született emberek csoportja (néha pár évet összevonnak, de mindenképp szűkebb az időkeret), míg a generációk társadalmi konstrukciók – évjáratok mesterségesen létrehozott tartományát képviselik, az viszont, hogy hol húzódnak a generációk közti határok, valójában közmegegyezés kérdése.

Tényleg akkora a különbség volna például egy 1995-ben született Z generációs, mint egy 1994-ben született milleniál között? Vagy csak elfogadtuk ezt a szakaszhatárt?

A generációs elméletek mindenesetre azon alapulnak, hogy emberek csoportjai kollektíven, szisztematikusan és kiszámítható módon különböznek emberek más csoportjaitól. Elismerve azt, hogy természetesen az egy generációhoz tartozók is némileg különböznek egymástól, mégis

azt várnánk, hogy a generáción belüli eltérések átlagosan kisebbek lesznek, mint a generációk közötti eltérések – ezt viszont eddig semmilyen empirikus bizonyíték nem támasztotta alá a szerzők szerint, ami komoly kétségeket ébreszt a koncepció érvényességét illetően. 

Más okok valószínűbbek  

Costanza, Rudolph és Zacher amellett érvel, hogy a generációkutatók tévesen a generációhoz való tartozásnak tulajdonítanak olyan jellemzőket, amelyek valószínűbben magyarázhatók más, elméletileg jobban alátámasztott okokkal. Ezek közé tartozik szimplán az életkor: hogy milyen életszakaszban vagyunk biológiai, pszichológiai, társas szempontból, vagy a karrierünket tekintve; a kohorsz: hogy melyik évben születtünk; és az időszak: egy adott történelmi periódus sajátosságai, amelyek minden korosztályra hatnak. 

A szerzők idézik a Pew Research Center 2016-os tanulmányát, amelyben 18 éves vagy annál idősebb amerikai felnőtteket kérdeztek arról, milyen események voltak a legnagyobb hatással az életünkre. Kiderült, hogy minden korosztályból a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat jelölték meg az emberek; tehát nem csak azok tettek így, akik akkoriban voltak serdülők vagy fiatal felnőttek, és ez a kollektív tapasztalat formálta volna őket, ahogyan azt a generációs elméletek javasolják. Azok is 9/11-et emelték ki, akik átélték a II. világháborút, JFK meggyilkolását vagy a berlini fal leomlását. 

A nagy hatású történelmi események tehát mindenkire hatással vannak, és nincs okunk azt feltételezni, hogy az ezen események megélésében mutatkozó különbségek generációs csoportokat hoznának létre.

Az eredmények láttán és más vizsgálatok áttekintését követően a Pew Research Center elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben kerülni fogja a szokásos generációs címkék használatát, és új, nagyon hasznos irányelveket is megfogalmaztak.  

Honnan is indult ez az egész?

Biológiai értelemben a generáció egy olyan átlagos időszakot jelöl, amely alatt az egyedek megszületnek, kifejlődnek, és nekik is utódaik lesznek. Ez a ciklus folyami vidrák esetén például 3–6 év, míg az embereknél nagyjából 20 év. Ugyanakkor a generáció fogalma, ami az embert illeti, a biológiától hamar eltávolodott, és inkább társadalmi fogalommá alakult át. 

Karl Mannheim 1928-as generációs elmélete volt az, amelyik a generációkat nem pusztán életkori csoportokként, hanem történelmileg meghatározott társadalmi-tudati közösségként értelmezte. Úgy vélte, egy generáció akkor jön létre, amikor emberek a formálódásuk intenzív időszakában – kb. 15 és 25 éves koruk között – ugyanazokat a történelmi eseményeket élik át, és emiatt máshogy érzékelik, látják, értelmezik a világot, mint más generációk tagjai. 

Mannheim elképzelésének ugyanakkor kevésbé tárgyalt következménye, hogy

ha egy egyén nem tapasztalja meg az adott történelmi eseményt, vagy nem tud róla, akkor ő nem válik a nemzedéke tagjává, vagy egyáltalán nem fog semmilyen generációhoz tartozni.

Itt rögtön bejön a kultúra kérdése is: ha gondolkodunk is generációkban, mennyire érdemes globális jelleggel tennünk azt, mint napjainkban? 

Costanza, Rudolph és Zacher cikkében például rendre felmerül Baby Jessica esete, egy másfél éves kislányé, aki 1987 őszén beesett egy kútba, a mentését pedig jóformán élőben közvetítették a televíziós csatornák: közel két és fél nap után sikerült kiszabadítani a kisgyereket, aki túlélte a balesetet. De mindez az Egyesült Államokban történt, a föld többi részén korántsem biztos, hogy a fiatal felnőttek értesültek az eseményről, és formálta volna a világszemléletüket. 

Emellett az is előfordulhat – akár csak teoretikusan –, hogy a társadalmi vagy gazdasági stabilitás hosszú időszaka köszönt ránk, és nem lesznek olyan események, amelyek meghatározóvá válnak a fiataloknak. Ha ez évtizedeken keresztül így lenne, akkor egy idő után eltűnnének a generációk?

Ismétlődő generációs típusok: mint a horoszkóp

A ma használt generációs elnevezések nagy részét William Strauss és Neil Howe rendszerezte, és tett népszerűvé 1991-es könyvével (a milleniál kifejezést ők is hozták létre, a többit inkább átvették). Elméletükben kifejezetten vonzó volt, hogy fix generációs tartományokkal, tól-ig születési évszámbeli kategóriákkal dolgoztak.  

Négy generációs típust is azonosítani véltek, amelyek 80 évente, ciklikus módon ismétlődnek, ahogyan szerintük a társadalom is az újjáépítéstől az ébredésen át a bomlásba, majd a válságba tart. Ennek megfelelően a próféták víziót keresnek, korábbi értékeket kérdőjeleznek meg – ők a baby boomerek; a nomádok szkeptikusak, függetlenek, gyakorlatiasak – ők az X generáció; a hősök szabályozottak, rendépítők, közösségiek – ők a Milleniálok; a művészek pedig érzékenyek, kreatívak, alkalmazkodók – ők részben a Z generáció tagjai. Ezek a jellemzések – igaz, röviden idéztem őket, és gondolatkísérletként izgalmasak – tudományosságukat tekintve körülbelül a horoszkópokkal vetekszenek. 

Bár a négy generációs típus nem vált annyira széles körben ismertté, mint a generációs címkék, Strauss és Howe megközelítése kitart amellett, hogy a generációk létrejöttében történelmi események játszanak szerepet, amelyek az emberek értékeire, meggyőződéseire, sőt, még a személyiségjegyeire, tulajdonságaira is hatással vannak.  

A generációkkal összefüggésbe hozott történelmi események viszont rendkívül széles skálán mozognak a nagy gazdasági világválságtól kezdve a vietnámi háborún át a PC megjelenéséig, ráadásul többnyire amerikai nézőpontból határozzák meg őket. 

Hemzseg a módszertani problémáktól

A generációs különbségeket vizsgáló kutatások általában keresztmetszetiek, ami azt jelenti, hogy egy időpillanatban hasonlítanak össze két vagy több generációs csoportot, és jellemzően a csoportátlagok közti különbségeket veszik górcső alá. Ez az elrendezés viszont nem teszi lehetővé, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az eltérések valóban a generációs tagsághoz kapcsolódnak-e, vagy inkább fizikai érési folyamatoknak, élet- vagy karrierszakaszbeli tényezőknek tudhatók-e be. Amikor pedig a kutatók időbeli késleltetéssel végzett vizsgálatokat terveznek – például az 1970-es években, majd az 1990-es években kérdezik meg az akkori egyetemistákat –, nem igazán tudják elkülöníteni az időszak hatását: tehát azokat a történelmi hatásokat, amelyek minden korosztályt befolyásolnak. 

„(...) a kutatók olyan tervekbe, adatokba és elemzésekbe zárták magukat, amelyek képtelenek egyértelműen azonosítani és elkülöníteni a generációs hatásokat az időbeli változékonyság más forrásaitól, nevezetesen a kortárs időszak és a kronológiai életkor hatásaitól” – írja Costanza, Rudolph és Zacher, akik két nagy adathalmazon is elvégeztek keresztmetszeti vizsgálatokat, illetve késleltetett idői paneleket, és azt találták, hogy a választott mérési eljárástól függően teljesen más eredményeket kaptak a generációs különbségekről. 

„A generációk fogalmi alapjai és a generációk vizsgálatára használt módszerek annyira problematikusak, hogy érvénytelenné tesznek minden, a generációk létezésére és befolyására vonatkozó következtetést. Ez azonban nem akadályozta meg a témával kapcsolatos szakirodalom felhalmozódását”

– hívják fel rá a figyelmet a szerzők, akik szerint valójában nem készült még olyan, módszertanilag is érvényes tanulmány, amely megállapított volna generációs különbségeket. Úgy tűnik, ezen a területen a tudomány és a gyakorlat teljesen elszakadt egymástól. 

Negatív következmények

A fenti elméleti és módszertani nehézségek nem gátolták meg a szakembereket, marketingeseket, pop-pszichológusokat abban, hogy ajánlásokat tegyenek az egyéneknek, családoknak, szervezeteknek, vezetőknek, kormányoknak azzal kapcsolatban, hogyan érdemes bánni az egyes generációk tagjaival, és miként volna jó kezelni a generációs különbségeket. Szilárd tudományos bizonyítékokat nélkülöző következtetések alapján fogalmaznak meg tehát javaslatokat, azaz potenciálisan haszontalan kezdeményezésekre megy el rengeteg pénz.  

De ez csak a kisebbik baj. A nagyobb probléma az, hogy ez az – egyre népszerűbbé és felszínesebbé váló – megközelítés sztereotipizál embereket, amely az ageizmus modern formájához, a generacionalizmushoz vezet. Miközben a generációs kutatások mankót igyekeznek nyújtani például a munkahelyi feszültségek megértéséhez, sematikus következtetéseikkel sajnos rá is erősítenek azokra.

Costanza, Rudolph és Zacher úgy látja, bár a munkahelyi sokszínűséggel, méltányossággal és befogadással kapcsolatos programok – amelyeket a Trump-adminisztráció napjainkban teljesen felszámol – jórészt a rasszizmus, a szexizmus és a homofóbia visszaszorítását tűzte ki célul, napjainkban egyre nagyobb gondot jelentenek a generációs különbségekhez kapcsolódó előítéletek, hátrányok.

Generációk helyett: mit lenne jó vizsgálni?

A szerzők csavarnak egyet a logikán, és az egyik út, amit felvázolnak, a társadalmi konstruktivizmus iránya. Azt javasolják, hogy távolodjunk el a generációs gondolkodástól, és a generációk vélt jellemzőiről tegyük át a hangsúlyt arra, hogy milyen szerepet játszik a generáció fogalma a saját és mások viselkedésének értelmezésében. Miért olyan vonzó ez a koncepció? Hogyan jönnek létre, milyen mechanizmusokon keresztül terjednek el, és tartják fenn magukat ezek a heurisztikák?

Ígéretes alternatívának tartják továbbá az úgynevezett élettartam fejlődési perspektívát, amely a folyamatos, többirányú fejlődési pályákra összpontosít a gondolkodás, az érzelmek, a viselkedés és a személyiség területén. Míg a generációs gondolkodás statikus, hiszen azt feltételezzük, hogy a generációs különbségek az idő múlásával stabilak, addig

az élettartam fejlődési szemléletben jobban kidomborodik az, hogy a fejlődés egy egész életen át tartó folyamat, amelynek során egyes képességekben, tulajdonságokban időszakosan növekedés, míg másokban csökkenés következik be. Ez a megközelítés azt is jobban elismeri, hogy az egyének maguk is aktívan alakítják a saját fejlődésüket, és azt a környezeti kontextust, ami körülveszi őket. 

Valójában több irányban és dimenzióban változunk a minket érő életkor szerinti normatív krízisek (idősödés), a történelmi normatív krízisek (például járvány, háború) és a nem normatív krízisek (például balesetek, nyeremények, stb.) hatására. Bár a generációk kényelmes heurisztikákat kínálnak az emberi viselkedés összetett mintáinak gyors, de pontatlan megértéséhez, nyilvánvalóan nem képesek megragadni azoknak az embereknek a sokféleségét, akiket egy csoportba sorolnak. Ám

a generációs gondolkodás jelenlegi, népszerű formájában nemcsak leegyszerűsítő – ez minden kategórialkotás óhatatlan sajátossága –, hanem a cikk szerzői szerint alapjaiban problémás, több sebből vérzik. De ezt általában nem látjuk, mert a trendi csomagolás eltakarja. 

Ugyanakkor egy dolgot hiányoltam 

David Costanza, Cort W. Rudolph és Hannes Zacher nem tárgyalták külön a technológia hatását a most felnövekvő nemzedékekre. Persze arról írnak, hogy életkori és kohorthoz (születési évjárathoz) köthető különbségek, valamint történelmi hatások tudományos értelemben, kimutatható módon is léteznek. Inkább a generáció, mint több születési évjárat önkényes összevonása, az, ami szerintük erősen kritizálható – miért pont a 2010-től 2025-ig születettek képezik az Alfa generációt? Valóban jobban fognak hasonlítani ők egymásra, mint például a 2005-ben, vagy 2030-ban születettekre? Akkor is, ha tekintetbe vesszük egy sor más sajátosságukat a kultúrájuktól, lakóhelyüktől kezdve az anyagi helyzetükön át a családi háttérükig?

Technológiai újításokhoz minden nemzedéknek kellett alkalmazkodnia. A mesterséges intelligencia elterjedése ugyan a korábbiaknál lényegesen drasztikusabb változásnak tűnik, ám mindannyiunkra hatással van – igaz, nem mindegy, mennyire érett idegrendszerrel találkozunk a kütyükkel, chatbotokkal, online médiával, virtuális valósággal. Bár az az Alfa generáción belül is jelentősen eltérhet, hogy egy gyerek okoseszközökhöz való hozzáférését mennyiben felügyelik, korlátozzák a szülei. Mennyire érdemes akkor egységes csoportként kezelnünk ezeket a gyerekeket a jövőben?

Milanovich Domi