Szexuális zaklatás a munkahelyen: sokan jobb híján „megtanulnak együtt élni vele”

–

A hat európai ország, köztük hazánk munkaerőpiaci helyzetét vizsgáló, nem reprezentatív tanulmány számos olyan, széles körben előforduló esetre mutat rá, amelyek megtörténhettek – és nagy valószínűséggel már meg is történtek – veled, a legjobb barátnőddel, az anyáddal vagy a lányoddal is.

„Mindennap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”

Bár a megkérdezettek közel 42 százaléka szerint a munkahelyén egyáltalán nem jellemző a szexuális zaklatás, ezt az adatot árnyalja, hogy 10-ből 3 ember azt mondta, nem egyértelmű számára, pontosan mikor is tekinthető egy bizonyosfajta viselkedés szexuális zaklatásnak. Ez pedig rámutat az esetlatencia egyik gyakori okára: egyes szervezetek működésében a határok elmosódottak lehetnek,

az áldozat pedig nincs minden esetben tisztában a saját áldozati szerepével, illetve azzal, hogy ami vele történik, nemcsak számára kellemetlen, hanem ténylegesen határsértő is.

Gondolj csak bele! Kezdő korodban érezted ugyan, hogy az idős kolléga kaján vigyora mögött sokkal több van, mint amit bele szeretnél látni, mégis bizonytalan voltál abban, hogyan reagálhatnál a kéretlen közeledésre. Hiszen végül is nem történt semmi. Akkor sem, ha a hatására a hideg futkosott a hátadon. Akkor sem, ha pontosan tudtad, hogy ami történik, nem oké. Akkor sem, ha emiatt másnap szoknya helyett inkább farmert vettél fel, eggyel több gombot gomboltál be a blúzodon, és inkább mégsem mentél ebédelni a kollégákkal, hogy elkerüld a kínos feszültséget. Hiszen nem értek hozzád, nem tettek obszcén megjegyzést, nem zsaroltak meg… Egyszerűen csak egy darab hús voltál egy éhes oroszlán előtt.

Nem kizárt, hogy ma már, ha hasonló történik veled, kikéred magadnak. Vagy legalább ki tudod mondani, hogy a kolléga viselkedése helytelen és elfogadhatatlan. Akkor is, ha „csak” néz.

A jelenség egyébként viszonylag általánosnak tekinthető, hiszen sokan élnek át hasonlót életükben legalább egyszer, a válaszadók közel 14 százaléka pedig rendszeresen. Emellett

tízből egy nő számolt be például derékról fenékre kalandozó ujjakról, félresikerült üdvözlőpuszikról, „véletlenül” térden pihentetett kezekről.

„Megtanultam élni vele”

Általános közfelháborodás tárgya, hogy hazánk mind ez idáig nem ratifikálta az isztambuli egyezményt. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2019. évi 190. számú egyezményét se, amelyet eddig negyvennégy ország írt alá, és mely kimondja, hogy a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás megterheli az érintett személy pszichológiai, fizikai és szexuális egészségét, méltóságát, valamint családi és társadalmi környezetét, épp ezért azt mindig kontextusában, a munkajogi beágyazottság szem előtt tartása mellett kell(ene) vizsgálni.

Talán részben ez az oka annak, hogy a tanulmány szerint a munkahelyi szexuális zaklatás és annak (nem) kezelése hazánkban rendszerszintű probléma. Fennáll a veszélye például annak, hogy elharapódzik a vállalati szervezeti kultúrában. Különösen, ha

a vezetés a határozott fellépés hiányával hallgatólagosan normalizálja a szexuális jellegű hatásértéseket.

Azaz, ha a bejelentett esetek után elmarad a teljes körű, független és következményekkel járó vizsgálat, ha a zaklatással szembeni formális és informális tolerancia magas, akkor azok, akiknek segítségre lenne szükségük, nem mernek majd a kijelölt személyekhez fordulni. S miközben magukban keresik a hibát, előfordulhat, hogy idővel azt is megkérdőjelezik majd, hogy amit átéltek, valóban megtörtént-e.

Erre enged következtetni legalábbis az a tény, hogy a munkahelyi szexuális zaklatást átélt munkavállalók 46,55 százaléka úgy vélte, ami vele történt, nem olyan súlyos eset, hogy azzal érdemes lett volna a vezetőséghez vagy felülvizsgálati szervhez fordulni.

„A zaklatási helyzetekben a szégyen, az önvád, az értetlenség, a sebezhetőség, a düh, a félelem, a szorongás, a meglepetés, a felkészületlenség érzései is megjelennek – írja a tanulmány.

– Néhányan közülük arról beszéltek, hogy idővel hozzászoktak bizonyos viselkedésekhez, hogyan normalizálódtak bizonyos viselkedésformák adott környezetben.”

Azok, akik a megkérdezettek közül jelentették a zaklatási ügyeket, végül többnyire ambivalens tapasztalatokat szereztek. Úgy érezték például, hogy a szervezetek valódi megoldások helyett látszatjavaslatokkal operáltak és nem védték meg az áldozatot a zaklatóval szemben. Akadtak, akiknek továbbra is alá-fölé rendelt viszonyban kellett együtt dolgozniuk a korábbi zaklatójukkal, volt, akit zaklatója a jelzés után számonkért, mások izolálódtak a közösségen belül, esetleg munkahelyet váltottak. 

A megoldáshoz rendszerszintű szemléletváltásra van szükség

Amikor a kutatók arról kérdezték az érintetteket, hogy milyen jellegű információra vagy támogatásra lett volna szükségük a zaklatás utáni időszakban, kiderült, hogy a legtöbben (közel 55 százalék) azt szerették volna tudni, pontosan hogyan tehetnek panaszt az arra illetékesnél.

Több mint negyven százalékuk a jogi szakértői támogatást és a további zaklatástól való védelmet hiányolta, közel harminckét százalékuknak pedig egyszerűen csak szüksége lett volna valakire, akivel nyíltan, tabuk nélkül beszélgethet a vele történtekről.

A kutatás tanulsága, hogy

amíg a rendszerszintű felelősségre vonás elmarad a határsértő, egyértelműen zaklató és akár tettlegességig fajuló szexuális visszaélések kapcsán, addig az áldozatok gyakran informális hálózatokon keresztül, illetve, ha úgy érzik, hogy elfogy körülöttük a levegő, közvetlen konfrontáció útján próbálják megvédeni magukat.

Ez azonban csak részleges eredményekhez vezet, hiszen az érintettek védve lesznek ugyan a zaklató kéretlen közeledésétől, az egészségtelen, határsértő viselkedési mintázatok azonban nem szűnnek meg, csupán másik áldozatot keresnek.

A rendszerszintű előrelépéshez vélhetően szükséges, hogy

• a vállalatok edukatív anyagok, munkahelyi workshopok segítségével támogassák a munkavállalói megértést, azaz tegyék világossá, milyen viselkedés megengedhető, illetve kerülendő a munkahelyi társas helyzetekben;
• a munkáltatók biztosítsanak átlátható, védett, lehetőség szerint anonim jelzőhálózatot a cégen belüli esetek jelentésére;
• a munkavállalók ismerjék a vállalati struktúra felépítését és tisztában legyenek azzal, kihez fordulhatnak panaszaikkal;
• a munkahelyek egyértelműen vonják felelősségre az elkövetőket, és szankcionálják az etikai és viselkedési kódexet megsértő személyeket életkortól és nemtől függetlenül, egyértelművé téve ezzel, hogy a tettek szükségszerű felelősségre vonással és következményekkel járnak;
• a szakszervezetek, érdekvédelmi szervezetek, illetve azok hiányában a HR jelezzen a vállalaton belüli, szükség esetén pedig az azon kívüli felügyeletnek az előállt helyzetről bármely felmerülő zaklatási ügy esetén. 
  Miért nem mennek be télen sem a szállóra az utcán élők? A kérdés összetett

  WMN Ügy – 2024. november 25. – FB

A tanulmány hangsúlyozza továbbá, hogy a soft skillek fejlesztése elengedhetetlen az előrelépés lehetőségének megteremtéséhez. Mint írják, az érzelmi intelligencia fejlesztése, a határhúzás képességének elsajátítása és az asszertív kommunikáció egyaránt szükséges ahhoz, hogy a helyzet országszerte és társadalmi szinten is normalizálódhasson.

Z. Kocsis Blanka