Akik számára a semmittevés igazi rémálom lehet

A BBC egyik friss kutatása igazolja, hogy napjainkban az emberek egyre több időt, energiát és pénzt fektetnek abba, hogy megtervezzék a tökéletes kikapcsolódást, maximalizálják a szórakozást, ez a nyomás sokszor azonban végül éppen az élvezeti értéket csökkenti. Ráadásul egyre többen vannak azok is, akik a szabadidőt egyáltalán nem hasznos és értékes időként fogják fel – különösen igaz ez az olyan munkakörnyezetben dolgozókra, ahol a produktivitás a legfőbb mérce, és a jól fizető pozíciók mellé átlagon felüli stresszel járó munkaórák dukálnak, sőt, a túlóra és a kimerültség szakmai elismerést von maga után (arról korábban ITT írtam már, hogy a burnout, és az új jelenség, a boreout hogyan veszélyezteti a mai munkavállalókat – a szerk.). Az ilyen állást betöltő emberek számára a vakációk, a semmittevéssel töltött hétvégék igazi rémálommá is válhatnak.

Bármilyen okból kifolyólag ütközünk nehézségbe, ha a szabadidőnk megéléséről van szó, érdemes megvizsgálnunk a szabadidő evolúcióját, és az egyes módszereket, melyek segítségével megváltoztathatjuk az attitűdünket annak érdekében, hogy valóban képesek legyünk kikapcsolni.

A szabadidő drámai változásokon ment keresztül az évszázadok alatt

Vallja Brad Aeon a québeci Menedzsment Tudományok Egyetemének adjunktusa, aki szerint emellett különböző kulturális különbségek is megfigyelhetők. Egy dolog azonban mindig, mindenhol állandó volt, és az a mai napig, mégpedig az, hogy a szabadidőt a munkával állítjuk szembe. Kétezer évvel ezelőtt a munka és a szabadidő fogalmát a szolgasággal és a szabadsággal hozták összefüggésbe. Az ókori Görögországban a munka oroszlánrészét rabszolgákra bízták, míg a tehetős réteg mindennapjai tulajdonképpen aktív, örömteli szabadidős tevékenységekből álltak: sportoltak, zeneelméletet tanultak, filozofáltak és vitakultúrát teremtettek. Ezzel szemben

ma a szabadidő hiánya vált státuszszimbólummá, gyakran abban mérjük a siker és a nélkülözhetetlenség mértékét, hogy valaki mennyire elfoglalt, mennyit túlórázik.

A változás Aeon szerint már a Római Birodalom korában megkezdődött, amikor a rómaiak úgy tekintettek a pihenésre, mint az újabb és még több munkához való rákészülésre, ez a szemlélet pedig az ipari forradalomnak köszönhetően végképp bebetonozta magát a köztudatba.

Érdekes megfigyelés, hogy napjainkra éppen azoknak van a legkevesebb lehetőségük a kikapcsolódásra, akik a legmagasabban képzettek és a legjobban keresnek, ezáltal ők tudnák a legtöbb pénzt elkölteni a szabadidejük alatt. Gondoljunk csak a bankárokra, sebészekre, ügyvédekre, vezérigazgatókra. Ez is táplálja a felfogást, hogy ha egyszer mégis lehetőségünk nyílik a pihenésre, azt a lehető legélvezetesebben kell eltöltenünk, maximalizálnunk kell az élvezeti értéket, az úgynevezett hedonikus hasznosságot. Nem véletlenül hangzik ez nagyon tudományosan, már közgazdászok is vizsgálják, hogy miként használhatjuk ki az időnket a legjobban a szabadidőnk értékének fokozásával. Daniel Hamermesh amerikai közgazdász, Az időtöltés: A legértékesebb erőforrás című könyvében kifejti, hogy

„az a képességünk, hogy vásároljunk és élvezhessük az árukat és szolgáltatásokat, sokkal gyorsabban nőtt, mint amennyi idő a rendelkezésünkre áll, hogy kiélvezhessük azokat”.

Általános tendencia, hogy a társadalom egyre több pénzt fektet a pihenésbe: drágább szállodákat foglalunk, felkapott éttermekbe járunk, prémium előfizetéseket váltunk a streaming- és zeneszolgálatóknál, már 4D-s, IMAX-moziélményekre vágyunk a hagyományos helyett. 

 

A profit-, akarom mondani, a szabadidő-maximalizálók

Ez arra is késztet minket, hogy az időnkért és a pénzünkért a lehető legjobbat akarjuk kapni, ezért hajlamosak vagyunk akár órákig tervezgetni, összehasonlítani, korábbi véleményeket és hozzászólásokat olvasni annak érdekében, hogy például egy utazást megelőzően maximalizáljuk az élményt. Ez a fajta hajsza azonban rendkívüli mértékű stresszt is kiválthat belőlünk, melynek eredményeként azt érezzük, hogy nem tudunk megfelelően választani, ráadásul a nagy elvárások könnyen összeütközésbe kerülhetnek a tapasztalt valósággal, és élvezet helyett újabb szorongás, feszültség, stressz és csalódottság gyülemlik fel bennünk, holott az eredeti cél éppen a lazítás lett volna.

A cikk arra is kitér, hogy a digitális forradalom „jóvoltából” most már olyan szempontokat is figyelembe veszünk, hogy mennyire instázható a szabadidős tevékenységünk, mennyire reprezentálja a személyiségünket, a státuszunkat az, amiről posztolunk és storyzunk hétvégente.

Egyfajta verseny alakult ki a felhasználók között, hogy ki tölti színesebben, élménydúsabban a szabadidejét.

Míg korábban az emberek többsége luxuscikkek megvásárlásával igyekezett kifejezni az érdeklődését és anyagi lehetőségeit, addig ma a posztjaink révén kívánjuk igazolni, hogy értelmes, hasznos, látványos dolgok foglalkoztatnak minket.

És akik utálják a szabadidőt, úgy, ahogy van

Biztosan mindenki ismer olyan típusú embert, aki soha, semmilyen körülmények között nem bír nyugton maradni, és amikor nem csinál semmit, akkor is csinál valamit. Ők azok, akik futás közben is valamilyen edukatív podcastet hallgatnak, utazás alatt is kortárs irodalmat olvasnak, vagy főzés közben is telefonálnak, hogy egyetlen egy perc se vesszen kárba, amikor nem használták ki – a lehetőségekhez mérten – maximálisan az idejüket. Többnyire ők azok, akiknek az év végén egy rahedli szabadságuk bent marad, és akik miatt a HR-esek vakarhatják a fejüket, hogy mit hova csúsztassanak. Érdekességképpen egy adat, ami az amerikai munkamorált képezi le: 2017-ben a munkavállalók 54 százaléka nem használta ki a rendelkezésére álló szabadságot, összesen hatszázhatvankét millió szabadnap maradt felhasználatlanul. Nyilván ehhez jó lenne tudni, hogy mindezt pontosan hány munkavállaló produkálta, de a szám önmagában is beszédes.

Napjainkban amúgy is élnek olyan negatív hiedelmek a szabadidővel kapcsolatban, hogy értéktelen, haszontalan napok azok, amelyek nem munkával telnek, és ennek hátterében transzgenerációs okok is állhatnak.

Amennyiben az a rögzült családi mintánk, hogy a pihenés egyenlő a lazsálással és lustálkodással, könnyen támadhat lelkiismeret-furdalásunk, ha szeretnénk kikapcsolódni. Érdemes ezeket felnőttként feltárni és újraértékelni.

  

Mindenki számára van remény

Azok számára, akik a szabadidő élvezeti értékét szeretnék maximalizálni, Brad Aeon azt javasolja, hogy

alkalmazzák a csúcs-vég szabályt, egy úgynevezett kognitív torzítást, ami befolyásolja az eseményekre való emlékezésünket.

Például egy fogorvosi rendelőben tett látogatás után emlékezzünk a csúcsra (amikor a fájdalom a legrosszabb volt) és a végére (amikor édességet kaptunk vagy végre eljöhettünk); ezen élmények átlagos összege igazítja az érzelmi intenzitást. További javaslat, hogy a vakációk során csináljunk valami nagyon nem hétköznapi dolgot az utazás közepén, például bungee jumpingozzunk, majd egy szintén grandiózus dolgot a legvégén (például egy spa-kezelést vagy ünnepi búcsúvacsorát), ezzel fokozva a teljes élményt, és maximalizálva a hedonikus hasznosságot. További tippként a szakember a mindfulnesst említi, annak érdekében, hogy fejlesszük a memóriánkat, hogy élesebben emlékezzünk a pihenéssel töltött napokra, és hosszabbnak is érzékeljük azokat. De az is hasznukra válhat, ha inkább több kisebb utazást ütemezünk be, minthogy egy nagyra összpontosítanánk a figyelmünket, túl nagy elvárásokkal.

Azok számára, akik nehezen értelmezik a szabadságot mint munka nélkül töltött pihenést,

jó megoldás lehet a funkcionális alibi alkalmazása, azaz egy praktikus ürügy arra, hogy jól érezzük magunkat.

A funkcionális alibi megfogalmazza egy tevékenység célját (például egy nyaralás esetében az egészségre és a termelékenységre gyakorolt előnyöket), annak érdekében, hogy bűntudat nélkül lazíthassunk. A gondolkodásmóddal, hogy a szabadidő pazarlás, úgy is felvehetjük a harcot, hogy egy tevékenység értékét hangsúlyozzuk egy másik haszonelvű célhoz való igazítással, ahelyett, hogy megpróbálnánk a szabadidőt fogalommá formálni. Ha azt hangsúlyozzuk, hogy ez által a jövőben jobban teljesítünk majd, vagy segít más célokat is megvalósítani, kisebb eséllyel érezzük majd időpocsékolásnak a feltöltődést.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/tomazl