A nőknek már vannak szavaik – most jönnek a férfiak

–

A férfiak megmentése a 21. század kihívása?

A WMN Fesztiválon Pásztory Dóra Szily Nóra pszichológus-újságíróval, Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyásszal és Steigervald Krisztián generációkutatóval beszélgetett arról, hogyan változott a női generációk hozzáállása a különböző tabutémákhoz, a fókusz azonban a beszélgetés során hamar átkerült a férfiakra. 

„Mi, férfiak előszeretettel söpörjük a szőnyeg alá a mentális problémákat – többek közt emiatt is halunk meg 8 évvel korábban – kezdte Steigervald Krisztián. – Szerintem a 21. század kihívása a férfiak megmentése, mert sokkal több gond és probléma van velünk.”

Krisztián ezzel kapcsolatban megosztotta a tapasztalatait is, amelyeket pszichodráma csoportok vezetőjeként szerzett: egy feladat kapcsán ugyanis hamar kiderült számára, hogy a 40+-os férfiakból álló csoport egyik tagja sem ölelte meg a szüleit több mint 30 éve: „40+-os férfiakkal gyakoroltuk, hogy hazamennek hétvégén, és meg kell ölelni a szüleiket, és majd’ befostak, hogy ezt meg kell tenniük. A szülők is megrémültek, amikor elkezdték ölelgetni őket a gyerekek, hogy talán halálos betegek, és búcsúzkodnak.”

Krisztián azt is elmesélte, hogy látott egy koraszülésről szóló színdarabot (A Padon – Apa születik a címe), ahol 3 apa szemszögéből mutatják meg a koraszüléssel járó apai érzéseket és helyzeteket (valós történet alapján készült). Sok férfi ült a nézőtéren, és többen megkönnyezték az előadást – csakhogy igyekeztek úgy tenni, hogy ezt senki se lássa, mert még mindig tabu a férfi sírás – főleg nyilvánosan.

Természetesen vannak még tabuk a nők életében is – csak egyre kevesebb

Menstruáció, menopauza, meddőség, perinatális gyász, posztpartum depresszió – ezek azok a szavak, amik 20-30 évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltak részei sem a közbeszédnek, de valószínűleg még a magánbeszélgetéseknek sem.

Viszont Dr. Benkovics Júlia kiemeli, ezért ne vádoljuk magukat és az anyáinkat, nagymamáinkat sem. „Ez elsősorban a szakemberek felelőssége, a szülés utáni depresszióra nem volt protokoll, kód, az ezzel jelentkező nőket azzal küldték haza, hogy gyengék és nem is akartak gyereket, és hogy semmiképpen ne szoptassanak, mert veszélyes lehet.” 

Szily Nóra elmesélte, hogy ő mindkét szülése után küzdött depresszióval, csakhogy ő maga sem tudta, mi okozza az örömtelenséget, és végül túljutott rajta, de nagyon magányos volt közben. Mi, nők az anyáink, nagyanyáink és akár a saját nehéz történeteinken keresztül tanultuk meg, hogy mi az, amitől meg szeretnénk óvni a lányainkat: a nehéz helyzetekben érzett magánytól mindenképpen. De nagyon nehéz jól ott lenni valaki mellett – akár fiú, akár lány az illető. A bekezdés elején felsorolt tabuk ugyanis közel ugyanannyira érintik a férfiakat is.

Szülőként nem az a feladat, hogy mindent te csinálj

Ezt a nagyon fontos gondolatot Benkovics Júlia fogalmazta meg annak kapcsán, hogy hogyan vezessük be a gyerekeinket ezekbe a tabutémákba, akár akkor, ha ők nem szeretnének velünk beszélgetni a keményebb kérdésekről.

Pásztory Dóri könyveket ad a fiának, de ő tinilányként azokban a témákban, amiket kevésbé szeretett volna anyukájával megvitatni, az édesanyja barátnőire is számíthatott. Mivel ma nagyon sok információ elérhető (elsősorban az interneten), az a fontos, hogy ezeket előszűrjük a gyerekeinknek – ajánljunk olyat, ami szerintünk releváns, az általunk nem helyeselt tartalmakat megtalálják maguktól.

Szily Nóra a kérdés kapcsán behozta a fiúknál az apák szerepét – náluk ez úgy is jól működött, hogy mindkét fia édesapjától elvált, de az apák ettől függetlenül a fiaik mellett álltak.

Steigervald Krisztián szerint a mai apák érzékenyebbek, és a fiaikat is érzékenyebbre nevelik – a változás tehát valószínűleg elindult a férfiaknál is, de jó eséllyel kell még egy kis idő ahhoz, hogy ledőljenek ezek a tabuk.

Bár ma már állítólag több a hiányos öltözékű férfi a magazinokban, mint nő, azért az intézményesített szexizmus szerintem még erősen él, és annak a fonákja az, hogy egy érzékeny, sírni képes férfi nem férfias eléggé. Pedig nőként őszintén mondhatom, hogy

inkább óriási öröm és megkönnyebbülés, ha egy férfival nyíltan lehet beszélni az úgynevezett „női” témákról, legyen az a menstruáció vagy a szülés utáni depresszió. Mert a felsorolt kettő pont nem az, amit a férfiak fizikailag is megtapasztalhatnak, de társként, apaként, testvérként, barátként ott vannak és ott is kell, hogy legyenek ezekben a helyzetben mellettünk.

Bár a színpadon nem hangzott el egyértelműen a konklúzió, én ki merem mondani: mi, nők, sokat dolgoztunk ezek ellen a tabuk ellen, most ti jöttök fiúk, itt vagyunk, segítünk, de nektek is bele kell tenni magatokat.

Tóth Flóra