-

Közel merészkedve ifjúkorom 18. életévéhez, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy néha egy kicsit még igazán gyerek lehetek, de általában csak nagyon felnőtt. Így duplán-triplán-sokszorosan baromi jó nekem: ünnepelek heppibörzdéjt, névnapot vagy akár csak egy szimpla szerdát, mert valakinek valahol a nagyvilágban biztosan szülinapja van. Továbbá a mai igazán jeles gyereknapot is bezsebelem magamnak, de titkon már készülök az alanyi jogon járó anyák napjára is. Ebben a tudathasadásos állapotban a tesóm segítségével azt mérlegeltem féliggyerek-féligfelnőttként, melyik is a jobb, és mennyivel, na meg azt is, hogy miért.

Feltétlenül szeretsz?

Amikor még kicsik voltunk, nem érdekelt senkit, hogy kreolosabb-e a bőrünk vagy inkább hófehér, húzott, netán mandulavágású a szemünk, mindenkit egyformán szerettünk. Na, jó, anyácskát azért egy fokkal mindig mindennél és mindenkinél jobban. Feltétlenül feltételek nélkül, csak úgy, mert szeretni valakit oly’ jó. Aztán öregedtünk, bölcsebbek lettünk, és most játsszuk ezt a „szeret-nem szeret" játékot: – Szeretsz, ugye? – Hát, akkor én is szeretlek. Vagy már nem?  – Akkor aztán én sem. Taktikázunk, szeretünk valakit valamiért. Néha azért a hibáit is megkedveljük és a tökéletlent is tökéletesnek látjuk.

It’s too complicated

Kacagó kisgyerekként az ember lányának semmi gondja-baja nincs azon kívül, hogy a homok mégsem olyan finom, mint azt hitte. Vagy, hogy tél derekán a jégpáncél éppenséggel csúszósabb, mint gondolta, így a seggrepacsi elkerülhetetlen. Ekkor legördül két könnycsepp, mert azért egy kicsit mégis fáj, de már fut is tovább gyorsan, vigyorogva, mintha mi sem történt volna. Szalad előre, az évek is szaladnak vele, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy kezd mindent túl komolyan venni. Saját magát, az életet, és már egy esetleges seggrepacsi után is sokkal nehezebben tápászkodik fel a földről. A gyermekded naivitást felváltja a felnőttes borúlátás. (Vagy csak benő a fejünk lágya... és feloszlik a rózsaszín köd?)

Zokni + szandi = örök lamúr

Ó, azok az édes-kedves óvodás és kisiskolás évek, mikor a leghelyesebb divatbakikat elkövetjük! Formák és színek kavalkádja, nadrágra húzott szoknya, és persze, ha tavasz, akkor az örökzöld szandál+zokni kombó. A legszebb az egészben, hogy mindez annyira elfogadott, sőt társadalmi elvárás, hogy gyerekként akkor vagy nemmenő, ha nem így tolod. Viszont az évek múlásával ez a furcsa párosítás (a szandi zoknival) sajnos már egy egészen más címkét kap; tudniillik a tabletta és az óvszer mellett a harmadik leghatékonyabb fogamzásgátlási módszerként van nyilvántartva.

Csenge és Bogi még a felhőtlen gyerekkor kellős közepén üldögélve

Sleep is for the weak. / Sleeping for a week.

(Az alvás gyengéknek való / Egy hétig csak aludni)

Annak idején mennyire utáltalak téged, alvás, kedves, emlékszel? Szeretnék bocsánatot kérni minden egyes délutáni NEM szundiért. Tudj róla, hogy ma már, félig felnőtt fejjel mindent másként csinálnék. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, minden egyes veled töltött percet megbecsülnék, raktároznék belőled rendesen, hogy az ínséges időkben abból táplálkozzam. És tudom, hogy ezzel sokan vagyunk még így a földön. Lurkóként az ember hajlamos elfelejteni, hogy mennyire nagyszerű neki, és ácsingózni kezd az ismeretlen felé. Mert a felnőtteknek milyen hihetetlenül szuper, hogy akkor alszanak, amikor csak kedvük szottyan. Nincsen nyolcóranullanullakor pizsamalövés, sem kötelező szieszta ebéd után (pedig annyira jó lenne!), addig maradnak ébren, amíg nem szégyellik magukat. Ki ne akarna ilyen életet élni?

Kérdéses téma

„Ott vagyunk már? Miért nyikorog ennyire ez a buta busz? Miért van a fehér hajú néni fején egy fehér madárfészek? Miért kék az ég? Mikor mennek már haza a vendégek?” – bármelyik gyerkőc bármikor felteszi ezeket a kérdéseket. Ezek után merje bárki azt mondani, hogy nem hihetetlenül jó fejek ezek az ördögfiókák! A kérdezéstechnikájuk pedig verhetetlen. Sőt, már egyáltalán az is említésre méltó, hogy bátran mernek kérdezni. Ezzel szemben mi, (már majdnem) felnőttek magunkba fojtjuk, nem mintha nem foglalkoztatnának bennünket is hasonló felvetések. Csupán nem merjük őket feltenni, mert roppant udvariasak és gátlásosak vagyunk. Már aki.

A szomszéd kertje mindig zöldebb

Ugye, mindig sokkal jobb a másiknak? Kicsi gyerekként alig várjuk, hogy belecsöppenjünk az ismeretlenbe, a Nagybetűs Létbe. Mert felnőttnek lenni olyan elképzelhetetlenül király, hiszen ők a saját maguk urai, azt csinálnak, amit csak akarnak, akkor, amikor épp kedvük tartja. De mindig van az a pont, ahol rájönnek, hogy mégsem fenékig tejfel ez a bizonyos ÉLET, és milyen jó lenne még egy kicsit visszabújni egy hatéves bőrébe. Belőlem még bármi lehet ma. Ha bölcs felnőtt módjára megmondanám valakinek a magamét, akkor azt fogom tenni. Ha viszont kedvem támadna belefúrni a butus kis buksimat az anyukám vállába, akkor azt tenném habozás nélkül.

Tegyétek ti is ezt, legyetek ma egy kicsit megint gyerekek!

Deli Csenge és Deli Boglárka