230 ezer dollár: Ennyiért mondana le egy átlag amerikai a demokráciáról – És mi?

–

November 20-án jelent meg az idei év egyik legizgalmasabb kutatása a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban. Alicia Adserà, Andreu Arenas és Carles Boix az Egyesült Államokban, Franciaországban és Brazíliában végzett online felméréseket. Mindegyik országban 2000-2000 fős, életkorra, nemre, iskolai végzettségre és régióra vonatkozóan reprezentatív mintával dolgoztak (azaz a megkérdezettek arányosan leképezték az országos népesség átlagait). 

A résztvevőknek alternatív társadalom-párokat mutattak be, szám szerint 7-et, és arra kérték őket, hogy mindig válasszanak egyet a kettő közül, illetve pontozással értékeljék is mindegyiket. A hipotetikus társadalmak különböztek a szabad választások meglétében/hiányában, de más mérőszámokban is: a személyes jövedelemben (ezt véletlenszerűen variálták), a kollektív vagyonban, a gazdasági egyenlőségben, az állami egészségbiztosításban és a meritokráciában (abban, hogy az előrejutás az erőfeszítéseken vagy a kapcsolatokon múlik-e inkább).  

A demokráciát értékelték a legjobban, de elég ez?

Ne feledjük, az utóbbi időben mind a három országban volt példa arra, hogy „autoriter és antiglobalista politikusok” (idézet a tanulmányból) kiugró népszerűségre tettek szert: Brazíliában Bolsonaro, Franciaországban Le Pen, az USA-ban Trump. A vizsgálat adatait egyébként korábban, 2021–2022 telén vették fel.   

Az elemzésekkor azonban kiderült, hogy a megkérdezettek a szabad választások meglétét, a demokrácia egyik alappillérét minden más társadalmi jellemzőhöz képest fontosabbnak tartják.

A franciaországi és amerikai személyek – akiknek országaiban több mint kétszáz éves múltra tekint vissza a szabad parlamenti választások hagyománya – 236; illetve 219 százalékos éves fizetésemelés mellett elégednének meg azzal, hogy egy antidemokratikus társadalomban éljenek.

Brazíliában – ahol csak 1988-ban tértek vissza a demokráciához – kevesebb, 168 százalékos éves jövedelemnövekedés esetén is lemondanának az emberek a választójogról. A tradíciók mellett természetesen az adott ország gazdasági helyzete is számít: azokban az országokban, ahol összességében magasabb a polgárok átlagjövedelme, az átlagos választó nagyobb összegért mondana le bármilyen értékes társadalmi jellemzőről, mint a szegényebb országok lakói.

Csak hogy jobban átlássuk az eredményeket: az Egyesült Államokban az átlagos havi jövedelem az adatgyűjtés időszakában nagyjából 6000 dollár (mostani árfolyamon körülbelül 2 millió forint) volt, azaz éves szinten 72 ezer dollár. A kapott eredmény, amiért átlagosan eladnák a demokráciát, évi 230 ezer dollár, azaz havi 19 165 dollár, tehát a havi átlagkeresetnél 13 165 dollárral, azaz nagyjából 4,5 millió forinttal több (ott az árak, kiadások is nyilván magasabbak). 

El lehet játszani a gondolattal: ha hozzávetőlegesen háromszor annyit kereshetnél, mint most, az megérné-e neked, hogy az országban ne tartsanak szabad választásokat? 

A párhuzam persze sántít, hiszen láthattuk: minél szegényebb egy ország, annál kevesebb bevétel-növekedés is elég ahhoz, hogy lejjebb adjunk különböző társadalmi jellemzőkből. Az sem mindegy természetesen, hogy valaki a létminimum környékén vagy az alatt él, családtagokat, gyerekeket is el kéne tartania, és ebben a kiszolgáltatott helyzetben kereshetne jelentősen többet; vagy alapvetően „mindene” megvan, és ehhez képest tehetne szert plusz jövedelemre ezen az áron.   

Bajban vannak a demokráciák? 

A szerzők meglehetősen optimisták, szerintük az eredményeik ellentmondanak annak a narratívának, mely szerint a demokráciák világszerte veszélyben volnának. „Úgy tűnik, hogy válaszadóink jelentős többsége nem hajlandó olyan társadalomban élni, amelynek vezetői nem tartják tiszteletben a demokrácia alapelveit” – írják.  

Más kutatások azonban többféle mérőszám alapján következetesen kimutatták azt, hogy a demokrácia világszerte hanyatlóban van: míg 2012-ben 97 országban tartottak szabad választásokat, addig 2022-ben ez a szám 89-re csökkent.

Az is igaz viszont, hogy a mérések szerint a világ még mindig sokkal demokratikusabb hely napjainkban, mint fél évszázaddal ezelőtt.

Egyes szakértők szerint tulajdonképpen az történt, hogy sok helyen 1930-ban, 1960-ban és 1970-ben autokratizálódási hullámok indultak be, az emberek viszont harcolni kezdtek, és ennek eredményeként soha nem látott magasságokba emelték a demokratikus jogokat. Minden idők globális demokratikus csúcspontját érték el (ez nekünk is reményt adhat), és ez az, ami napjainkra zuhanni kezdett, így sok országban a 2020-as évek politikai klímája korábbi időket, például az 1980-as éveket idézi. 

Összeomlás helyett lopakodó antidemokratizálódás

A vizsgálat legnagyobb logikai bunkfence azonban az – és én emiatt nem értek egyet a szerzők optimizmusával –, hogy napjainkban a szabad választások nem egyik pillanatról a másikra tűnnek el, és az sem fekete-fehér kérdés, hogy egyáltalán vannak-e, vagy sem.

A demokratikus összeomlás régi, klasszikus formái (a puccsok, a kirívó választási csalások) ugyanis az elmúlt évtizedekben átadták a helyüket a lopakodó antidemokratizálódás folyamatainak, ami a végrehajtó hatalom bebetonozásán és a választási intézmények stratégiai manipulációján alapul.

Ha lassan főzöd a békát, nem fog ugrálni – biztos te is hallottad már ezt a hasonlatot.   

Tehát szinte soha nem az történik, hogy egyszer csak megszüntetik vagy látványosan elcsalják a választásokat. Hanem hogy különböző eszközökkel, médiatúlsúllyal, propagandagépezettel, a választási szabályok társadalmi egyeztetés nélküli, rapid módosításaival érik el, hogy szinte behozhatatlan előnyre tegyenek szert a hatalmon lévők.

Ahogyan arra a Big Think oldalán idézett Susan Stokes, a Chicagói Egyetem Demokrácia Központjának igazgatója is felhívja a figyelmet, a világ számos államában a horizontális és a vertikális elszámoltathatóságban tapasztalható jelentős visszaesés. A horizontális elszámoltathatóság hanyatlása azt jelenti, hogy csak névleg valósul meg a hatalmi ágak szétválasztása, de az ellenőrző feladatokat ellátó szervek és intézmények gyakorlatilag a kormány kezében vannak, vagy legalábbis kormányközeli személyek állnak az élükön. A vertikális elszámoltathatóság hiánya pedig arra utal, hogy az állampolgárok egyre kevésbé látják át, mi történik, mert a kormány szerződéseket titkosít, a vezetők nem nyilatkoznak a független médiának, nem vállalnak nyilvános vitákat és állami szintű propagandát folytatnak.

Ez az eróziós folyamat végső soron ahhoz vezet, hogy bár látszólag demokratikus marad a berendezkedés, valójában teljesen kiüresedik. 

Szóval lehet, hogy mi már rég eladtuk a demokráciát. 

Úgy adtuk el, hogy észre sem vettük, vagy úgy, hogy közben még mi fizettünk érte. 

Aki pedig tudatosan és tevőlegesen részt vett ebben a folyamatban, és a rendszer haszonélvezője (volt), az az elmúlt másfél évtizedben nem 230 ezer dollárt, azaz cirka 80 milliót keresett rajta, pláne nem az eredeti fizuja háromszorosát. Aprópénz az neki.  

A demokrácia gyengül, de nem látványosan beteg: még talpon van, de sokat veszített az erejéből, és fokozatosan egyre többet. Ám ahogy a XX. század autokratizálódási hullámait is meg lehetett fordítani, úgy most sem késő – de tetteket, tudatos döntéseket, személyes kockázatvállalást is igényel. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Anton Vierietin

Milanovich Domi