–

Pontosan emlékszem rá, életem legfontosabb pillanataiban mit viseltem. Az első menstruációm jelentkezésekor a fehér Mickey Mouse-os ruhámat, amire ijedtemben rögtön ráöntöttem egy fél flakon hipót, így szegény Minnie sárga körömcipős lába teljesen szürkére fakult. Az érettségi napján kabalából azt a bugyit vettem föl, amiben a szüzességemet vesztettem el. Amikor először jártam Rómában, egy használtan vett Chanel zakót viseltem, mert úgy éreztem, így könnyebben befogad a város. Amikor elütött az autó, épp egy olyan cipő volt rajtam, amit előtte nap vettem. Nagyon sajnáltam, hogy a hófehér cipő gyakorlatilag lerepedt rólam, és a farmeromat is úgy vágták le rólam a mentősök. Amikor négy évvel ezelőtt a legutóbbi nagy szerelemem hívott föl először, egy hímzett inget viseltem, és épp a Fényes Elek utcán sétáltam lefelé. Sütött a nap. Amikor közölték, hogy meddő vagyok, és már nem érdemes saját petesejttel próbálkozni, egy indigókék lenvászon ing volt rajtam, kis rojtos kötővel, amiből várakozás közben kitéptem az összes kilógó szálat. Valentina megismerésekor egy hasleszorítós bikini volt rajtam. 

– Kedvesem, volna olyan kedves, és esetleg megdörzsölné a hátamat? – hallottam a kérdést, de elengedtem a fülem mellett. Pár perccel korábban jöttem ki a szaunából, és jól esett leülni a hideg kőpadra, ezért kissé felbosszantott, miért pont engem, és nem a mellette ülő nő békés semmittevését zavarja meg. – Excuse me my dear, could you…

Kinyitottam a szemem, és lassan felé fordultam: – Kérem? 

Egy meztelen, hatvan év körüli nő ült mellettem, és egy luffa szivaccsal dörzsölte magát rákvörösre. Feltehetően most jött ki a fürdőből.

– Bocsánat, de esetleg megdörzsölné a hátam, sajnos már nem érem el.

Meglepett a nő fesztelensége, de valahol nagyon is jól esett a közvetlensége. Olyan volt, amilyen én soha nem mernék lenni. 

– Ha gondolja én is szívesen…

–  Nem, nem köszönöm – húztam egy önkéntelen mozdulattal még szorosabbra a magam köré csavart törülközőt, és inkább gyorsan elvettem tőle a szivacsot, és heves mozdulatokkal dörzsölni kezdtem a hátát, miközben a nő jólesően nyögdécselt. 

– Maga miért nem szereti magát? – fordult felém miután visszaadtam neki a szivacsot. Egyszerre felbosszantott és zavarba is ejtett a kérdése, amitől hirtelen úgy éreztem a vesémbe lát, és meztelenebb vagyok még nála is. Bármennyire is vágytam az egyedüllétre és a törökfürdő anyaöl melegére, végül szóba elegyedtem vele, akinek kihívó viselkedésében volt valami megnyugtató is.

Valentinának hívják, tudtam meg, a nyugdíjba vonulása előtt olasz és spanyol tolmácsként dolgozott. Barcelonában él, de a nyárra hazajött, itt a Börzsönyben van egy kis háza, a nyár – még a tenger ellenére is – elviselhetetlen a turisták miatt Spanyolországban. 

Hamar a férfiakra terelődött a szó. Valentina mélyen egyetértett azzal a döntésemmel, miszerint egyelőre nem áll szándékomban ismerkedni. Úgy érzem, mintha papírvékonyságú lenne a bőröm, ha valaki most hozzám érne, elszakadnék. Amióta eldöntöttem, nem randizok, de még csak nem is flörtölök senkivel, végre biztonságban érzem magam.

Valentina – velem ellentétben – háromszor is esélyt adott a komolyabb kapcsolódásnak, aztán a három válás után belátta, a házasság intézménye elavult. – Túlságosan lusták és önzők vagyunk. Sokáig én is azt voltam – magyarázta. – Az élet annyi területén tudjuk, hogy dolgozni kell. A házat rendben tartjuk, takarítunk, vagy hívunk egy takarítónőt, a munkahelyen túlórázunk, vitaminokat szedünk, és fürdőbe járunk, hogy működjön a testünk, az a kurva házasság az egyetlen, ahol azt érezzük a nászéjszaka másnapjától kezdve, hátradőlhetünk, mert megvan a másik. Bár talán a maga generációja már másként gondolkozik erről, de mi még ettől a párterápiás, Esther Pereles, podcastos világtól nagyon távol voltunk húsz-harminc évvel ezelőtt. 

A forró gőz teljesen letompított, és mire válaszolhattam volna Valentinának, lehet, hogy mi meg már túlgondoljuk az egészet, folytatta is olaszos lendülettel a mondandóját.

– Mindenesetre az utolsó válásom után, 2008-ban megtaláltam a boldog kapcsolat titkát. – Erre azért kikerekedett a szemem, elnevettem magam, mert azt hittem, Valentina ironizál, de abból, ahogy eddig lendületes gesztikulálása megdermedt, és mutatóujja a levegőben maradt, úgy sejtettem, komolyan gondolja az egészet.

Biztatólag bólogattam felé, hogy hajrá, akkor ki vele, csupa fül vagyok, ha a pasikból elegem van is egy életre, a boldog élettel azért nincs bajom. 

– Ismeri a Simone Weil mondást? „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” A házasság pont ezt a vágyat öli ki, mert amint az ujjunkon van a gyűrű, elhisszük, hogy akkor jóban, rosszban, holtomiglan, holtodiglan. Két-három évig egész jól is megy. Ha mondjuk nem születik addig gyerek. Ha korábban jön, mint például a második házasságomnál, akkor még korábban elkezdődnek a bajok: a türelmetlenség, a féltékenység, a gyűlölet, a bosszú és a legrosszabb, az unalom. Az utolsó válás után én is úgy voltam egy ideig, mint maga, hogy soha többé komoly kapcsolat. Alkalmi kalandokba keveredtem, de egy idő után azok épp olyan unalmasak voltak, mint egyedül lenni. 

Időközben átmentünk a szaunába, ahol ugyanúgy fesztelenül és hangosan beszélt, pedig itt már férfiak is voltak körülöttünk. Én mindig is utáltam intim dolgokat kivinni az utcára. Ha lehetett, sosem csókolóztam még kapualjban sem, a villamoson is úgy beszéltem, mintha orvosi váróteremben lennék, idegenek előtt sírni pedig soha nem tudtam. Valentinát azonban láthatóan hidegen hagyta a néma szauna hallgatózása, amit csak egy-egy dohányos krákogása tört meg. 

– Mert a kapcsolatok mindig felfrissítenek. Mindenki valami mást hoz elő belőlem, és szeretem ezt a színességet, de ahogy maga, sérülni sem akartam már. Őszinteséget, intimitást és jó szexet akartam, hát elhatároztam, hogy bérletrendszert indítok.

Még jó, hogy a gőzben voltunk, így sem Valentina, sem a többi ember nem láthatta, hogy még egy árnyalattal vörösebbre vált az arcbőröm, mert rögtön megjelent előttem egy szexklub, ahol minden egyes aktus után kipipál a madám egy strigulát egy kis bársonyborítású füzetben.

– Bérletet? – kérdeztem vissza már a merülőmedencéből felbukva, és közben visszafogottan sikongattam. – És hogy néz ki egy ilyen bérletes kapcsolat?

– A tiszta, egyértelmű szabályok a legfontosabbak – magyarázta akkurátusan Valentina. Hét randevú, sem több, sem kevesebb. Feltéve, ha az első találkozó után kölcsönös szimpátia alakul ki, és ha másik fél elfogadja a szabályokat. A nulladik találkozó után az első hivatalos randevúra mindkét fél ír egy tízes listát arról, hogy mi tenné őt boldoggá, és aztán a hátralévő hat alkalmon a kettejük listájának metszetéből igyekeznek a lehető legtöbbet megvalósítani. Továbbra is kölcsönös beleegyezéssel. 

– Gondolom a férfiak listája tíz különböző aktusról szól.

– Ne higgye. Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy sokkal érzékenyebb dolgokat írnak össze, mint mi nők.

– Mi nők?

– Időközben lett már egy kis csapatunk. A bérletes csoport.

– Mint egy szekta – bár kissé megbánom, hogy ilyen pejoratív válaszra futja csak döbbenetemben.

– Kábé – kuncogott fel Valentina, miközben már a zuhanyzóban álltunk.  

– És maga miket szokott kérni?

– Minden férfi mást hív elő belőlem. Van, aki az anyát.  Van, aki a barátot. Van, aki a szeretőt. Van, aki a lányt, és ennek megfelelően alakítom a listáimat. De ne higgye, hogy minden hónapban újabb és újabb pasikkal szórakoztatom magam. Van, akivel igyekszünk minél inkább elnyújtani a találkozásokat, hogy lehetőleg minél tovább tartson. Minden ilyen kapcsolatnak megvan a maga gyásza, és persze van, hogy az ember szeretné folytatni is a másikkal… – sóhajtott nagyot. 

Fesztelenül testápolózni kezdte magát, én pedig a köntösömet magamon hagyva, a fal felé fordulva húztam fel a bugyimat. Már rég készen voltam, amikor Valentina épp az arcbőrébe ütögetett egy harmadik fajta krémet. Néztem, ahogy mezítláb mászkál, a bokáján csak egy ezüst bokalánc csillogott. Szép, barna bőre volt, a hasán császármetszés nyoma, melyet gondosan borotvált fanszőrzete kicsit eltakart. Sminkelt is. Gondosan, aprólékosan, a tükörben időnként magára mosolyogva. Végül még parfümmel is jól befújta magát. Őszintén irigyeltem mindezért.

Búcsúzáskor erősen megölelt, kérdeztem, jön-e a jövő héten a női napra, de azt mondta, az őszt már Barcelonában tölti. 

Hazafelé menet sokáig éreztem az orromban jázminillatú parfümjét. Nyugtalanul tettem-vettem. Tíz dolog, mindössze tíz dolog, amit egy férfitól kér. Röhej. Aztán lefőztem egy teát, leültem a fehér nyírfa íróasztalomhoz, és elővettem egy fehér A/4-es papírt, betakaróztam egy krémszínű gyapjútakaróba, és azon kaptam magam, hogy elkezdek számokat írni a papír margójára. Aztán csak nézem az üres lapot, és elerednek a könnyeim.

Ughy Szabina

Kiemelt kép forrása: Simándi Nóra