Mintha főfoglalkozása maga az élet lett volna – 100 éve hunyt el Bródy Sándor
Bródy Sándor nevét mindenki hallotta, hiszen a Magyar Rádió régi épülete a róla elnevezett utcában áll a mai napig. (Bródy Sándor utca 5–7.) Műveiről azonban sokkalta kevesebbet tud a nagyközönség, mint életének legendás elemeiről, pedig a magyar irodalom sok neves alkotója inspirálódott formabontó novelláiból és műfajmegújító színdarabjaiból. Both Gabi emlékezik a 100 évvel ezelőtt elhunyt íróra.
–
A büszke egri fiú
A róla szóló legtöbb írás megemlíti, milyen sokat számított az irodalmi körökben az, hogy Bródy Sándor kivételesen szép férfi volt. A zsidó-török származású Bródy Jakab és Blau Katalin tizennégy gyereket nevelt fel Egerben, a Kacsapart utcában, az 1863. július 23-án született fiú állítólag gabonakereskedő apjára hasonlított.
„Kényelmes és gőgös török-magyar zsidó volt az apám és én az ő fia vagyok” – írta később apjáról az egri születésére mindig nagyon büszke Bródy. A kényelmes életnek azonban hamar vége szakadt, és mire Sándor betöltötte a 15-öt, addigra Kossuth-párti apja tönkrement, majd hamarosan meg is halt. Ekkor kezdett dolgozni a fiú, hogy támogassa a népes családot. Csupán két évig járt az egri ciszterci gimnáziumba, és nem is tette le az érettségit.
Az arckép vallomásaiban így ír ezekről az évekről: „Tizenhétéves koromban én még nem tudtam, mely pályán terem számomra babér. De hogy terem valahol, azt sejtettem, mint sejti minden gyorsan növő siheder, aki szerzetes gimnáziumba járt, hol a deklinációval egyidőben ojtják be szívébe a dicsvágyat is.”
Tizennyolc éves korában Gyulán írnokként próbált szerencsét egy ügyvédnél, kevés sikerrel. A munka helyett inkább novellákat írt, amelyek a helyi lapokban nagy sikert arattak, így hamarosan átnyergelt a hírlapírásra, amelyet egész további életében nagy kedvvel űzött.
Noha szinte teljesen tanulatlan volt, és nyelveket sem beszélt, de gazdag élettapasztalata, éles esze és elképesztően jó stílusérzéke feledtette ezeket a hiányosságokat.
A népszerű pesti író
1884-ben jelent meg első nyomtatott műve, a Nyomor című novelláskötet. A nyomorról igen sokat tudott, hiszen megtapasztalta a lecsúszást és az éhezést is. Egyenesen Zolához hasonlították a lelkes olvasók naturalisztikus ábrázolásmódját. Ő volt „a magyar Zola”.
Hamarosan ünnepelt íróvá vált, és négy évvel az első után, megjelent második kötete is, Faust orvos címmel.
1900-ban Fehér könyv címmel egyedülálló irodalmi és publicisztikai folyóiratot indított, amelyben minden írást ő jegyzett, ám két év múltán ráébredt, hogy ez meghaladja az erejét. 1903-ban Gárdonyi Gézával, valamint Ambrus Zoltánnal szerkesztette a Jövendő című hetilapot, amit a Nyugat előfutáraként tart számon az irodalomtörténet. (Nagy szívfájdalma lehetett, hogy noha feltétlen hívei, irodalmi barátai alapították a folyóiratot, őt soha nem hívták szerkeszteni, és nem is publikált benne.)
Tarján M. Tamás írta a Rubiconban, hogy Bródy […]
„műveivel olyan írónagyságokat inspirált, mint Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula”.
Hírlapírói munkája mellett az irodalmi közösségért is sokat tett tehát, több tucat novelláskötete, kisregénye ismert, és három színdarabja, A dada, A medikus, de legfőképp A tanítónő ma is a szívesen játszott előadások közé tartozik.
A nők, ó, a nők!
Bródy nőügyei óriási izgalomban tartották Budapest nagyközönségét, és nem csupán az irodalmi közélet érdeklődött a jó kiállású író magánélete iránt. Nagy port vert föl, amikor kétévnyi se veled-se nélküled kapcsolat után, 1905. július 4-én Semmering mellett, Schottwiesben öngyilkosságot kísérelt meg, amiért a szokatlanul szókimondó, kifejezetten feminista nézeteket valló írónő, Erdős Renée, Rómát választotta helyette. Bródy a szerelmi csalódás miatt mellkason lőtte magát, de túlélte. Levelezésükből sok részlet megjelent például a Szombat című folyóiratban is:
„Kedves Renee, nagyon szégyenlem és utálom magamat. Úgy látszik, csakugyan öreg vagyok, itt gubbaszkodom és nem merek magához menni. Kicsiny és rongy legény vagyok én magához. Hogy milyen nagynak látom én magát és milyen kicsinynek magamat – azt majd elmondom. […] Szeretném, ha maga boldog és szerencsés lenne, ha már én ilyen szerencsétlen furulyás vagyok! Kezét csókolja hű embere, Sándor”
Aztán egyre csalódottabbá válnak a levelei:
„A jövő szolgája, szükséges férfiú, akin merő hálából keresztülgázol, nem én leszek már, de talán különb, szebb, izgatóbb, módosabb és becstelenebb lesz nálam. […]
A mi dolgunk egymással nagyon sajátos, nekem a férfinak: a legnagyobb lelki ügy, magának, a nőnek: testi, érzéki játék, szervezetének hygienéjéhez tartozik.
Nekem: álom, ábránd, szenvedély, magának – rosszaság. Gyűlölöm és megvetem ezért, elismerem, jogtalanul és nem tudok lélekzeni nélküle.”
„Szép királyném és főhazugom. Nagyon sok mérges tövise volt az utolsó levélnek. Hogy magát marják, mért mondja ily erősen és mért bizonyítja azt másokkal? […] »Nekem voltaképpen minden csinos férfi kell!« Mondta egyszer, egy önfeledt, őszinte pillanatában. […] Minden más nőt egy ilyen mondással a férfia elrúgna, ha belehalna is. Én keresem a nyilatkozat bonyolult lélektani hátterét, élettani magyarázatát és természetesen megtalálom, – a magunk javára.”
A legszebb félrelépés: Hunyady Sándor
Bródy Sándor 1889-ben utazott Kolozsvárra, hogy beszámolót írjon egy ottani színházi előadásról, de a rövidre tervezett utazás több mint egy évig tartott. Hiába várta itthon családja és gyönyörű felesége, Rosenfeld Bella, aki később Fehér Judit néven szintén remek írásokat publikált, Bródy beleszeretett a főszereplő Hunyady Margitba. 1900-ban megszületett közös fiuk, aki Hunyady Sándor néven szintén roppant elismert író lett. És aki 18 éves korában szintén golyót eresztett a mellkasába egy szerelmi csalódás miatt, ám ő is túlélte, de a tüdejét ért lövés miatt egész életében szenvedett.
A gyorsan jött szerelem gyorsan véget is ért, másfél év múlva Bródy visszaköltözött a családjához Pestre.
A kis Sándor ugyanolyan jóképű volt, mint az apja, és ugyanúgy nem találta a helyét a világban, soha nem tudott megállapodni. Róla külön is írni fogok, mert a húszas éveim legjobb olvasmányélményei hozzá kötődnek. Nagyon sok időt töltöttem a Széchényi Könyvtárban, hogy hozzájussak azokhoz a műveihez, amiket nem lehetett kikölcsönözni. (Szerintem bőven túlszárnyalta az apját, még egy hírlapi karcolatot is feledhetetlenné varázsolt.)
Unokájáról, Alexander Brodyról is tartozom még egy írással, most nem is kezdek bele ebbe a történetbe, mert végtelenül hosszú lenne ez a cikk, de ígérem, megírom!
A házasság tévútja
Mindeközben házassága is romokban hevert természetesen, Bellától már hivatalosan is elvált, később mégis született két gyerekük, de a legnagyobb törést az okozta kapcsolatukban, hogy imádott és egyetlen kislányuk, Mici nyolcéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.
Az amúgy is zilált házasság ezek után totálisan szétesett.
Bródy ettől kezdve telente a margitszigeti Kisszállóban lakott, ahol a szobájába állított vaskályhán hódolt a főzés szenvedélyének, és vendégelte meg sűrűn érkező női látogatóit. Nyaranta pedig különböző olcsó szállásokon húzta meg magát. Összesen kétbőröndnyi ingósága volt.
Bellával kötött házasságából született egyik fia, Bródy István egy 1963-mas interjúban ezt mondta az apjáról:
„A köztudatba úgy ment át az alakja, mint a századeleji bohémé, aki a nők barátja volt. Mintha Bródy Sándornak főfoglalkozása maga az élet lett volna s az irodalommal csak úgy mellékesen foglalkozott volna. Ez nem az igazi arca apámnak. Nagyon sok ellentmondás volt benne. Élete örökös harc volt temperamentuma és életfilozófiája között. Bő vére hajtott az élet örömei felé, kergette a párbajokba, hívta a rivaldafénybe. Gondolkodásmódja viszont aszketikus volt. Az emberiség gyógyíthatatlansága ellenére örök belső kívánsága volt, hogy mégis gyógyítson.”
Menekülés
Az 1919-es forradalmi események után Bródy irodalmi és közéleti megítélése sokat változott: mivel szimpatizált a tanácsköztársaság gondolatával, ezért emigrációba kényszerült. 1923-ban tért csak haza sok-sok bolyongás után, megtörve és betegen. Utolsó könyvét Rembrandtról írta, de a megjelenését már nem érhette meg.
Nyáry Krisztián írta róla az Így ettek ők című könyvében:
„Élete vége felé, teljesen elszegényedve a Rudas fürdőben bérelt magának egy szerény helyiséget, ahol kevesebb szépasszony, ám annál több hitelező látogatta. Fiának, Hunyady Sándornak volt a dolga, hogy az utóbbiakat elküldje, az előbbieket pedig az apró szobában található vaságyhoz vezesse, ahol édesapja még betegen is udvarolt nekik. Ott és akkor már nem főzhetett hölgyvendégeinek, de néhány darab vendéglőből hozatott káposztás-tepertős pogácsával minden bizonnyal megkínálta őket. Halála után Krúdy Gyula regényben állított emléket mesteréből lett barátjának, akiről tudta: az ízek irodalmának nálánál is avatottabb képviselője volt.”
Bródy pedig ezt írta magáról az Önéletrajz című jegyzetében:
„Nem akartam semmi lenni, nem is lettem semmi s most vagyok azon a ponton, hogy kezdjek valamit. […] A hírből, mely részben körülleng, – ezt nem lehet letagadni – semmit nem élvezek voltaképpen, semmi hasznom sincs belőle. […] Céljaim, ambícióim? Az élet célja az élet, én kiéltem, akármelyik pillanatban újra folytatom ott, ahol elhagytam, meg nem zabáltam tőle, friss maradt nekem. […]
Most pedig kedvem volna valamit mondani életem tanulságairól. Semmi tanulsága sincs. […] Amikor e sorokat írom, nagyon furcsa hangulatban vagyok és erősen képzelődöm: egy kis sovány fiút, édeset, hívőt látok a messze távolban. Ez voltam, hová szöktem el – magam elől? Az akkori friss lényem olyan ismerős, a mostani annyira idegen. Benézek a tükörbe: ki ez a különös ősz ember?”
Érdemes felfejteni gazdag életműve alapján, hogy ki is volt ez a különösen szép férfiú, aki folyamatosan kereste, de valószínűleg soha nem találta meg a boldogságot.
EZEN a rövid felvételen hallhatjátok a hangját is, ITT pedig olvashatók a legszebb írásai.
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ hangtarnok.hu