„Szerencsére vizsgálatok azt mutatják, hogy barátságokat bármilyen életkorban lehet kötni és fenntartani, a baráti kapcsolatok erősíthetik vagy helyettesíthetik a romantikus kapcsolatokat, és még a minimális társas interakciók is rengeteget számítanak” – írja elöljáróban Zara Abrams az Amerikai Pszichológiai Társaság magazinjában, majd sorra veszi a barátsággal kapcsolatos legfrissebb kutatásokat. Az alábbiakban ezekből mutatom be röviden a legizgalmasabbakat.  

Egy jó barát óriási védőfaktor

Egy 38 korábbi kutatás eredményeit összegző tanulmány megállapította, hogy a felnőttkori barátságok – különösen a jó minőségű, társaságot-támogatást nyújtók – jelentősen előrejelzik a jóllétet, csökkentik a depresszió és a szorongás mértékét, valamint védelmet nyújtanak más mentális nehézségekkel szemben is. Azok viszont, akiknek nincsenek barátaik, vagy rossz minőségű baráti kapcsolataik vannak, kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg idő előtt!

Egy több mint 308 ezer főre kiterjedő vizsgálatban azt találták, hogy a barátok hiánya még napi 20 szál cigaretta elszívásánál is nagyobb kockázatot jelent a korai halálozás szempontjából. 

Mielőtt azonban azt a téves konklúziót vonnád le, hogy akkor nem is olyan ártalmas dolog cigizni, hadd emlékeztesselek: egy utánkövetéses vizsgálatban azt az eredményt kapták, hogy a dohányzó emberek idős korukra átlagban magányosabbak, elszigeteltebbek lesznek, mint a nemdohányzók (az összefüggés vélhető magyarázatairól ITT írtam). Tehát előfordulhat, hogy a dohányzás és a magány kockázata összeadódik, egymást súlyosbítja. 

Szakemberek szerint a barátságok azért jelentenek egyébként védelmet, mert módosítják a stresszre adott biológiai reakciónkat. Ha például egy nehéz feladat elvégzése közben ott van velünk egy barátunk, akkor kisebb mértékben változik a szívritmusunk, mintha egyedül lennénk, tehát kevésbé veszi igénybe a szervezetünket az erőpróba. Emberek még egy hegyet is kevésbé meredeknek ítélnek meg, ha egy barátjuk kíséri el őket az útra, mintha egyedül bandukolnának.

Sőt, a kaptató akkor is kevésbé vészesnek tűnik, ha egy barátjukra gondolnak, ellentétben azzal, mintha egy semleges vagy egy ellenséges személy képét idéznék fel magukban. 

Emlékszem, még sportpszichológusként dolgoztam, amikor járt hozzám konzultálni egy hosszútávfutó nő, akitől legalább annyit tanultam, mint fordítva. Ő mesélte, hogy a száz kilométeres távot úgy osztotta be, hogy öt kilométerenként kiválasztott fejben egy általa szeretett személyt, és a vele kapcsolatos pozitív emlékeit elevenítette fel. Ebből töltekezett, hogy bírja a holtpontokat, és az elképesztő igénybevételt. 

Egy rugóra jár az agyunk

Egy másik érdekes kutatási terület azt igyekszik feltérképezni, mennyire hasonlít egymásra a barátok agyműködése. Kiderült, hogy van hasonlóság azoknak a régióknak az aktivitásában, amelyek a motivációért, a jutalmazásért, az énérzésért vagy az érzékszervi feldolgozásért felelősek. Egy vizsgálatban fMRI-készülékkel azt is megmérték, hogy tágabb társaságokba tartozó emberek agya hogyan reagál egy sor videóklip megtekintésére: azt találták, hogy a közelebbi barátok között nagyobb az aktivitásbeli egyezés. 

Egy másik, napjainkban is zajló kutatásban a tudósok elég jó arányban képesek megjósolni, hogy elsőéves egyetemisták közül kik válnak barátokká – pusztán az idegi mintáik alapján! Egyre inkább úgy látszik tehát, hogy a kémiának nemcsak a szerelmi vonzalmakban, hanem a nagy barátságaink létrejöttében is szerepe van. 

A barátság és a szerelem nem egymást kizáró kategóriák

Noha a barátságot és a szerelmet hajlamosak vagyunk külön kapcsolattípusnak tekinteni, valójában több a közös bennük, mint elsőre gondolnád. Pszichológiai kutatások rámutatnak, hogy a (nem szexuális) vonzalom, a melegség, az intimitás a hosszú távú, stabil barátságokban is alapvető szerepet játszik. A Marylandi Egyetem adjunktusa, Marisa G. Franco pszichológus egyenesen azt mondja:

„Amikor az olyan intimitást teremtő viselkedésmódokat, mint a sebezhetőség felvállalása, az ajándékvásárlás, vagy a randizás kizárólag a romantikus kapcsolatokhoz tartozóknak tekintjük, akkor korlátozzuk a barátságainkban rejlő lehetőségeket”.

Szerinte sokunknak igazán jót tenne, ha jobban elmosnánk a határokat a barátság és a szerelem között. 

Persze itt nem a szexualitásra gondol (szerintem), hanem talán arra, hogy sok pár szociális értelemben is monogám, azaz különböző tevékenységeket – például utazás, mozizás, tánc, étteremben vacsorázás – csak egymással végez. Ebben lehetne nyitni, egyrészt, hogy ne magányosodjunk el, másrészt, hogy ha a párunk nem szeretne bevonódni egy adott hobbiba, nekünk se kelljen egy életre lemondanunk róla. 

A barátság és szerelem közti határvonal azért is mesterségesnek tűnik, mert sokan arról számolnak be, a párjuk a legjobb barátjuk. Azok, akik így vélekednek, egy nyolcezer főre kiterjedő brit vizsgálat szerint elégedettebbek az életükkel, mint azok, akik nem.

Viszont az is fontos, hogy ne szűkülj le a társadra:

kutatások azt mutatják, hogy a barátok jelenléte ellenállóbbá, rugalmasabbá tehet a házassági stresszel szemben.

A mindennapok szintjén persze melósabb lehet többféle kapcsolatot ápolni, viszont ha több lábon állsz, többféle helyről tudsz töltekezni, amikor az életed valamelyik területén konfliktus, gond támad. A párkapcsolati problémákban gyakran pont az a nehéz, hogy a másik egyben az a barátod is, akivel meg szoktad beszélni, mi minden nyomaszt. 

A választott családunk

A barátságoknak kamaszkortól fogva azért is nagy jelentősége van, mert a bennük elsajátított készségek aztán átvihetők más típusú emberi kapcsolatokba is. Lehet gyakorolni az önfeltárást, a támogatás nyújtását és elfogadását, a közös beszélgetések során pedig egyre inkább megszilárdul a fiatalok identitása. A barátságaink az első olyan kapcsolataink az életünkben, amelyeket mi magunk szabadon választunk – bár eleinte az is szerepet játszik bennük, hogy ki az, aki elérhető (szomszéd, osztálytárs, sporttárs). Miközben próbáljuk megugrani a különböző életszakaszokhoz kapcsolódó próbatételeket, általában a barátaink a társas támogatás fő forrásai. 

Kutatók annak is utánajártak, mi okoz leggyakrabban feszültséget a fiatal felnőttek barátságaiban. Az első helyen az igények ütközése áll, például amikor barátok versenyhelyzetbe kerülnek. A második a vétkesség, amikor az egyik elárulja a másikat, pletykálkodik, titkokat ad ki róla. A harmadik pedig, amikor az egyik fél azt éli meg, hogy nem tudja támogatni a másikat, és fordítva. Például amikor bejön egy függőség, és nem tudod, hogyan segíts a barátodnak. Sajnos van olyan is, amikor emberek nincsenek jó hatással egymásra, és (ön)destruktív viselkedések válnak normává a csoporton belül. Ezért is fontos feltárni az egészséges barátságok befolyásoló tényezőit, majd segíteni elsajátítani az embereknek a létrehozásukhoz szükséges készségeket.

A laza kapcsolatok ereje

Noha nem igazán lehet felülértékelni, hogy a közeli barátaink, bizalmasaink mennyire jót tesznek nekünk, pszichológusok azt is megállapították, hogy

a futó ismerősökkel, de még az idegenekkel való társas interakciók is fellendíthetik a mentális egészségünket.

A téma egyik kutatója a kanadai Gillian Sandstrom, akiben saját bevallása szerint egyetemista korában a vizsgaidőszakban az tartotta a lelket, hogy mindennap találkozott egy hot dog stand kedves üzemeltetőjével. Ekkor kezdték el érdekelni az olyan, lazább kapcsolatok, amelyek bolti eladókhoz, pincérekhez, ügyintézőkhöz, távoli kollégákhoz fűznek minket. 

Sandstrom azt találta, hogy azok, akiknek több laza kötődésű interakciójuk van, boldogabbak, mint azok, akiknek kevesebb. Ráadásul azokon a napokon, amikor embereknek több ilyen pár szavas találkozásaik vannak, boldogabbak, mint amikor kevesebb. Érdemes tehát szóba elegyedni másokkal, akár egész röviden.

Vagy ami azt illeti, éppenséggel hosszabban. Bár sokan kerülik az idegenekkel való beszélgetést, tartva attól, hogy ez kínos vagy felszínes élmény lesz (a bájcsevegésről Gyárfás Dorka és Kurucz Adrienn cserélt eszmét ITT), mérések szerint ezek a tapasztalatok átlagban sokkal élvezetesebbnek bizonyulnak, mint az előre várnánk. Sőt, van valami különös varázsa annak, amikor mély dolgokat osztasz meg egy emberrel (mondjuk, egy utastárssal), akivel jó eséllyel soha többé nem fogsz találkozni – feltéve, hogy ő is akarja. Egy kutatás (ITT írtam róla) résztvevői szerint pedig nemcsak beszélni jó érzés ilyen helyzetekben, hanem meglepő módon hallgatni is. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / jacoblund

Milanovich Domi