-

Mindig rá lehet húzni különböző sztereotípiákat az emberre, de itt-ott bizony ki fog lógni valami. Például a lóláb. A sztereotípiákkal jól megrakott minket az úristen. Ezt el kell fogadnunk. Vagy írhatunk róla cikket.

– Olvastam, amiket írsz, és király! – írt rám egy fiú.

– Tényleg? Tök jó, köszi! – írtam neki vissza mit sem sejtve.

– Lány létedre... – válaszolta.

Először simán dühbe gurultam, azután gondolkodni kezdtem azon, hogyan is definiálom magam. Miből állok, és ez hogy fordítható le akárki nyelvére. Hogy tényleg ennyire egyszerű-e minden. Arra jutottam: persze, minden nagyon-nagyon egyszerű. Mint az óvodások a sablonokkal, úgy rajzolgatjuk egymást. Utána kivágjuk kartonpapírból a megrajzolt figurát, hazavisszük, és örülünk neki. Csakhogy jó esetben, amint egyre idősebbek leszünk, egyre kevésbé kell a sablonokra támaszkodnunk a rajzainkhoz. Na, hát úgy tűnik, a rossz eset áll fenn.

Igen, tényleg nő vagyok. Nő, nő, na, de milyen nő? Nem tudok főzni, ezért feltételezem, hogy rossz nő. És akkor a mellekről még nem is beszéltünk. Nem is fogunk: nincs miről. Akár azonnal el is áshatom magam.

Nő vagyok, úgyhogy parkolni, sőt vezetni sem tudok. De ez nem is releváns, hiszen, UGYE, alapvető tájékozódó képesség híján úgysem találok el az autómig. Nincs is autóm, hiszen nem keresek pénzt. Ha véletlenül mégis van autóm, akkor jól mentem férjhez.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Tehát írónő vagyok, aki versekkel, slam poetry-vel és rap-szövegekkel is próbálkozik. Egy igazi hölgy. Amit esetleg ki tudok préselni magamból mint releváns gondolatmenetet, eredeti szófordulatot vagy egyéni véleményt, azt a Teremtő eredetileg a tizenhat leendő gyerekemnek szánta, gondoskodás formájában. Mondjuk, egy nőnek nem kéne rapelnie, állítják sokan... és teljesen igazuk van! Egyszerűen nem fér bele a napirendbe. Nincs rap, amíg nem ragyog a konyha!

Evidens, hogy vagy szép vagyok. Vagy okos. De ki tudja, melyik lehetek? Talán inkább az okos, merthogy nem vagyok szőke. Van tehát agyam, csak, mivel lány vagyok, kisebb. UGYE.

Ráadásul magas nő vagyok. Nyilván nehéz pasit találnom, mert a pasik mind az alacsonyabb nőkre buknak. De nem is lenne időm a pasizásra, hiszen amikor épp nem modellkedem, olyankor hátrafelé zsákolva kosarazok. UGYE. Bár ez nem jelent gondot abban, hogy mégiscsak kizárólag a pasizáson járjon az eszem. A mim? Eszem? Kérlek.

Vékony vagyok. Persze, anorexiás. Nem, nincs anyagcserém.

,,Te írogatsz? Akkor ilyen bölcsész vagy?” Igen! És a McDonalds-ban kaptam jó kis bölcsészmelót, ha érdekelne egy duplahamburger. A dupladiplomámba csomagolnám. Jaj, nem, nem abba a dupladiplomámba, ami csak arra jó, hogy a fenekünket kitöröljük vele! A másikba!

Egyébként pszichológia szakra jártam, úgyhogy jól látod a helyzetet: valószínűleg borderline-os vagyok, de talán inkább enyhén skizofrén. UGYE. És már ha csak meglátlak, mindent tudok rólad: pszichológus, egyenlő médium.

Persze mindenekelőtt mégiscsak magyar vagyok. Tehát EU-ellenes, rasszista, turulképű. Nincs az a békemenet, amit jó szívvel kihagyok!

Egyébként pedig. Gondolkodom, tehát zsidó vagyok. Az Újlipótvárosban élek, tehát zsidó vagyok. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumba jártam, tehát zsidó vagyok! Szeretem a flódnit, a sóletet, a kóser marhát… tehát kövér vagyok… plusz zsidó! Ezért még a pénzem is sok, meg az orrom is nagy! UGYE.

Valójában görögkatolikusnak vagyok keresztelve. Ezzel picikét meg vagyok lőve, mert hát a görögök egytől egyig melegek és leszbikusok, a katolikusok pedig, UGYE, aszexuálisok és/vagy pedofilok. De akkor most én mit gondoljak a saját szexualitásomról? Miért nem segít valaki végre eldöntenem? Jaj, de, hiszen segítenek! Ha van egy kis dekoltázsom, esetleg térd fölé ér a szoknyám, alap, hogy kurva vagyok! Az is egy szexuális orientáció végül is. Minden nőt érint. UGYE.

Sajnos hiszek a női egyenjogúságban, sőt urambocsá a gender-szempontokban is, tehát nyilván harcos feminista vagyok, ne borotvát vásárolj a szülinapomra, mert a hónaljszőröm bizony marad, és kész. Ja, és gyűlölöm a férfiakat. Merthogy az összes disznó, kivétel nincs, maximum egy, hogy erősítse a szabályt.

A szemem fekete, a hajam göndör, a szám pedig elég húsos. Gyanús... nagyon gyanús, hogy igazából fekete vagyok. Talán nem is lenne baj, hiszen a feketék sokkal jobban rapelnek bárkinél.

Szóval egy túl magas, magányos, leszbikus, ostoba, fekete bőrű zsidó kosaras vagyok, aki szabadidejében szül, és feminista transzparensekkel gyalogol a pszichológus díványa, a kifutó és a McDonald’s között.

És akkor ez csak a rám alapból vonatkozó sztereotípiákból kialakítható kép. Egy szinte minden szempontból átlagoshoz közelítő lányról. De mi van azzal, aki nem ilyen szerencsés? Aki valamilyen szempontból tényleg kilóg? Én kényelmesen elironizálgathatok a rólam kialakított röhejes előítéleteken, de vannak, akik ezek miatt azt hiszik, hogy tényleg valami baj van velük.

És elhiszik például az üvegplafont. Hogy hiába vagy épp olyan jó, mint a többiek, nem értékelnek ugyanúgy. Van, hogy kevesebb pénzt kapsz, van, hogy kevesebb figyelmet. De mit csináljak, ha nem szeretnék más ligában játszani, mint a nagyfiúk? Mérjenek össze, akár jöjjek ki rosszul az összehasonlításból, de ne rakjanak más versenybe. Ugyanazt a világot szeretném megváltani, mint mindenki.

Kemény Zsófi

Kiemelt kép: Pereszlényi Erika (A szelfi a szerző sajátja.)