A kiberhigiénia lényege: ha a lakást bezárod, az online térben is védd a biztonságod

–

Egy hazai kutatás eredményei szerint minden ötödik 6 és 14 év közötti gyerek megtapasztalja az online zaklatás valamilyen formáját. Ez egyébként alig valamivel alacsonyabb, mint a nemzetközi átlag, a DoInstitute 2020-as jelentése szerint ugyanis a 8-12 évesek 60 százaléka esik online bullying áldozatául. Az intézet dokumentumából az is kiderül, hogy a gyerekek fokozottan ki vannak téve a különféle zsarolóvírusoknak és adathalász próbálkozásoknak. Különösen rizikós például a saját eszköz birtoklása, mely további 20 százalékkal, illetve saját, aktív közösségimédia-fiók üzemeltetése, mely további mintegy 40 százalékkal növeli az esélyét annak, hogy egy gyerek a kibertámadások célkeresztjébe kerüljön.

Az adatbiztonság – és ennek folyományaként a kiberhigiénia – tehát kulcsfontosságú kérdés. Csakhogy gyakran még a felnőttek sem tudják, ez pontosan mit jelent.

Mi az a kiberhigiénia?

A kiberhigiénia azon szokások és jó gyakorlatok összessége, melyeket rendszeresen elvégezve hozzájárulsz ahhoz, hogy az online térben személyes adataid és jelszavaid, valamint további szenzitív információd biztonságban legyenek.

És mielőtt azt találod mondani, hogy „téged senki ne nézzen hülyének, hiszen nem most jöttél a falvédőről”: az, hogy hallottál már arról, mi az a GDPR, vagy hogy tudod, mi az az adatvédelem, még nem jelenti, hogy valóban fel vagy készülve a virtuális világ kihívásaira.

Persze nincs kizárva, hogy te már nem dőlsz be az „írd meg, hogy melyik év melyik hónapjának hányadik napján születtél és boldog leszel, örök élet, meg még egy nap, osztva Piripócs és környéke”-típusú posztoknak.

De mikor törölted utoljára a keresési előzményeidet? Hányféle jelszót használsz a különböző felületeken és fiókokban? Milyen rendszer alapján választod ki azokat? Hol tárolod őket? Automatikus jelszógenerátor segítségével határozod meg őket?

Milyen gyakran cseréled az összes belépési azonosítódat és évente hányszor végzel biztonsági adatmentést a felhőből külső adattárolóra? Használsz-e szülői hozzáférést gyerekeid eszközein és milyen gyakran ellenőrzöd, pontosan mikor, mit és hol csináltak? Vagy bizalmi okokból ez szóba se jöhet, cserébe fogalmad sincs, mi történik velük? Na ugye.

A kiberhigiénia kialakítása már kisgyerekkorban kezdődik

A kiberbiztonság meggyengülésének leggyakoribb okai a könnyen kitalálható jelszó mellett a szoftverfrissítések hiánya, a kétfaktoros hitelesítés hiánya, az adatbiztonságot érintő edukáció hiánya, illetve a rendszeres adatmentés elmulasztása, és az adathalász próbálkozások korai felismerésének képtelensége.

A gyanús linkekre való kattintás és az ismeretlenekkel való kapcsolattartás szintén a kiberhigiéniai szempontból veszélyes magatartásformák közé tartoznak. A támadásoknak leginkább a gyerekek és az idősek vannak kitéve, tudásuk, kritikai gondolkodásuk esetleges hiányosságai miatt. A KiberHigiénia Egyesület vélekedése szerint a jelenség megértésének és feloldásának kulcsa pedig az edukációban rejlik.

Ivánka-Csontos Andrea adatvédelmi és adatbiztonsági szakember, közgazdász, a KiberHigiénia Egyesület elnöke azt meséli,

a szülőnek és a pedagógusoknak nagyon nehéz dolguk van az infokommunikációs eszközhasználat tanításában, mert gyakran ők maguk sem tudják kezelni az egyes felületeket és készülékeket.

Ezzel együtt is úgy véli azonban, hogy kialakítható egy olyan kritikus gondolkodásmód és eszközhasználat, melynek segítségével a védekezés megtanulható és a mindennapi rutin részévé tehető.

„A KiberHigiénia Egyesületnél végzett munkánk során két irányból közelítjük meg a kérdést. Egyrészt olyan gyerekeknek szóló platformokat üzemeltetünk, melyeknek tartalmait kimondottan gyereknyelven, gyerekszerkesztők bevonásával állítjuk elő. (A jelentkezés és kiválasztás folyamatos – a szerk.) Másrészt nagy hangsúlyt helyezünk a felnőttoktatásra, melynek keretében a védőnői és gyerekorvosi hálózattal, pedagógusokkal lépünk kapcsolatba, és szülőedukációs napokat is tartunk” – mondja Ivánka-Csontos Andrea, aki a storytelling-alapú oktatásban hisz. Úgy látja ugyanis, hogy a szülők és a gyerekek figyelmét is elsősorban személyes példákon és tapasztalásokon keresztül lehet megragadni.

„Az a tapasztalatunk, hogy az időhiány és a mindennapi mókuskerék mellett a szülők gyakran nem tulajdonítanak kellő figyelmet ezeknek a témáknak. Nem feltétlenül azért, mert nem akarnak. Sokkal inkább azért, mert jellemzően senki sem gondolja azt, hogy az egyes veszélyeknek ő vagy gyereke is áldozatul eshet” – mutat rá a tévhitekre az egyesület elnöke. „Jó lenne, ha senkinek sem kellene eljutnia az első netes csalásig, az első online bántalmazásig ahhoz, hogy az érintett gyerek(ek) környezetében élő felnőttek észleljék a problémát. 

A lakásunkat védjük, zárjuk. A gyereket mindenhova elvisszük – és közben százszor felhívjuk, jól van-e… Miért nem vigyázunk legalább ennyire az online életünkre, értékeinkre, szeretteinkre is?”

A digitális eszközhasználat befolyásolja az idegrendszer fejlődését is

A szülők egy része már a várandósság alatt eldönti, hogy a gyereke biztosan nem fog képernyőt látni az iskoláig. A szülők másik része viszont úgy véli, hogy a mai gyerekek már digitális bennszülöttek, így aztán semmi értelme korlátozni az eszközhasználatot. Talán ennek köszönhető, hogy már az óvodások 20 százalékának is saját tabletje vagy telefonja van, 50 százalékuk pedig a szülő készülékét használhatja – derül ki az Infostart.hu cikkéből.

S. Peternák Magdolna gyógypedagógus, logopédus, a KiberHigiénia Egyesület alapítótagja azt mondja, az volna ideális, ha a gyerekek három éves koruk előtt egyáltalán nem látnának képernyőt és utána is csak rövid időkre lenne hozzéférésük. Feltéve persze, hogy a kiberhigiéniai tudatosság kialakítása is kiemelt prioritást élvez a szülők részéről.

„Meggyőződésem, hogy ameddig csak lehet, a gyerekeket távol kell tartani a képernyőtől – és amikor a képernyő mégis helyet kap a család életében, akkor ellenőrizni kell az elfogyasztott tartalom minőségét, és közösen kell beszélgetni róla” – mondja a szakember, aki úgy véli, a képernyő nem lehet a gyerek bébiszittere akkor sem, ha az sokak számára kényszerűségből vagy praktikumból ugyan, de magától értetődő megoldásnak látszik.

„A digitális és információs technológia nem ördögtől való, ha felelősen alkalmazzák. Fontos például, hogy a képernyőn a gyerekek lassú folyású, optimális mértékben ingergazdag tartalmat fogyasszanak, melynek feldolgozása során a szülő személye és tudása egyaránt közvetlenül hozzáférhető”

– vélekedik S. Peternák Magdolna. „A szülő a jelenlétével biztosítja a gyerek számára a kommunikáció lehetőségét. Hiszen ha apa vagy anya jelen van, a gyerek tudja, hogy van kihez fordulni, ha kérdéseket szeretne feltenni, illetve ha megijedne, vagy megjegyzéseket fűzne a tartalomhoz. Még ideálisabb, ha a közösen megnézett, meghallgatott tartalmakat utóbb aztán a család tagjai megbeszélik, eljátsszák, lerajzolják.”

Csakhogy a szakember szerint ez a legtöbb esetben elmarad, melynek következtében a gyerekek olyan feldolgozatlan ingertömegekkel küzdenek, melynek befogadására önállóan egyszerűen még nem képesek.

„Napjainkban olyan korai életszakaszban kezdődik meg a nagyfokú képernyőhasználat, amely jelentős mértékben befolyásolja a beszéd- és nyelvi fejlődést, ezáltal közvetetten minden kognitív funkció, beleértve a kritikus és logikai gondolkodás kialakulását is” – fogalmazza meg S. Peternák Magdolna, aki a beszédhibák és a figyelemzavaros tünetek megjelenésének gyakorisága mögött is részben a túlzott képernyőhasználatot és a digitális információcunamit sejti.

„Az okoseszközök által mi magunk nem leszünk okosak. Ráadásul bár a digitális világ mindenkit összeköt mindenkivel, ezek a kapcsolatok bizonyos értelemben mégsem valódiak. Emellett mivel az interneten minden könnyedén és gyorsan elérhető, egyre kevesebbet használjuk a memóriánkat, mely így fokozatosan veszít teljesítményéből” – mutat rá a szakember. – „Ugyanez vonatkozik a figyelmi képességeinkre is:

nehezebben koncentrálunk, »szétesik« a figyelmünk, elhagyunk vagy elfelejtünk dolgokat. Nehezebben értünk meg többszörösen összetett mondatokat, már egy másfél órás film megtekintése is kihívások elé állít, egyszerűsödik a szókészletünk és a gondolkodásunk is.”

S. Peternák Magdolna szerint bár nincs minden veszve, a megoldás azonnali tudatos közbelépést kíván – elsősorban a kisgyerekes szülőktől. Mint mondja, a digitális demencia és a virtuális autizmus korában elsősorban arra van szükség, hogy olyan idősávokat, napszakokat alakítsunk ki, amikor a képernyő egyáltalán nem az életünk része.

„Ha a munkából hazatérő szülő – aki jó eséllyel maga is videójátékokon edződött gyerek volt – a tévénézés vagy a szimultán szkrollozás helyett közösen végezhető, konstruktív tevékenységek mellett teszi a le a voksát,

ha a családban vannak digitális detoxra kijelölt időszakok, ha nincs mobil vagy tévénézés vacsora közben, illetve ha a szülők maguk is tudatos eszközhasználók, a gyerekeknek is nagyobb esélye van a normális életre”

– vallja a szakember. – „Sportoljunk, táplálkozzunk egészségesen, és találjunk olyan tevékenységeket, melyek során egyszerűen otthon hagyjuk a telefont! Felnőttként is érdemes például telefonhasználat nélkül várakozni, vagy tudatosan a táskában hagyni a telefont egy barátnős sütizés, vagy haverokkal való sörözés alkalmával. Az esti összebújós filmnézés is minőségibb időtöltés, ha egymásra és a történetvezetésre figyelünk a Facebook-hírfolyamunk helyett.”

Kiber- és mentálhigiéniai lépések, amiket gyereked érdekében már ma is megtehetsz

A kiberhigiénia technikai megvalósítása egyszerűbb lépés. Ennek érdekében ugyanis „csak” arra van szükség, hogy ahol lehet, automatikus szoftverfrissítéseket állíts be, végezz rendszeresen adatmentéseket, ügyelj rá, hogy minden felhasználói fiókodhoz, e-mailcímedhez és szoftveredhez különböző, egyedi jelszót használj, próbáld ki a többtényezős, jelszó nélküli hitelesítési eljárásokat és állíts be a kétfaktoros hitelesítést. Ja, és soha ne klikkelj semmire, amiről nem tudod biztosan, honnan érkezett vagy hova visz – különös tekintettel a Viberen, WhatsAppon és más üzenetküldő alkalmazásokon, illetve SMS-ben érkezett linkekre.

Ezt persze a gyerekeknek is tanítsd meg, és miközben folyamatosan ellenőrződ őket – anélkül, hogy közben rombolnád bennük a kompetencia érzését –, monitorozd a számlaforgalmadat és nézd át rendszeresen a költéseidet, hogy akkor is reagálhass, ha esetenként csak kisebb, feltűnésmentes összegeket emelnek le a számládról.

Az érzelmi határtartás és a családi szokásformálás azonban általában nagyobb kihívások elé állítják a szülőket.

„Nem várható el egy szülőtől sem, hogy a mai információs kor adta újdonságokat egytől egyig elsajátítsa, és azokat minden esetben ő maga adja át a gyerekének. De az igenis elvárható, hogy értse ennek jelentőségét, és az online térben is gyereke megóvására törekedjen. Ez családonként és gyerekenként más-más szokásokat és határokat fog jelenteni” – mondja Ivánka-Csontos Andrea. –

„Nem az a lényeg, hogy jó vagy rossz, hanem hogy egy tudatos döntésről legyen szó, a most oly sokszor alkalmazott, »Ugyan, mi baj lehet belőle?« helyett.”

A KiberHigiénia Egyesület elnöke azt is hozzáteszi, hogy neki csak pozitív tapasztalatai vannak a szülői határhúzást illetően, így aztán bátran buzdít másokat is ugyanerre.

„A szülők nagy része fél nemet mondani a gyerekének, pedig bizonyos értelemben ez is a szülőséggel jár. Ráadásul a gyerek – még ha elsőre kiborul vagy ellenáll is – gyorsan talál magának más elfoglaltságot a képernyő helyett. Pláne, hogy egy gördeszkás, zenét szerkesztő vagy rajzoló gyerek még ma is tud menő lenni a társak között” – mutat rá a szakember. – „Van az a korosztály, ami alatt szükséges a korlátozás, s van az, ahol más módszerekkel lehet hatást elérni.

A középút egy egészséges, a család igényeihez igazított online házirend lehet – pl. hogy evés közben nincs a közelben a telefon; hálószobába nem viszünk be készüléket stb.

Bizonyos kor felett pedig a tiltás egyszerűen nem célravezető – de a példamutatás, a közös szokáskialakítás, és az oly sokszor emlegetett kritikus és tudatos szülői eszközhasználat működhet, működik. Csak el kell kezdeni, először a szülőknek!”

Z. Kocsis Blanka