-

Sokáig úgy nézett ki, hogy az idei nyarat egy farmerszoknyában fogom végigtolni. Egy olyanban, amit tavaly az egyik barátnőmnek vettem (turkáltam) - mert bár tetszett, (akkor még) nagy volt rám. Most nem az. Hanem kicsi. Majdnem. Eléggé szomorú vagyok emiatt, de egyelőre úgy látszik, nem annyira, hogy belefogyjak a cuki nyári ruháimba.

Sajnos.

Különben, ha esetleg nem venném észre magamtól, mi történt velem, gyanús lehetne, hogy mostanában túl sokan megjegyzik, hogy jól nézek ki. Mifelénk ez nem jelent jót. Hanem azt jelenti: Anyukám, szedtél magadra rendesen! (Update: Ekkor még nem tudtam, mennyire kedves ez a formula ahhoz képest, ami később elhangzott, nevezetesen: „Mennyi idő alatt szedtél magadra ennyit?”)

Sokáig egyáltalán nem érdekeltek a test- és ruhaméretek. Könnyű volt nekem, erőfeszítés nélküliek voltak az alapok: apám alkata, a genetika meg a korai tesitagozat. Nem ekörül forgott az életem, na.

Olykor nyilván részt vettem a szokásos szalonrinyálásban, szabadkoztam én is, ahogy elvárták tőlem, de tényleg, tudatlan-boldogmód éltem az átlagos testalkatúak hedonista életét. (Ó, boldogság, kedv, remények! Áhh.)

Dacára annak, hogy téli gyerek vagyok, én nyáron élek igazán, akkor történik velem MINDEN. Nem tudom, mindig így volt-e, vagy menet közben jött meg az élniakarás a lobbanékony balatoni nyaraktól, de a nyár, az a könnyűléptű, varázsos nyár már májusban letörölhetetlenné teszi az arcomról a vigyort. Élvezem a barnára sült vállakat, aligruhákat, látványos ékszereket, minden pompázatot! Idén is úgy vártam ezt; titokban még az elhúzódó szerelmi bánatomból is ezen a vonalon (legalább ezen) gondoltam profitálni: mondom, de sudár leszek nyárra, de könnyűléptű én is! Sejj!

Aztán, míg minden rendes ember belefogy a bánatba, én egyszer csak fittyet hányva minden szomorúságra, tavasztájt valahogy elkezdtem örömet találni az evésben.

Evésben? Ja, nem. Az éjjeli pattogatott kukoricázásokban meg csokihabzsolásban! A fiúk is, akik udvaroltak a rohadékok folyton etettek: sütiket hoztak meg gumicukrot... meg saját sütésű sajtos kiflit („ez nem ám bolti fos” felkiáltással). (Most, hogy írom, hát, magam sem hittem, hogy ennyire egyszerű lány vagyok, pedig nagyon úgy néz ki, hogy de. A francba.)

Meg aztán sokat is dolgoztam, legalább egyek rendesen, ha már így van, sajnálgattam közben magamat, és az eredmény nem is maradt el. Az imádott, csudálatos nyári ruháimban mostanra olyan kis pohosnak tűnök, a felszaladt nyolc (8!) kiló már nem palástolható. Aztán abban is lehet valami igazság, hogy ilyentájt, negyven felé (khm...) lassul az anyagcsere: gyorsan felmegy, sose jön le, hallani ezt olykor a kilókról.

Úgyhogy talán szembe kell nézni a ténnyel, ez biza már asszonytest, szépen lassan, megértük ezt is, feleim, de örüljünk annak, amink van!

Hát, ez az élet normális menete, nem lesznek már itt nagy csodák, adtam meg magam (majdnem) a sorsnak, de az élet ki van találva: a gyerekem, amíg én a sziluettem alakulásán törtem magam, áttért a pedálos bringára. Hajthatatlan gyerek, keményen tolja, magasról tesz rá, mit üvöltök utána, hol álljon meg.

Szóval most az van, hogy futok utána. És amíg veszek magamnak egy rollert, szépen visszaszerzem az átlagos alkatom. Ez lesz. (Igen, igen, nem nagy ügy. Khm, khm.)

Addig is, két vigaszom van.

A fiú, aki mostanában udvarol, közölte, hogy romlik a szeme, a kicsi dolgokat például már észre sem veszi (!), másrészt nagyon hercig módon feltaláltam a spanyolviaszt, és fájó szívvel eltettem a csodás kis ruháimat soványabb időkre.

A maradék farmerszoknya mellé beszereztem néhány alig nagyobbat, mint az aktuális méretem, és saját leleményességemtől megrészegülve optikai csalódás áldozatává teszem a világot: nagyobb méretű ruhában ugyanis kisebbnek tűnök (míg a kicsi feszesekben egyértelműen nagyobbnak, nem?! De.).

És biztos, ami biztos, azért van még egy titkos varázsszer a tarsolyomban. A méregtelenítés esszenciája, a fogyás előszobája, az egészséges élet elixírje (stb. stb.) nem más, mint a nagyszerűen egyszerű almaecetes víz. Fogyaszt, tisztít, serkenti az emésztést. És nem kell hozzá futni! Nagyszerű megoldás minden bajra, én mondom.

Szigeti Éva