A sok válás és bizonytalanság közepette megnőhet a barátságok szerepe a lelki jóllétünkben, ahogy erre a Január 2. című új magyar film, és a friss pszichológiai kutatások is rámutatnak.
Az igaz barátság egy életen át elkísér – mondják sokan. De mi van, ha egy kapcsolat nem tart örökké, ha a másiknak nem ugyanolyan fontos, vagy ha csak egy időre szól? Akkor már nem is igazi?
A gyerekeim szerint a születésnapi zsúr az óvodás- és kisiskoláskor társas eseményeinek non plus ultrája. Tőlük tudom azt is, hogy azok a legmenőbb arcok, akiknek nemcsak hogy szerveznek valamit, hanem minimum játszóházi szülős-tesós szülinapjuk van, esetleg ottalvós vagy egész napos kirándulós bulijuk. Na és mi lesz velük?!
Barátságtalan világban élünk, a barátok szerepe mindinkább felértékelődik, a túléléshez szinte elengedhetetlen a hozzánk közelállók önzetlen támogatása.
Harmadik éve, hogy nyaranta egy hetet Steiner Kristóf és Nimrod Dagan methanai elvonulásán töltök. Idén egy olyan barátságot hoztam magammal haza, amilyenben még sosem volt részem, ugyanis 36 év korkülönbséggel köttetett.
A barát gyászát – tévesen – nem gondolják az emberek olyan mélynek és fájdalmasnak.
A szakítás vagy válás sosem csak az érintett felek számára hoz változást. A közös gyerekeken túl ugyanis a rokonok, a barátok, a kollégák is „válnak”. De vajon lehet-e jó viszonyban maradni az ex-anyóssal, megőrizhetők-e a közös barátok?
„Nagyon sok embert és barátomat ghostingoltam, és még csak nem is voltam tudatában annak, ezzel mit okozok bennük” – meséli Jázmin, akinek egy WMN-cikk nyitotta fel a szemét, és ébredt rá, mit okoz a viselkedése másokban.
„Írtam már másokról, máshonnan, és még fogok is életem során. Ez a történet most az emberi szenvedés ezen aspektusáról szól. Azokról, akiktől napi szinten kapok kétségbeesett üzeneteket – van, aki azt írja, el akarja adni a veséjét, hogy kimenekíthesse a gyerekeit a földi pokolból.”
Nem lehet, és nem is kell patikamérlegre tenni, mennyit tesz az ember egy kapcsolatba, és mennyit vesz ki belőle: boldogtalan, aki folyton gyanakszik, méricskél. De a másik a véglet sem jó, mindig adni, adni és adni, amíg el nem fogy az ember egészen.