A halál szórakoztató is tud lenni – A vég egy temetkezési vállalkozó szemével

–

Kérdezd a temetkezési vállalkozót!

A könyvét Caitlin Doughty leendő tetemeknek ajánlja, amivel azonnal igyekszik az olvasóját megbarátkoztatni a ténnyel: bizony, egy szép nap mindannyiunkat utolér a vég – valamilyen úton-módon –, mert „a halál nem válogat”. Az viszont cseppet sem kiszámítható, hogy a könyvben tárgyalt bizarr dolgok (ezekről mindjárt) megesnek-e majd veled – ám mindezt annyi humorral és közvetlenséggel tálalja elénk a szerző, hogy ezzel a sokunk által rettegett véget egész barátságossá teszi. És ő tényleg nem a levegőbe beszél!

Doughty 2011-ben alapította meg a The Order of the Good Death (A jó halál rendje) nevű nonprofit szervezetet, és a halálpozitív mozgalom elindításával azon dolgozik, hogy mind az ötven államban legalizálják az emberi komposztálást és az aquamációt. („Az aquamáció a hagyományos hamvasztási módszerek egyre népszerűbb és környezetbarátabb alternatívája, amely tűz helyett vizet használ. Az aquamáció, vagy „lúgos hidrolízis” során az elhunyt testét három-négy órán át víz és erős lúg, például kálium-hidroxid keverékébe merítik egy nyomás alatt lévő fémhengerben, és körülbelül 150 Celsius-fokra hevítik. Az eljárás során a csontok kivételével mindent elfolyósítanak, amelyeket aztán kemencében szárítanak, fehér porrá zúznak, urnába helyeznek, és átadják a rokonoknak” – írja a Greendex.)

Doughty „Kérdezz egy temetkezési vállalkozót” című ismeretterjesztő dokumentumfilmjeit több mint 250 millióan látták, illetve eddig három könyvet írt a halál témakörében, ebből a testünk posztumusz gasztronómiai feldolgozása cica szemszögből az első, ami megjelent magyarul. 

Színes hullák, pattogatott kukoricát hányó holttestek

Ha van benned félelem a véggel kapcsolatban (ami teljesen érthető!), szívből ajánlom neked ezt a könyvet, hiszen a lapokat forgatva tényleg ki tudod kacagni… ha nem is a halált magát, de a szorongásodat biztosan.

„A kultúránkban már olyan régóta rejtőzködünk a halál elől, hogy nagyon üdítő és felszabadító dolog nyíltan és őszintén beszélni róla” – vallja a szerző.

Caitlin könyvéből olyan fontos kérdésekre kaphatsz kielégítő választ, mint: megtarthatod-e szeretett nagyapád koponyáját annak halála után, megtréfálhatod-e a krematórium dolgozóit azzal, ha közvetlenül a halálod előtt megeszel egy kiló szemes kukoricát, amik aztán tűzijátékként fognak belőled előpattogni, hogyan bizonyosodtak meg róla régebben, hogy valaki tényleg meghalt-e és nem csak kómában fekszik (elég brutális módszerekkel, úgyhogy tegyük össze a kezünket, amiért ezeknek az időknek vége), milyen mélyre érdemes temetni egy holttestet, vagy hogy miért színeződünk el, amikor meghalunk? 

Ez utóbbi kapcsán hadd idézzem a szerzőt: „A holttesteken kaleidoszkópszerűen tarka folyamatok mehetnek végbe. Ezt szeretem talán bennük a legjobban” – írja kedvesen, amitől én azonnal és gondolkodás nélkül a kezére bíznám a porhüvelyem.

A címbeli kérdésre is választ kapunk: nem, Cirmi nem eszi meg a szemgolyódat. Viszont... arra azért ne vegyél mérget, hogy ha több napon keresztül heversz a földön hullaként, anélkül, hogy bárki rád találna, akkor szegény kis éhenkórász macsek nem fog megkóstolni. Elvégre ő nem tervez utánad halni (és ezért én nem hibáztatom egy cseppet sem)! És ugyanez vonatkozik a kutyákra. Egy idő után a házi kedvencek bizony leküzdik a berzenkedésüket, és elkezdik enni a legközelebb elérhető táplálékforrást: téged. 

Eau de szétázott brokkoli

Úgy tűnik, Doughty valóban alaposan körbejárta a halál témakörét. Tanulmányozta a középkori történelmet halál szemszögből, dolgozott krematóriumban, kijárta a balzsamozás iskoláját, és bejárta a világot, ahol különféle kegyeleti szokásokkal ismerkedett meg. Így azt is el tudja magyarázni, miért lesz a töpörödött nénike elhamvasztott pora mennyiségben nagyjából akkora, mint egy szumó birkózóé. Segít megbarátkozni a gondolattal, hogy halálod után van rá esély: egy vadidegen fog dugót gyömöszölni a fenekedbe, nehogy alkalmatlan pillanatban eresszen el a záróizmod.

Leírja, milyen szaga van egy holttestnek (például „szétázott brokkoli és kelbimbó”, netán „szemeteszsák” vagy „szennyvíz”).

És azzal kapcsolatban is ad tippeket, hogy mi a teendő, ha el akarsz valakit temetni, de túl keményre fagyott a föld.

Helló, elkerülhetetlen vég!

Doughty számára terápiás jellegű az írás folyamata, amire minden bizonnyal nagy szüksége van, ha belegondolsz: nem elég, hogy egész nap hullákat kell abajgatnia, de mellette a hozzátartozók szomorúságát, keserűségét vagy épp dühét is gyakran neki kell kezelnie, így érzelmileg is nagyon megterhelő lehet a munkája.

Egy korábbi könyve kapcsán készült interjúban azt mondta, humorosan edukatív munkájával a következőt szeretné üzenni mindannyiunknak: „A halál meg fog veled történni – akár akarod, akár nem – és ezzel a gondolattal soha nem fogsz tudni száz százalékig kibékülni. De ez egy fontos folyamat, úgyhogy kérlek, próbálj meg szembenézni vele.”

A könyvet a Figura könyvkiadó adta ki, és Fejérvári Boldizsár fordította.

Fiala Borcsa