Mit tehetünk a gyerekekért, hogy ne megroppanva, hanem megerősödve kerüljenek ki a pandémia időszakából? – Egy friss UNICEF-felmérés tapasztalatai

–

Az országos kutatást a Publicus Intézet végezte 1000 fő bevonásával 2021 májusában. Olyan szülőket kérdeztek, akik három–tizennyolc éves gyerekeket nevelnek. A reprezentatív felmérés két főbb témakörben kutakodott: a gyerekek mentális hogyléte volt az egyik, a másik pedig azon nehézségek köre, amelyekkel a szülőknek kellett szembenézniük az iskolák, óvodák bezárása miatt.

A témában tartott nyilvános beszélgetésen Labancz Dániel klinikai gyermek-szakpszichológus, állandó WMN-szerzőnk, Jocó bácsi alias Balatoni József tanár, Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi vezetője, Pulai András szociológus, valamint Kövécs Laura, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete osztotta meg a gondolatait.

Rögtön egy elgondolkodtató adatpár nyitásnak: a felmérésben az óvodás gyermeket nevelő szülők 33 százaléka, a hét–tizenegy évest nevelők 46 százaléka mondta azt, hogy a bezártság, elszigeteltség lelki egészségre gyakorolt hatása nagyobb probléma volt a családjukban lévő gyermekek számára, mint a fertőzésveszély.

A szülők fele (54 százaléka) úgy véli: romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt. (Pulai András szociológus a beszélgetésben felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős a látencia, mert vannak, akik nem fordítanak elég figyelmet a változásokra, illetve betudják azokat például normál tinédzserkori sajátosságoknak!)

A különböző korú gyerekek esetében eltérő tünetek tapasztalhatók

Míg az óvodások ötödénél a szülők elsősorban szorongást észleltek, a hozzátartozók esetleges megbetegedésétől való félelmet, addig a kamaszoknál leginkább befordulás, motiválatlanság, egykedvűség, alvászavarok mutatkoztak.

Minden harmadik magyar családban nőtt a járvány hatására a feszültség, a felnőttek 40 százaléka észlelt türelmetlenséget, negyedük nem tudott elég minőségi időt tölteni családtagjaival. Minden harmadik családban több volt a veszekedés a gyerekek és a felnőttek között, mint korábban.

Labancz Dániel klinikai gyermekpszichológus összességében azt tapasztalja munkája során, hogy az egészséges fejlődés feltételei sérültek többé-kevésbé valamennyi gyermeknél. Hiszen nem találkozhattak szabadon a társaikkal, elszigetelődtek, sokuk családjában volt betegség, sőt akár haláleset. Azt mondja, sokan kérnek tőle segítséget, és kollégái is arról számolnak be: kapacitásuk felső határához értek. A leggyakoribb tünetek, amikkel hozzá fordulnak a szülők-gyerekek: a hangulat- és alvászavarok, valamint a szorongás.

A legnehezebb helyzetben lévők gyakran nem is jutnak segítséghez

Jocó bácsi megjegyezte, amíg 500 gyerekre jut egy iskolapszichológus, addig nem könnyű kezelni az efféle problémákat. Egyébként ő is azt tapasztalta kollégáival egyetemben, hogy sok gyerek került lelkileg mélypontra a járvány alatt-után, és elsősorban azok, akiknek korábban is voltak mentális-családi problémái vagy a pandémia miatt anyagilag lehetetlenült el a család. Rontott az állapotukon az is, hogy életük fontos, megismételhetetlen eseményei maradtak el: szalagavató, ballagás, találkozók a barátokkal.

A Publicus Intézet adatai is alátámasztják, amit a pedagógus említett: azok a gyerekek voltak-vannak a legnagyobb pszichés teher alatt a pandémia idején, akik nehéz anyagi körülmények közt élnek, számszerűsítve 150 ezer forintnál kevesebb pénzből gazdálkodhat a család egy hónapban, és/vagy egyszülős a háztartás, így nem oszlanak meg a terhek a két szülő közt.

A szülők otthoni terhei leginkább a hét–tizenegy éves gyerekek esetében nőttek, számukra volt legmegterhelőbb az otthonmaradás.

Saját helytállásukra egyébként átlagosan négyes osztályzatot adnának a honi szülők, a magas jövedelmű családok értékelték egy kicsit rosszabbra teljesítményüket. 

 

Nem a múltunk csak, ez a jelenünk is!

Habár hajlamosak vagyunk a nyitás miatt úgy érezni, véget ért a rémálom, a hosszú távú következményekkel számolnunk kell, ahogy traumák esetében általában. A gyerekek ráadásul amúgy is kiszolgáltatottabb helyzetüknél fogva jobban megsínylették a bezártságot (a családon belüli erőszak regisztrált, gyereket érintő eseteinek száma 30 százalékkal nőtt az elmúlt időszakban!), akár tartós pszichés változást is okozhat sokakban az elmúlt időszak.

Fontos probléma a lemaradás: a hét–tizenegy évesek körében csak 63 százalék volt azok aránya, akiknek rendszeresen voltak online óráik, a tizenegy–tizennyolc éveseknek pedig 70 százaléka részesült távoktatásban. Nagyjából minden tizedik család szembesült technikai problémával, eszközhiánnyal, ami megnehezítette az online tanulást, ez az egyszülős háztartásokban volt gyakoribb.

Az iskola ugyanakkor nemcsak oktatási helyszín, hanem a társas kapcsolatok terepe is, és a lelki egészségvédelem szempontjából is kiemelten fontos, hisz sokszor egy-egy pedagógus válhat a gyerekek fontos bizalmasává.

Jocó bácsi elmesélte, hogy a májusi visszatérés általában euforikus örömöt okozott a diákoknak, a többség nagyon jól élte meg a visszarendeződést, ugyanakkor voltak gyerekek, akik erősen szorongtak, nehogy hazavigyék a vírust a rokonoknak, nagyszülőknek.

Azzal kapcsolatban, hogy a pedagógusok hogy vannak, Jocó bácsi azt mondta: majd július 5-e után fognak tudni leereszteni, akkor mennek szabadságra, és akkor jönnek majd ki várhatóan a kollégákból a stressz utóhatásai. Persze év közben is voltak mélypontok, de tartani kellett a gyerekben a lelket, nem lehetett lazítani.

Kövécs Laura diák, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete elmondta, hogy a legnehezebb nekik, diákoknak az esetleges otthoni viták, veszekedések mellett az volt az otthon maradós időszakban, hogy az iskolaidő-pihenés határai elmosódtak, sokszor kaptak este, éjjel feladatokat e-mailben, és volt, aki úgy érezte, azonnal neki kell látni a leckének, amint megérkezik, úgyhogy a kiégés hamar jelentkezett.

Kövécs Laura szerint fontos lenne, hogy utólag levonják a távoktatás tanulságait, diákok és tanárok beszélgessenek arról, min kellene a jövőben változtatni, készülve egy esetleges negyedik hullámra. A felsőbb évesek is támogatásra szorulnak, nagyon tartanak az érettségitől, felvételitől, hisz a távoktatásban nem tudták megkapni azt az alapozást, felkészítést, amit a korábbi évfolyamok.

Némiképp magukra hagyva érzik most magukat.(Jocó bácsi helyeslő megjegyzése: „képzeljük el, ha azt mondanák nekünk, itt egy videó, nézd meg, tölts ki egy tesztet róla, aztán állj neki villanyt szerelni!”)

Szlankó Viola pszichológus ismertetett egy belga példát. A '90-es években Belgiumban egy pedagógussztrájk miatt a gyerekek egy része nem járt iskolába májustól-novemberig. Éveken át érzékelhető volt ezeknek a gyerekeknek a lemaradása a többiekhez képest!

„Mindannyiunk érdeke a felzárkóztatás!” – hangsúlyozza a szakember. Nemcsak a tanulásban, hanem a társas készségekben, érzelemszabályozásban, normakövetésben is.      

De hogyan ismerhető fel, hogy egy gyermeknek szüksége van szakember segítségre is?

Labancz Dániel klinikai gyermekpszichológus szerint, ha egy kamasz jól érzi magát, akkor folyamatos változásban van, gyakorta szélsőségek jellemzik a gondolkodását, hangulatát. Ha valamelyik végletben ragad tartósan, például erős lehangoltságban, akkor oda kell rá figyelni, és segítséget kell kérni.

Minden traumának vannak hosszú távú hatásai, és a járvány traumatikus élmény volt egyéni és társadalmi szinten is. Ne legyintsünk tehát a problémákra, ha alvászavart, beszűkült érdeklődést, elszigetelődést, kedvtelenséget, tartósan egyféle hangulatot tapasztalunk.   

 

Kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy hiányzik nekik az otthon töltött időszak alatti figyelem, ami csak rájuk irányult. Legyünk türelmesek, megértők velük, ha nem akar például a gyerekünk óvodába menni, sírdogál, akkor ne legyintsünk rá, hogy „hisztizik”. A gyászt, a nehéz érzéseket meg kell élni, kapcsolódni kell hozzájuk nekünk, felnőtteknek, nem letiporni, hogy szép lassan feldolgozhassa, amit kell, és visszatérhessünk a normál fejlődéshez-fejlesztéshez. 

A szakember jótanácsa: hagyjuk a gyerekeket most örülni, barátkozni, felszabadultnak lenni, pihenni, ne akarjuk, hogy hirtelen visszaálljon minden a korábbi kerékvágásba. És beszélgessünk velük sokat, kérdezzük meg őket, mit gondolnak, mit éreznek, mitől félnek. Az a tapasztalat, hogy sokszor nem feltétlen attól rettegnek, amit mi vélelmezünk. Fantáziájuk feltölti az ismeretek hiányát, főként a kicsiknél. A fenyegető tudattartalom pedig pszichés tünetek formájában mutatkozhat. „Figyeljünk az apró jelekre, amelyekben megmutatkozhatnak a bezártság utótünetei. Ha a viselkedésükben, gondolkodásukban hirtelen markáns változást látunk, akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni, segítséget kérni.”

 Kurucz Adrienn

További információk, segítségkérés lehetőségei: unicef.hu /kérj segítséget

Forrás: UNICEF

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás:Getty Images /Westend61