Minden ötödik magyar fiatal mentális zavarral él, az iskolapszichológusokat mégis ellehetetlenítik

–

„A gyerekeknek joga van az egészséghez, és az egészséghez való jognak a része a lelki egészséghez való jog is” – kezdi Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója a kutatás eredményeit összefoglaló sajtótájékoztatót. „2010-től kezdve rohamos romlás figyelhető meg a gyerekek, fiatalok lelki egészségének tekintetében, ami valószínűleg nem csak a téma iránti érzékenységről szól. Nemcsak azért látunk egyre romló adatokat, mert tudatosabbak lettünk, és jobban felismerjük a jeleket, a betegségeket, hanem olyan társadalmi, gazdasági, politikai, családi környezetben élünk, ami, úgy tűnik, negatív befolyással van a gyerekekre” – mondja a szakember.

Ez a tendencia nemcsak nemzetközi szinten, de magyar vonatkozásban is tetten érhető: a legfrissebb adatok szerint, míg globálisan minden hetedik, Magyarországon minden ötödik fiatal él valamilyen diagnosztizálható mentális zavarral. A 15-19 éves korosztály körében Észak-Amerikában, Európában, de

Magyarországon is második vezető halálok az öngyilkosság – ennek hátterében pedig az esetek 90 százalékában kezeletlen mentális problémák állnak. 

A fiatalok 57,3 százaléka számol be arról, hogy gyakran fáradt, a stresszhez, terheltséghez kapcsolódó fejfájás, idegesség jellemzően 30-50 százalékukat érinti, míg 15 százalékuk egyszerre több pszichoszomatikus tünetet is tapasztal. „A kiskamaszok 25-30 százaléka gyakran érzi magát lehangoltnak, vagy szinte mindig szomorú” – mondja Szlankó Viola.

Mindezeket azért is fontos kiemelni, mert az adatokból egyértelműen látszik, hogy a fiatalok mentális egészségének kezelése égető probléma lenne. Azonban az óvoda- és iskolapszichológiai (ÓIP) rendszer – annak ellenére, hogy az iskolapszichológusok gyakran úgynevezett „kapuőr” funkciót látnak el, hiszen a pszichológiai ellátórendszerben ők találkoznak először a gyerekekkel –, sokszor nem tud megfelelő támogatást nyújtani a fiatalok számára.

Az ÓIP rendszer helyzetét vizsgáló kutatásban 305 pszichológus vett részt (ami a teljes állomány nagyjából harmada, így a minta reprezentatívnak tekinthető), 90,5 százalékuk nő, 59 százalékuk pedig pályakezdő.

„Nagyon változatos és erőteljes problémákkal szembesülnek az óvoda-iskolapszichológusok – kezdi dr. Borbáth Katalin. – Magatartászavar, a családon belüli harmónia megbomlása, illetve a kortárs bántalmazás is nagyon erőteljesen jelen vannak a fiatalok életében.”

A statisztika szerint kifejezetten súlyos problémák is gyakran előfordulnak:

az ÓIP-ok 61 százalékához fordulnak depressziót jelző tünetekkel, 51 százalékához önsértéssel, 39 százalékához evészavarral, és 38 százalékához családon belüli erőszak miatt.

Az óvodákban az autisztikus tünetek, valamint a családi problémák a kiemeltek, az általános iskolások közében az ADHD és a kortársbántalmazás a jellemző, míg a középiskolákban a szorongás és a depresszió dominál.

Ezek sokszínűségéből egyértelműen látszik, hogy nagyon változatos felkészültségre, alapos tudásra és sokrétű ismeretre lenne szükség, ugyanakkor a felmerülő problémák kezelésére az iskolapszichológusok jelenleg csak részben képesek. 

Többségében pályakezdők teszik ki ugyanis az óvoda- és iskolapszichológusok állományát. „Ez máris problémákat vet fel, ismerve a pszichológia képzés rendszerét ugyanis az egyetem elsősorban inkább elméleti, és kevésbé tapasztalati tudást ad” – véli a szakember. Mindemellett úgy látja, hogy az egyik legnagyobb probléma az ÓIP-ok körében a túlterheltség, hiszen a közoktatásban ezer iskolásra mindössze egyetlen pszichológus jut.

Az akut problémák kezelése miatt a pszichológusok elsődleges feladata, a prevenció háttérbe szorul, a más típusú erőforráshiányok pedig tovább korlátozzák a munka hatékonyságát.

Felmerülő probléma ugyanis, hogy az iskolapszichológusnak úgy kell klienst fogadnia, hogy nincs önálló helyiség erre a célra fenntartva (van, hogy csak az igazgatói iroda üres, így ott történik az ülés), nem áll rendelkezésükre zárható szekrény, az eszközöket pedig a fénymásoláson kívül maguknak oldják meg.

Szintén gyakori probléma, hogy egyetlen szakember több intézményt is ellát, illetve hogy sok esetben egyszerűen nincs hova továbbirányítani a gyerekeket, hiszen az állami rendszer is túl van terhelve.

Több iskolapszichológus is beszámolt arról, hogy az intézményben nem kapják meg a szükséges támogatást, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy nem pedagógusok, nem tanórákat tartanak, így például nem tudják az e-krétában vezetni, hogy mit csinálnak. Az intézmények emellett megkérdőjelezik a szakmai etikai elveket (titoktartás, beleegyező nyilatkozat fontossága), de előfordul az is, hogy pedagógiai jellegű feladatokat, például folyosófelügyeletet akarnak rájuk bízni.

„Fontos lenne az oktatási rendszer egészébe beleilleszteni ezt a szakmát” – mondja dr. Borbáth Katalin. És bár van az oktatási rendszernek gyakornoki része, és ez már része az óvoda- és iskolapszichológus képzésnek is, sok esetben nem egyértelmű, hogy ki legyen a mentora a pályakezdő iskolapszichológusnak, hiszen mind az igazgató, mind a pedagógusok másik szakterületen tevékenykednek.

„Számtalan ehhez hasonló probléma merül fel, az iskolapszichológusok nem férnek be sem fizikailag, sem pedig adminisztratív szempontból az oktatási rendszerbe”

– emeli ki a szakember.

Az UNICEF és a kutatást végző szakemberek szerint egyaránt fontos lenne az intézménypszichológusok számának növelése, a prevenciós munka megerősítése, a digitális ellátás felé mozdító képzések létrejötte, valamint a szorosabb kapcsolódás a pedagógiai szakszolgálatokkal és pszichiátriai intézményekkel.

A szakemberek szerint szükség lenne szakmai központok létrehozására, valamint egy átfogó, országos szintű felmérésre a mentális problémák legfőbb kiváltó okairól és hátteréről. És legalább ilyen fontos lenne az is, hogy a lelki egészség, az önismeret, valamint a pszichológia megjelenjen a NAT-ban, így a középiskolás gyerekek már a tanórák keretén belül találkozhatnának a mentális egészség fontosságával, az ezzel kapcsolatos problémákkal.

Mózes Zsófi