Milanovich Domi: 20 pszichológiai felfedezés 2023-ból, ami igazán felkavart, meglepett, szórakoztatott
Egy ideje kettős életet élek. Ránézésre egy helyben ülök egy kicsi szobában, mentálisan viszont elég mozgalmasan telnek a napjaim. A pszichológia univerzuma ugyanis mára hatalmassá duzzadt, és elképesztő távlatokat rejt: még akkor is lehetetlenség körbeutazni a területét, ha ez a főállásod. Vegyünk belőle például 20, egymástól igencsak távolinak tűnő pontot (ez lenne az alábbi lista) – ha összekötjük őket, így is csak kis szeletét kapjuk a nagy egésznek (a szelet formája persze a rajzolóról is elárul dolgokat). Ebben a tág és hálózatos világban van valami mélyen lenyűgöző, amivel nem tudok betelni. És nem is akarok, mert egyre inkább azt látom, a kíváncsiságom ápolása frissebbé és szelídebbé tud tenni. Segít, hogy továbbra is kapcsolódjak. Ezért is igyekszem emlékeztetni magam így év végén, hogy a munkám, bár sok minden, tulajdonképpen: játék – még ha van is tétje. Kedves olvasók, kollégák, barátok, köszönöm, hogy idén is velem játszottatok! Milanovich Domi 2023-as „best of pszicho” gyűjtése.
–
#1. Bár elesni látszólag a véletlen műve, és egyetlen szerencsétlen pillanat alatt következik be, egy tanulmányban 400 rizikófaktort azonosítottak, amely hozzájárulhat a bekövetkezéséhez. Köztük környezeti tényezőket (például laza szőnyegek, korlát nélküli kádak, a lábunkhoz rosszul illeszkedő cipők, gyenge világítás), különböző egészségi állapotokat, gyógyszerhatásokat, a táplálkozás és a mozgás hiányosságait, vagy a túlterheltséget. A vizsgálat elegánsan rámutat, hogy a testi és lelki egyensúlyvesztéseink mennyire összefüggnek, a fizikai esés pedig sokszor egy többé-kevésbé láthatatlan folyamat betetőződéseként jön létre (teljes cikk ITT).
#2. Kutatók 2020-ban azt találták, hogy a „fuck” szó ismételgetésekor az emberek fájdalomtűrése átlagosan 33 százalékkal növekszik, amikor jeges vízbe dugják a kezüket!
A káromkodás nemcsak a fájdalmat teszi elviselhetőbbé, hanem a fizikai teljesítményünket is fokozza: tovább bírjuk a magasabb fordulatszámú kerékpározást, erősebben tudunk megszorítani tárgyakat.
Érdemes lehet tehát egyes orvosi vizsgálatok esetén előre megbeszélni, hogy félre az illemmel, hadd káromkodhasson a páciens! (Teljes cikk ITT.)
#3. Úgy tűnik, már a 40-es éveinkben elkezd átalakulni az agyunk. Az ausztráliai Monash Egyetem munkatársai 144 korábbi kutatást és több tízezer agyi felvételt elemeztek újra. Kiderült, hogy gyakran már az 5. X-ben elkezd az agyunk kevésbé kapcsolódni a különálló hálózatokon belül (ami a specializált feldolgozáshoz szükséges), és helyette globálisan, az egyes hálózatokon átívelő módon kapcsolódik jobban, azaz egyre integráltabb lesz. A végrehajtó funkcióink hatékonysága némileg gyengül, azaz egyre kevésbé vagyunk rugalmasak, ötletesek, viszont más képességekben még fejlődhetünk is, köztük a szókincsünkben, vagy a világról való általános tudásunkban (teljes cikk ITT).
#4. A New York-i Egyetem munkatársai 3 hónapon keresztül elemezték emberek GPS-adatait, miközben random időpontokban különböző kérdőíveket töltettek ki velük. Azt az eredményt kapták, hogy minél többet barangolt valaki a városban, és minél változatosabb, sokszínűbb kerületekbe látogatott el, annál jobban érezte magát, és annál inkább nőtt annak a valószínűsége, hogy továbbra is mozgékony legyen (teljes cikk ITT).
#5. A pszichológia számára nincsenek tabutémák. Egy kutatásban a fingás szociálpszichológiai vonatkozását vizsgálták, jelesül azt, hogy min múlik, ki ki előtt meri elengedni magát. Elsősorban a nem, illetve a szexuális irányultság hatását nézték meg, és azt találták, hogy az átlagokat tekintve, a belsővé tett nemiszerep-elvárásoknak megfelelően
toronymagasan a heteró nők aggódtak a legtöbbet, hogy a szellentés, a vécézés negatív hatással lesz-e a vonzerejükre: kétharmaduk azt mondta, még a nyilvános vécében is megvárja, hogy egyedül legyen, és csak akkor áll neki üríteni.
A heteró férfiak fingtak a legtöbbet mások előtt, és nem gondolták azt, hogy a vécéajtó becsukásán kívül további óvintézkedéseket kéne tenniük (teljes cikk ITT).
#6. A férfiasság és az egészség összefüggéseiről végeztek felméréseket 62 nemzet körében, köztük Magyarországon is. Bizonytalan maszkulinitásnak nevezték azt a hiedelemrendszert, amely szerint a férfiasság nem eleve adott, hanem valami, amit fenyegetés érhet, amit egy igazi férfinak folyamatosan bizonyítania kell (azzal, hogy megmutatja, milyen kemény, tökös, bevállalós). Azokban az országokban – köztük hazánkban is (a 62-es listán a 11. legnagyobb pontszámot kaptuk) –, amelyekben a férfiasság bizonytalan voltával kapcsolatos hiedelmek magasak voltak, átlagosan 6,69 évvel kevesebbet éltek, és 6,17 évvel kevesebb időt töltöttek egészségben a férfiak (teljes cikk ITT).
#7.
Annak a valószínűsége, hogy két véletlenszerűen kiválasztott embernek nagyjából ugyanaz a kép jelenjen meg a fejében a „pingvin” szó hallatán, körülbelül 12 százalék!
A Berkeley kutatói azt is kinyomozták, hogy ha 10-ről 100 főre növeljük a megkérdezettek körét, akkor 9 helyett már 19 Joe Biden fogalma rajzolódik ki a válaszokból (de ugyanez a helyzet Trumppal vagy Hillary Clintonnal is). Nem csoda, ha ilyen gyakran félreértjük egymást! (Teljes cikk ITT.)
#8. Az egyik leglenyűgözőbb téma, amivel idén dolgoztam, kétségtelenül: az idő, és annak kulturális vonatkozásai. Megtudtam például, hogy a yupnói időfelfogás nem az emberi testhez rögzül, hanem a világhoz és a benne található körvonalakhoz. Amikor egy Pápua Új-Guineában élő férfi a kutatóknak a holnapról beszélt, mindig felfelé, a hegygerinc felé mutatott, amikor pedig a tegnapról, akkor lefelé, a völgy felé. Más népeknél, amelyek tagjai fentről lefelé írnak (mint például a mandarinban), pont fordítva, a múlt van fent, a jelen/jövő pedig lent. De vannak olyan emberek is, például az Andokban élő aymara törzs tagjai, akik úgy vélik, az a biztos tudás, amit a saját szemükkel láttak: így a múlt előttük van, a látóterükben, a jövő viszont a hátuk mögött, hiszen arról csak találgatni lehet (teljes cikk ITT).
#9. Az, hogy az emberi kapcsolataink elemi jelentőségűek a jóllétünkhöz, a pszichológia egyik alapvetése. Ezt frappánsan ragadta meg az a vizsgálat, amely fényt derített arra, hogy
emberek még egy hegyet is kevésbé meredeknek ítélnek meg, ha egy barátjuk kíséri el őket az útra, mintha egyedül bandukolnának.
Sőt, a kaptató akkor is kevésbé vészesnek tűnik, ha egy barátjukra gondolnak, szemben azzal, mintha egy semleges vagy egy ellenséges személy képét idéznék fel magukban (Teljes cikk ITT).
#10. Egy mackógyártó cég által finanszírozott amerikai felmérésből kiderült: a felnőttek több mint felének még mindig van plüssállata, 40 százalékuk pedig együtt is alszik vele! Pszichológusok, alvásszakértők szerint ez teljesen rendben van, sőt kutatások azt is kimutatták, hogy kevesebbet csalunk és önzetlenebb döntéseket hozunk, ha a gyerekkorunkra emlékeztető tárgyak is jelen vannak a környezetünkben. Talán tudattalanul is aktiválódnak bennünk a gyerekkori jóságról alkotott elképzelések, vagy az az időszak, amikor még jobban hittünk az emberekben (teljes cikk ITT).
#11. Egy 46 éve tartó észak-finnországi vizsgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy a tartósan fennálló bagoly életmód átlagosan kevesebb munkatapasztalattal, kevesebb mozgással, egészségtelenebb táplálkozással, több dohányzással és alkoholfogyasztással, valamint az alváshiány megnövekedett valószínűségével jár együtt. Mindez halmozódva gyengébb egészségi állapothoz vezethet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a bagoly résztvevők a pacsirtákhoz képest a 40-es, 50-es éveikre gyakran lényegesen kevesebb pénzt kerestek. Fontos tehát odafigyelni az alvásunkra, és a világ ritmusán is közösen lazítani! (Teljes cikk ITT.)
#12.
Amikor fennáll a veszélye, hogy az érzelmeink túlcsordulnak, az ellentétes érzelem kifejezése tompító hatású lehet, és segít helyreállítani a belső egyensúlyunkat. A Yale Egyetem pszichológusai szerint ezért van az, hogy kínunkban nevetünk, örömünkben sírunk,
a cuki kisbabáknak pedig néha olyanokat mondunk, hogy „úgy megcsipkedném a pofidat”, vagy „legszívesebben megzabálnálak”, és néha még morgunk is hozzá. Elég furák vagyunk mi, emberek! (Teljes cikk ITT.)
#13. Az Észak-karolinai Egyetem kutatói leendő tanárokkal végeztek vizsgálatokat, és azt az aggasztó eredményt kapták, hogy a pedagógusjelöltek gyakrabban észlelték tévesen dühösnek a fekete 9–13 éves gyerekeket, elsősorban a fekete fiúkat, mint a fehér diákokat! Ennek a torzításnak pedig messzemenő negatív következményei lehetnek az iskolai lemorzsolódást vagy a csoportközi konfliktusokat tekintve (teljes cikk ITT).
#14. Még egy dolog, amiben jobbak lehetünk, mint az átlag! Az Oklahomai Egyetem szociológusai arról kérdeztek embereket, szerintük mennyi pornót néz „az átlagos férfi” és „az átlagos nő”. Azokat leszámítva, akik pornófüggőként definiálták magukat, az összes válaszadó biztos volt benne, hogy ő maga még mindig kevesebbet néz, mint a nagy átlag, függetlenül attól, hogy valójában mennyit nézett. A Wobegon-hatást az élet számos területén kimutatták már: hajlamosak vagyunk túlbecsülni, hogy másokhoz képest mennyire vagyunk erényesek, intelligensek vagy jó sofőrök (teljes cikk ITT).
#15. Erről a vizsgálatról, emlékszem, napokon keresztül beszéltem a szerkesztőségben: kiderült ugyanis, hogy a kakasok különbséget tudnak tenni a saját tükörképük és egy fajtársuk látványa között! Amikor a kutatók egy sólyom sziluettjét vetítik a mennyezetre, a kakasok sokkal kevesebbszer rikoltanak a tükör, mint egy fajtárs jelenlétében – utóbbit próbálják figyelmeztetni a veszélyre. A hagyományos tükörtesztek lényege, hogy az állat felismeri-e magát, van-e valamiféle öntudata, képes-e magára kívülről tekinteni. Ebben a kakasnál sem lehetünk biztosak, de úgy tűnik, valami megértése azért lehet ezen a téren! (Teljes cikk ITT.)
#16. Még több kardiológusnőt a kórházakba! Egy tanulmányban 1,3 millió olyan floridai lakost vizsgáltak, akiket szívrohammal vettek fel osztályos ellátásra.
Azt találták, hogy a női orvosok által kezelt női betegek túlélési aránya kétszer-háromszor magasabb volt, mint a férfi orvosok által kezelt női betegeké!
Sőt, a női doktorok jelenléte az orvosi team sikerességét általában is fokozta, valamint a csapatban dolgozó férfi szakemberek női páciensek ellátásához szükséges kompetenciáit is (teljes cikk ITT).
#17. Az év egyik legizgalmasabb kutatásából megtudhattuk, kinek mennyit ér a demokrácia. A franciák akkor mondanának le a szabad választásokról, ha ezentúl a jelenlegi fizetésük 336 százalékát kapnák havonta; az amerikaiak, ha a 319 százalékát; a brazilok, ha a 268 százalékát vehetnék kézhez. A tradíciók mellett számít az ország gazdasági helyzete: ahol magasabb az átlagjövedelem, ott több pénzért áldoznának csak fel a polgárok értékes társadalmi jellemzőket (teljes cikk ITT).
#18. Mivel én magam is dzsúdóztam, különösen megragadta a figyelmemet a következő vizsgálat. Kutatók olimpiai és paralimpiai cselgáncsmérkőzések elemzésével azt találták, hogy 30 nemzet látó, és 20 ország vak, köztük veleszületetten vak sportolói is ugyanolyan kifejezéssel állnak a tatamin egy-egy győztes meccs után! Ez alapján azt mondhatjuk, a büszkeség kifejezését nem tanuljuk, hanem az öröklött válaszunk a sikerre. A büszkeség kimutatása és gyors felismerése segít, hogy eligazodjunk egy hierarchikus világban, elkerüljük a súlyos költségekkel járó konfliktusokat, valamint a büszkeség átélésével magunkat is megerősítsük (járj emelt fővel, egyenes derékkal) (teljes cikk ITT).
#19. Egy friss holland vizsgálatban különböző virtuális tereket barangoltak be a résztvevők. Azok, akik tágas helyszíneken töltöttek időt, arról számoltak be, hogy kevésbé érzékelték a testhatáraikat, jobban integrálódtak a környezetükbe, és utána önzetlenebbnek érezték magukat – mintha erősebben kapcsolódtak volna a világhoz, a többi emberhez.
A tágasság időnkénti megtapasztalása úgy tűnik, nélkülözhetetlen a lelki jóllétünkhöz: a nyílt mezők, a nagy vízfelületek közelében megnő az esélyünk, hogy el tudjunk vonatkoztatni saját magunktól, a mindennapi problémáinktól.
(Teljes cikk ITT.)
#20. Őszintén: hányra emlékeztem a fenti kutatások közül? Hiába olvastam őket, írtam róluk, sajnos nem sokra. De a Columbia Egyetem neurológus-pszichiáter professzorának, Scott A. Smallnak a könyvéből (Felejtés, Park Kiadó, ford. Hegedűs Péter) megtudhattuk, hogy a hétköznapi felejtés valójában „az agykéreg frissítése”, és ez az elsődleges célja az alvásunknak is. Az, hogy életünk nagyjából harmadát alvással töltjük, az az ár, amelyet egy különösen tanulékony, az új ingerekre rendkívül fogékony idegrendszerért fizetünk (teljes cikk ITT).
Tehát ha felejtünk is abból, amit idén olvastunk – nem is keveset –, legalább lesz hely jövőre is a friss információknak!
Kiemelt képünk a szerző tulajdona