„Persze, mert ti csipkekesztyűvel nyúltok a gyerekekhez” – Miért tátong ekkora szakadék a nagyszülős hétvége és az otthoni szabályok között?

–

Az anyuka

„Miért kell minden egyes alkalommal elmondanom az egyébként kiváló szellemi képességekkel megáldott, és a munkájában ezt csodásan kamatoztató anyámnak ugyanazt a három dolgot, amit minden esetben kérek tőle, amikor ő vigyáz a gyerekemre?! 1. Ne vegyen játékokat alkalom nélkül. 2. Ne etesse édességgel étkezések között/helyett. 3. Ne utazzon az autóban gyerekülés, főleg ne bekötés nélkül. Tényleg olyan nagy kérés ez?

Tényleg én reagálom túl, amikor a plafonon vagyok attól, ahogy a fiam lefekvés előtt cukin elsuttogja, hogy »a mama azt mondta, hogy ez titok, nem szabad elmondani«, de ő már olyan nagyfiú, hogy elöl ülhetett, amíg átautóztak a dédihez.”

A nagymama

„Tudom, hogy ez egy belső monológ, és meg kellene várnom a tirádák végét, de azért itt viszonylag fontos közbeszúrni, hogy egy kis faluban, még csak nem is a főúton autóztunk összesen kb. 500 métert, és még órákkal később is mesélte, hogy elöl ülhetett. Nem egy háromsávos autópályán csúcsforgalomban. Hát nem azért vannak a nagyszülők, hogy élményeket adjanak az unokáiknak? Ha úgy csinálnám, ahogy te mondod, pont ugyanaz történne vele, mint otthon.”

Az anyuka

„Persze, mert vidéken nincsenek balesetek meg figyelmetlen sofőrök, hát elvágja a nyakát a biztonsági öv egy nagyobb kátyúnál, már ha egyáltalán be volt kötve.

Még pár órára sem bízhatom rátok úgy, hogy ne kelljen konkrétan az életéért aggódnom!”

A nagymama

„Kikérem magamnak, természetesen be volt kötve. De elárulom neked, hogy annak idején hármatokat vittem mindenfelé a Trabanttal, amiben még a vezetőülésen sem volt biztonsági öv. Aztán mi történt? Naná, hogy semmi. Volt, hogy úgy mentünk le a tengerpartra, hogy az öcséd az ölemben utazott. Nem ám kétszázezres isofixes bababiztonsági rendszerben!

Három gyereket neveltem fel, még csak kezet sem emeltem rátok, mégis mindig szót fogadtatok.

Vigyáztam rátok, a széltől is óvtalak benneteket, és akkor nem hiszed el, hogy az egy szem unokámról tudok felelősen gondoskodni?!”

Az anyuka

„Jó, hogy említed ezeket a dolgokat. Jaja, mindig szót fogadtunk, igazi kisangyalok voltunk, csak a bátyámat tízévesen a rendőrök gyűjtötték be, mert elszökött otthonról, az öcsém meg többet járt a balesetire, mint az iskolába. Arról nem is beszélve, hogy kezet ugyan nem emeltél ránk, de amit csináltál, azt ma úgy hívják, hogy verbális bántalmazás meg szeretetmegvonás.

Három napig nem beszéltél velem egyetlen matek hármas miatt!

És ha már itt tartunk, míg mi soha, egyetlen palacsintát sem kaphattunk a strandon, mindig az otthonról hozott parizeres kenyeret kellett ennünk a hűtőtáskából, addig az unokádnak legutóbb ugyanezen a strandon öt, érted, öt palacsintát vettél. Ebéd helyett.” 

 

A nagymama

„Arra nem gondolsz, hogy annak idején nem volt pénzünk palacsintára? Én lettem volna a legboldogabb, ha vehettem volna nektek, de a tengerhez is úgy jutottunk el egyetlenegyszer, hogy előtte négy napig főztem, és ott még egy paprikát sem vettünk. Most végre megtehetem, hogy azt mondjam, annyi palacsintát eszel, kisfiam, amennyit akarsz. Hát még jó, hogy megveszem! Ezért dolgozom, hogy nektek meg neki jobb legyen.”

Az anyuka

„Aztán nekem adod a cukorsokkos, őrjöngő gyereket, aki túl van pörögve, hogy én küzdjek vele egész este, te meg felteszed a kezed, hogy nálad egész nap olyan volt, mint a kisangyal. Nem nehéz kisangyalnak lenni, ha bármi, ami kiesik a száján azonnal pontosan úgy megtörténik.”

A nagymama

„Persze, mert ti csipkekesztyűvel nyúltok a gyerekekhez.

Ha idiótán viselkedik, akkor is szépen kéritek, hogy legyen normális, ha meg nem lesz varázsütésre az, akkor szaladtok valami szakemberhez papírért, ami megmagyarázza, hogy ezért meg azért ilyen hülye.

Egyszer kell rászólni úgy, hogy a harmadik szomszéd is hallja, aztán kész is vagyunk.”

Az anyuka

„Igen, és te például mikor szóltál rá? Amikor a három vízipisztoly mellé egy úszószemüveget és egy úszógumit is vetetett veled úgy, hogy ezeket mind becsomagoltam, és mondtam is, hogy ott vannak a strandtáskában?! Vagy amikor odaadtad neki a telefonodat gyerekbiztonsági rendszer meg minden nélkül, hogy keresgessen vicces képeket a hangfelismerővel, miközben napoztál? Miért is hisztizne neked, amikor úgyis mindent megengedsz neki?!” 

 

A nagymama

„Na, álljunk csak meg, az öt perc volt, és ott feküdtem mellette, és egyébként is azt mondtad, hogy három dolgot kérsz tőlem, ez már a negyedik.”

Az anyuka

„Ilyenkor bezzeg elég penge a memóriád.”

A nagymama

„És egyébként is, most mit fáj neked, hogy a mamánál majd lesz neki egy pókemberes strandszettje, hát úgy vágyott rá szegény. Én meg azért dolgozom még mindig.”

Az anyuka

„Tudom, tudom, hogy nekünk meg annak a szegény gyereknek jobb legyen, már mondtad.”

A nagymama

„Na, te is hogy emlékszel erre, arra meg bezzeg nem, hogy te is egész nyáron a nagyanyádnál nézted az Esmeraldát meg A homok titkait, meg ki tudja milyen hülyeségeket, és alig láttalak úgy, hogy ne egy kakasos nyalóka lógott volna ki a szádból.”

Az anyuka

„De jó is volt a tévézés a mamival, meg a kakasos nyalóka, azt még lehet kapni.”

A nagymama

„Persze múlt héten vettem egyet a fiadnak.”

Az anyuka

„Miiiiiiit? Kakasos nyalókát? De hát az tömény cukor, semmi más! És miért nem mondta el?!”

  

A nagymama

„Mert rájöttem, hogy nem kell azt mondani neki, hogy titok. Jó, nem rájöttem, a dédi mesélte a múltkor, hogy ő így csinálta. Mert a kakasos nyalókát én sem engedtem volna soha. Meg A homok titkait sem.”

(Nevetés, szín vége, mindenki boldog a tanulsággal, hogy ezek az évtizedes konfliktusok sosem változnak – egészen a következő alkalomig.)

Kiss Fanni

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Jose Luis Pelaez Inc