–

Út a prostitúcióba

Adrienn, a Névtelen Utak Alapítvány munkatársa szerint számos módja van annak, hogy az ember belecsússzon egy olyan helyzetbe, amelynek következménye, hogy emberkereskedelem áldozata lesz. „Ami ma Magyarországon nagyon jellemző: sármos, fiatal férfiak megkeresnek olyan tinédzser vagy fiatal lányokat, akik sérülékenyek, hátrányos helyzetből, diszfunkcionális családból jönnek, ezért mindennél jobban vágynak a szeretetre, elfogadásra. Az áldozatok közül sokan gyermekotthonban vagy mélyszegénységben nőttek fel. Nagyon gyakori történet, hogy egy úgynevezett »loverboy« megkeresi őket, szerelmet színlel, bókokkal, ajándékokkal kedveskedik, magához édesgeti őket, amíg a lány azt nem hiszi: párkapcsolatban vannak egymással.

Aztán szépen fokozatosan elidegeníti a barátaitól, a környezetétől, és a családtagjaitól, ha vannak. Majd elmondja: nagyon megszorult anyagilag, csak a lány segíthet neki azzal, hogy most kivételesen elmegy egy férfival.” Innen már beindul a lefelé tartó spirál: megjelenik a szégyen, és egyre nehezebb lesz a helyzetből kilépni. 

Előfordul az is, hogy külföldi útra viszik el az áldozatot, aki azt hiszi: romantikus nyaralásra indultak. Majd ott adja tovább őt az illető, elveszik a papírjait, ellehetetlenítik.

Az is egy gyakori forgatókönyv, hogy valaki teljesen ártatlanul jelentkezik egy álláshirdetésre, akár pultosnak, takarítónak.

„Nem feltétlenül kell táncoslánynak elszegődnie, hogy aztán prostituáltként találja magát”

– magyarázza Adrienn. „Bár szerencsére egyre ritkább, de még mindig előfordul, hogy olyan külföldi állásra jelentkezik valaki, amiről nem tájékozódott körültekintően előre, és ott kerül nagy bajba.”

Ősi, de nem szakma

A prostitúciót illetően rengeteg tévképzet van az emberek fejében, nem sokan gondolnak ilyenkor arra: az út szélén strichelő lány valójában modernkori rabszolga, emberkereskedelem áldozata.

„Semmiképp ne nevezzük ezt szakmának” – jelenti ki László, a Névtelen Utak egyik alapítója. „Ezek a fiatalok mélyszegénységből jönnek, sérült családi struktúrából, ahol igen gyakori az apakép teljes hiánya.

Valójában erről van szó: a társadalom sérülékeny részét abuzálják és használják ki sérült férfiak a szexuális igényeiket kielégítendő.

Még az a megfogalmazás sem áll, hogy az útszéli lányt csak orgazmusra használják. A kliensek legbetegebb aberrációit kell kiszolgálniuk.” László elmond egy példát: van olyan felépülője az alapítványnak, aki elmesélte, őt arra tanították, hogyan fojtogassa a férfit úgy, hogy az ne fulladjon meg. „Kifejezetten perverz dolgokat kell ezeknek a nőknek megtanulni kielégíteni, és mindezt azért, mert szegény faluba születtek, vagy gyermekotthonban nőttek fel.” László a szexmunka kifejezést is károsnak tartja. „Hiszen ezzel legitimizáljuk azt, hogy így gondolkodik a társadalmunk: aki szegény, annak csak ilyen munka jut. Pedig ennél sokkal értékesebb az ember. A női mivoltukban szégyenítjük meg, és tapossuk el ezeket a fiatal lányokat.”

Tévképzetek

Ami a tévhiteket illeti, László elmondja: régebben ő is úgy tekintett az út szélén álló lányokra: miért nem mennek el inkább dolgozni. „Nem voltam tisztában azzal, hogy ezek a nők milyen traumákon estek át. Ebből nem lehet csak úgy felállni, hogy akkor holnaptól polcfeltöltőként dolgozok. Először szembe kell nézni egy csomó traumával és igazsággal. Ennek az egésznek van egy olyan gyökere, amiből ha nem tud meggyógyulni az illető, akkor vagy bántalmazó párkapcsolatba sodródik bele, és egy teljes életet fog megnyomorítva leélni, vagy egyedülálló anyaként kénytelen tengődni. És ott van még a szégyen, az elnyomás, és az egész témát körülvevő tabusítás.” 

A másik sokakban élő tévhit, hogy azért lesz valaki prostituált, mert szereti a szexet. De azt is sokan gondolják, avat be Adrienn, hogy ebből a munkából gyorsan és könnyen lehet meggazdagodni. „Ami azt illeti, mi még nem találkoztunk gazdag prostituálttal. Inkább olyannal, aki egy szál zacskóval menekült el. A legtöbb lánytól elszedik a pénzüket olyan mondvacsinált dolgokkal, hogy a szobát bérelni kell, vagy felkapcsolva hagyta a villanyt. De az is gyakori, hogy ők maguk költik el olyan szerekre, amikkel tompítani tudják azt a rengeteg fájdalmat, ami éri őket.”

Hogy mennyire nem szakma vagy munka ez, arra Adriennek van egy igen plasztikus válasza: „nehezen lehet a munka fogalmába azt beletenni, hogy az illetőt bántják, verik, csontja törhet, belehalhat; közben bármikor levizelhetik, lekakálhatják, ráejakulálhatnak, és mindent meg kell csinálnia, amit nem akar, azt is.”

László felidézi az egyik felépülő szavait:

„egyetlen kislány sem arról álmodozik, hogy amikor felnő, naponta tíz-húsz férfi fog análisan kielégülni benne”.

Felépülés

A Névtelen Utak Alapítvány felépülési programja minimum fél év, de inkább egy, és igen komplex. Alapvető fontosságú tananyag például az, hogy megtanítják a lányoknak a határhúzást és határtartást. Az, hogy igenis vannak határaik, amit mindenkinek kutya kötelessége tiszteletben tartani, az egyik legnehezebb lecke számukra. „Ezt a témát hétről hétre átrágjuk, igyekszünk megtanítani nekik, hogy milyen testi, lelki határaik vannak. Ezek az emberek gyerekkorukban nagy valószínűséggel inkább a határátlépés mindenféle formáit tapasztalták csak meg, legyen az szexuális abúzus, bántalmazás, vagy az intim szféra bármilyen hiánya” – avat be Adrienn. 

Ezen kívül építik az önbizalmukat, aminek sokszor az a legnagyobb akadálya, hogy a túlélők gyakran maguk sem ismerik fel a saját érzéseiket.

„Sokan már gyerekkorukban megtanulják elnyomni, lehasítani a lelkük egy részét, mert olyan dolgok történtek velük, amit másképp nem tudtak volna ép ésszel kibírni”

– mondja Adrienn. Foglakoznak még agresszióval, dühkezeléssel, asszertív kommunikációval, illetve vannak egészen gyakorlatias óráik is, amik az életvitellel kapcsolatosak, mint a háztartásvezetés, pénzügyi edukáció, számítógépes ismeretek, állásinterjúra való felkészítés, de a főzőtanfolyam is része a programnak.

A végén a reintegráció van fókuszban, ezután még heti szintű mentorálásban vehetnek részt, illetve aki igényt tart rá, és megadja az elérhetőségét, azt igyekeznek utánkövetni. „Az utógondozottjaink közül is van nagyjából tíz, aki havonta bejelentkezik, elmeséli hogy van, vagy azt, hogy mire lenne szüksége.”

A legveszélyesebb munka

Az alapítvány évente nyolc-tíz nőnek tud segíteni. Azt szokták javasolni, hogy legalább fél éven keresztül vegyenek részt az ügyfelek a programban, mert megfelelő alap híján nagyon könnyű visszaesni. „De van, aki egy nap után közli: mégsem marad, ez nem az, amit ő keresett. Csak reménykedni tudunk, hogy egyszer majd visszajön.”

A másik fájdalmas tapasztalat: az alapítvány segítségét csak a legritkább esetben kérik negyven feletti nők.

„Ezek a lányok nem érik meg az ötvenéves kort. Aki tizenöt éves korától ezt csinálja negyvenéves koráig, az általában alkohol- és drogfüggőséggel küzd, és súlyos betegségei vannak”

– mondja László, aki hozzáteszi: prostituáltnak lenni sokkal veszélyesebb, mint bányásznak. „Vagy kiszállsz vagy belehalsz.”

Öngyilkosságra nincsen statisztikája a szakembereknek, de tudják: ebben is erősen érintettek az emberkereskedelem áldozatai.

Gyomorforgató adatok

A legfrissebb kutatások alapján 5-20.000 fő közé tehető ma Magyarországon a modernkori rabszolgaság áldozatainak száma – ebben benne vannak a kényszerkoldultatott, csicskáztatott emberek is, de itthon a munka célú kizsákmányolás és a prostitúció az emberkereskedelem két vezető bűncselekménye. Az Európai Unió területén azonosított áldozatok 60 százaléka szexuális célú kizsákmányolás áldozata.

Az EU területén a szexuális kizsákmányolás áldozatainak több mint a fele gyerek. 

A prostitúcióban a férfi áldozatok 5-10 százalékban érintettek.

Pontos adatok azonban nincsenek, mivel nagy a látencia.

A kedves bácsi a szomszédból

Az elkövetők legtöbbször a szervezett bűnözői réteg tagjai. „Ritka az, hogy egy futtató csak futtat, de azért előfordul, hogy például valaki a család nőtagjait árusítja. De a legtöbb maffiatag. Kiviszik a lányokat külföldre is, ahol eladják őket bordélyházaknak. Akit kivisznek, azon a pénzen, amit megkeres, drogot vetetnek és hazahozatják vele. De az is bevett szokás, hogy ezt a pénzt még egyszer megforgatják fegyverkereskedelemben is” – magyarázza László.

Mesél pár dolgot a felhasználói oldalról is az alapján, amit felépülő nőktől hallott az alapítványi munkája során. „Nyugaton a nyugdíjas korosztály körében teljesen elfogadott a prostituáltak igénybevétele, mert vagy nincsen feleségük, vagy olyan igényeik, fantáziáik vannak, amit otthon az asszony nem elégít ki. Ők erről úgy gondolkodnak, hogy »ott van rá a szakember«. Skandináviában is szakmaként kezelik a prostitúciót. Egy dán pedagógus ismerősöm mesélte: osztálykirándulásra úgy küldik el a fiúkat a szülők, hogy adnak nekik zsebpénzt, hadd veszítsék el a szüzességüket »egy profival«”. 

De László szerint a magyar férfiakat „sem kell félteni”.

„Van egy olyan rész, ahol a lányok álltak, ami erre volt specializálódva: a férfiak letették a feleségüket a bevásárlóközpontban, és azzal a felkiáltással, hogy amíg ő vásárolgat, ők addig átszaladnak a barkácsáruházba, a mögötte lévő utcába mentek a lányokhoz.

És sok cégvezető is van, akinek a partizáshoz, drogozáshoz a prostituált felkeresése is szervesen hozzátartozik.”

Rossz körülményekből a pokolba

Tudja a kliens, hogy akit ő használ, milyen körülmények közül jön, és miért van benne ebben a helyzetben? – kérdezem. „Nem gondolnak bele” – ábrándít ki Adrienn. De ehhez az is hozzátartozik, hogy a lányok java része bele van kényszerítve ebbe a helyzetbe, megfenyegetik: úgy kell csinálnia, mint aki élvezi, máskülönben nem kap pénzt, viszont megverik.

Az áldozatok nem is mindig tudják magukról, hogy áldozatok. „Aki így szocializálódik, annak jó időbe beletelik, amíg szembesülni tud azzal, hogy ami vele történik, az nem normális” – mondja el Klaudia, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

„Számukra az is trauma, amikor felismerik, megnevezik, mi is történik velük.” 

Büntesd a fogyasztót!

Az alapítvány által használt program az anonim alkoholistákéhoz hasonló tizenkét lépésből áll. Ennek része az is, hogy beismeri az illető: tehetetlen az adott helyzetben, és külső segítségre van szüksége. „Ezek után szembesülni fog vele, hogy hol vannak azok a pontok, ahol ő hibázott. Majd jön a düh, akár istennel, akár másokkal vagy magával szemben. Ezeknek van feloldása, feldolgozása ebben a tizenkét lépésben” – mondja Adrienn, aki fontosnak tartja hozzátenni: természetesen nem hibáztatják a túlélőket a helyzetükért. „El lehet jutni egyfajta megbékélésig, és meg lehet tanulni azt is, hogyan ne kerüljön bele az ember újra egy ilyen helyzetbe.”

Ezért is fontos az erőforrásközpontú megnevezés – hangsúlyozza Klaudia –, ami ezeket az embereket túlélőnek nevezi, és nem áldozatnak. Klaudia azt a gyakorlatot is üdvözli, ami egyes nyugati országokban van, ahol nem a prostituáltat, hanem a fogyasztót büntetik. „Így maga a törvény is állást foglal, és kijelenti: maga a prostituált az áldozat, és a fogyasztó az, aki bűncselekményt követ el azzal, hogy igénybe vesz ilyen szolgáltatást.”

Még bőven van nekünk is terünk a fejlődésre. 2021-ben a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség ezerfős kutatásából az derült ki, hogy minden negyedik magyar férfi vette már igénybe prostituált szolgáltatását, a férfiak iskolázottsága terén pedig nem volt különbség ebben.

Fiala Borcsa