„A tánc sokszor a meg nem élt és az elfojtott érzelmek kicsatornázása” – Ma van a tánc világnapja
Már a barlangrajzokon is szerepelnek táncoló figurák: talán épp a táncoló lángnyelveket látva született meg az ősemberekben az első ritmikus mozdulat. A tánc tehát ősidők óta velünk van, és a közös arkhénkba kódolva enged utat azoknak az érzéseinknek is, amiket szavakkal lehetetlen megfogalmazni. Jean-Georges Noverre, a balett egyik nagy újítójának születésnapja tiszteletére ünnepeljük április 29-én a tánc világnapját. Both Gabi írása.
–
A tánc rítus
Évezredek óta tudjuk, milyen pozitív élettani hatásokkal bír ránk nézve: a lelkünk ugyanis valósággal szárnyra kél egy kiadós tánc után. Az önfeledt mozdulatokkal megélhetjük a szabadság érzését,
nem is lehet kérdés, hogy a tánc egyszerűen boldogít.
Az ősembereknek még nem voltak szavaik, de a mozdulataikkal már akkor is kommunikáltak egymással. Szoros összefonódásban éltek a természettel, így az évszakok változását és a csillagok járását is tánccal fejezték ki. Aztán megszülettek a különböző törzsi és harci táncok, a termékenységi táncok, de a férfivá avatásnak is megvoltak a táncos rítusai. Az egész közösség tudta, mit jelent egy-egy mozdulat, tehát már a primitív kultúrában is közösségépítő szerepe volt a táncnak.
A tudósok szerint az emberi közösségek hamarabb kezdtek táncolni, mint bármi más – ma is ismert – tevékenységet, hiszen a közös táncban hatalmas összekötő erő lakozik, ami „az egyéni emberi különbözőségek ellenére képes megakadályozni a társadalmak szétesését”.
Olyan euforikus érzést okoz, amelyben az egyéni öntudat helyét átveszi a közösség, és így új identitással ajándékozza meg a résztvevőket.
Pina Bausch, a kortárs tánc egyik legnagyobb hatású alkotója mondta:
„Táncoljatok, táncoljatok, különben elveszünk!”
Az állatok násztánca is az evolúciós folyamat része, lenyűgöző például a galléros paradicsommadár, a flamingók vagy a lepkék tánca, de a pókok is csodálatos táncot lejtenek leendő párjuk elkápráztatására.
A táncoló emberekről már a kőkorszakban is születtek ábrázolások.
Az ókorban új szerepet kapott a tánc, amikor az önkifejezésen túl, mitikus történeteket meséltek el a templomi szertartások alatt a táncosok, ezekkel pedig megtanították a fiatalokat például a bolygóállások követésére.
Az ókori Görögországban született dionüszoszi tánc már táncművészetnek tekinthető: főként a halandók és a halhatatlanok között kommunikáció terepe volt.
Az ősi keleti kultúra szorosan összefonódott a vallással, a táncoló istenség, Shiva is akkor született meg, ő a mai napig az egyik legismertebb figurája a hinduizmusnak.
Sok-sok korszakon és változáson ívelt át a tánc az emberiség története során, alapvetően azonban mindvégig magmaradt spirituális szerepben.
A tánc világnapján egyúttal a francia balettmester születését is ünnepeljük, aki 1727. április 29-én jött világra Párizsban, és 1810. október 19-én hunyt el. A nagy újítónak 1760-ban jelent meg Levelek a táncról című műve, ami sok szempontból ma is érvényes.
„Elszántam magam, hogy új irányt adjak a táncművészetnek. Éreztem, hogy a balettben is lehet költőit alkotni, mellőztem a szimmetrikus alakzatokat, s a lábak és karok mechanikus mozdulataihoz az ember egész testi-lelki mivoltának mozgását kapcsoltam… A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg arra, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni, és az utánzó művészet rangjára emelni” – írta Noverre Voltaire-nek.
A tánc elengedhetetlen része volt számára a gesztus és a mimika, ezért szorgalmazta a maszkok és az arcfestést elhagyását, valamint a parókák, a nehéz, díszes ruhák és magas sarkú cipők ellen is érvelt, hiszen ezek megnehezítették az önkifejezést. De a tánc történetmesélő voltát is fontosnak tartotta. Ma már ez mind alapvetésnek számít, de akkoriban még nagy ellenállásba ütközött.
Spirituális szerepét mind a mai napig megőrizte
„A táncos azért táncol, mert a vére táncol az ereiben” – mondta Anna Pavlova, az egyik leghíresebb balett-táncos, és ezt megerősítette Kovács Abigél is, aki gyerekkora óta táncol. A 27 éves Abigél régi egyetemi társaival ma is hódol munka mellett a szenvedélyének.
„A tánc sokszor a meg nem élt és az elfojtott érzelmek kicsatornázása. A tánc számomra nem más, mint kapcsolódás. A közösséghez és önmagamhoz is. Tíz éve együtt vagyunk a tánccsoportunkkal, velük különösen jó táncolni, de ha elmegyek például Grecsó Zoltán órájára, ahol vadidegenekkel találkozom, ott is érzem a kapcsolódást egy másik szinten, ahol elvárások nélkül tudok létezni” – kezdi Abigél, amikor arról kérdezem, miért olyan fontos számára a tánc.
„Nagyon figyelek rá, hogy ne ítélkezzek, amikor táncolok, bár ez erős ellentmondás, mert a tánc a külsőségekről is szól, főleg a nézőknek, hogy egyszerre, szép mozdulatokkal történjen minden, ám ebben a műfajban ezt az alapelvárást el kell engedni” – folytatja.
Modern táncot kezdett tanulni 18 évesen, előtte komoly, versenyzői szinten foglalkozott akrobatikus rock and rollal, ez két teljesen eltérő műfaj. A nagyon pattogós, szögletes mozdulatok után váltott erre az áramló technikára.
„A tánc számomra létszükséglet. A mozdulataiddal nem tudsz hazudni. Ott minden hamisság rögtön kiderül.”
– mondja Abigél, aki szerint a kreatív tánc és az improvizáció rengeteget segít abban, hogy ne a megtanult, berögzött mozdulatokot csinálja az ember, hanem kizárólag azt, ami belülről jön. „Kemény meló. Belső munka, és egyben terápia is számomra.”
Mindenféle értelemben megérint
Takács Dalma kollégánk is fontos gondolatokat mondott, amikor a tánc lelki aspektusairól kérdeztem:
„Fontos azzal kezdenem, hogy nem táncterapeuta vagyok, hanem művészetterapeuta, de tanultam mozgásterápiát is, és táncoltam 15 évig. Személyes élményekről tudok csak beszélni, és arról, hogy művészetterápiás szempontból a táncnak, pontosabban a mozgásnak milyen funkcióit használjuk. Mert a tánc maga után von egyfajta minőségbeli elvárást” – kezdi Dalma, aki azt tapasztalta:
ami érzelemfeldolgozásban verbálisan még nehezen elérhető, azt sokkal könnyebb mozdulatokon vagy alkotásokon keresztül kifejezni. Az alkotás pedig szerinte bármi lehet, ami egy kreatív folyamat: a festéstől kezdve az íráson át a mozgásig.
Dalma azt mondja, elképesztő gyógyító hatása van a táncnak, és utólag is el lehet gondolkodni azon, hogy egy adott mozdulat miért született meg, mit jelent, milyen érzést keltett benned, és miért épp azt. Vagy miért pont akkor, miért pont úgy, és miért pont azzal az emberrel? Sokszor, mint a pszichodrámában, itt is megvan egyfajta újrajátszása bizonyos a történeteknek az életünkben.
„Én versenytáncoltam, utána pedig jazzbalettoztam, és konkrétan az életeseményeinket táncoltuk el. Ezt nem emeltük tudatos szintre, de volt egyfajta korrektív jellege” – folytatja Dalma.
Ő is kiemeli, hogy a táncos közösség nagyon meghatározó, mert ha olyan emberekkel vagy körülvéve, akikkel a tánc nyelvén kapcsolódsz, az mélyen intim dolog. Mindannyiunknak más a viszonya az érintéshez, van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb. Van, aki csak érintéssel tudja kifejezni magát, és van, aki csak érintésen keresztül NEM képes ugyanerre.„Egy olyan közösségben létezni, ahol nagyon sok időt töltötök együtt, és vannak konfliktusok is, de közben egymással folyamatosan megy a kommunikáció az érintés nyelvén, annak elképesztő ereje van. Én sokszor éreztem ennek egyfajta gyógyító funkcióját. Én például azok közé tartozom, aki szívesen veszi az érintést, ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy 15 évig táncoltam. Megszoktam, hogy hozzám érnek, jólesik, és én is könnyedén, természetesen tudok hozzérni másokhoz.
Azt is a táncból tanultam, hogy sok helyzetben tudnod kell, mire mondasz nemet, hogyan jelölöd ki a határaidat”
– meséli Dalma.
A tánc tehát szó szerint és átvitt értelemben is kimozdít bennünket abból, amit elfojtunk magunkban, úgyhogy hallgassatok, Zorbára, aki azt mondta: „Táncolni kell, uram! A zene majdcsak megjön valahonnan!”
