A vírus mindenki életét megkavarta, így az enyémet is. Az iskolapad helyett a Google Tanterem és a Discord/Skype párosa lett a mindennapjaim része. A koránkelést – hogy elérjem a vonatomat – átvette a Krétába való bejelentkezés miatt a képernyő előtt töltött percek végtelensége.

Egyszerű lenne azt mondani, hogy igazából semmi különös nincsen

Hiszen amúgy is otthon tanultam meg a tananyag jó részét. Ez persze költői túlzás, de a lényegi tanuláson nem igazán változtat. Ami viszont változott, az a légkör és magához a tanuláshoz való hozzáállásom.

Már ezalatt a pár nap alatt is feltűnt, hogy jobban figyelek arra, mikor mennyit tanulok, hiszen ez már tényleg csak rajtam (meg a neten) múlik.

Használom a Google Tantermet, ami egy nagyon hasznos eszköz (és innen is meleg szívvel ajánlom mindenkinek), de az elkerülhetetlen fennakadások, és az új eszköz ismeretlenségéből adódó nehézségek meggátolják, hogy a lehető leghatékonyabb legyek. Remélem, ez változni fog.

Ahogy abban is reménykedem, hogy nemsokára hozzájuthatok a tankönyveimhez, amik a suliban maradtak, és még nem mehettem be értük. Jelenleg ezt a problémát úgy oldom meg, hogy az osztálytársaimtól kapok fotókat azokról az oldalakról a könyvekben, amelyeken a feladatok is vannak. Ez eddig jól működik, mert bár az osztályközösségünk nem mondható a legjobbnak, most ott segítünk egymásnak, ahol tudunk. Ha valakinek kell egy program vagy applikáció egy adott feladathoz, azt közös erővel keressük meg neki, és ha valakinél nem működik a Kréta, és emiatt nem tudja, mi az aktuális feladat, elmondjuk neki. Egyszóval most igenis segítünk egymásnak, amit nagyon jó látni és tapasztalni.

Jövőre érettségizem, úgyhogy nekem ez a tanév továbbtanulás szempontjából már számít

Ezért igyekszem a kötelezőkön kívül segíteni magamon, például előbányásztam a nővérem régi matekkönyveit, és az azokban lévő példákat oldom meg. A szakmai tantárgyaimból oktatóvideókat nézek a YouTube-on, az angolt pedig podcast-hallgatással, és angol nyelvű sorozatok nézésével gyakorlom.

Mindennek ellenére igenis frusztráló, mikor a Kréta előtt várok 20 percet, mert nem akarja betölteni az üzenetet, amiben a tanár által adott feladat található.

Ahogy frusztráló az is, hogy mi lesz az érettségivel, ugyanis jelen helyzetben ez eléggé bizonytalan, akárcsak az egyetemi felvételik kérdése. Aggaszt, mert az erre vonatkozó kérdéseinkre kivétel nélkül egy vállvonogatásos „passz” a reakció.

Ezek a dolgok engem és a barátnőmet is érintenek, de egyelőre semmi kapaszkodónk nincs ebben a kérdésben, így próbálunk nem is gondolni rá.

És aztán ott van a szabadidő

De még mennyi! Végre van időm olyan dolgokkal is foglalkozni, amelyekkel már régóta szerettem volna. Mivel rendszergazdának tanulok a középsuliban, a lista elején nálam egy Linux számítógépes operációs rendszer és annak összes parancsának megtanulása áll. Ezen kívül szeretném befejezni azokat a sorozatokat, amik már minimum fél éve a „majd egyszer” mappában vannak, sokat olvasni, és persze szeretnék több időt tölteni a barátnőmmel.

Ez utóbbi már most olyan jól összejött, hogy a házi karanténtól való félelemtől vezérelve át is költöztem hozzájuk. Náluk több a hely, mi pedig a szüleimmel nemrég költöztünk, sok minden még a dobozokban hever, így náluk talán jobban és kényelmesebben tudom majd átvészelni a bezártságot. Persze, amíg lehet, addig kitalálunk magunknak programokat, hogy ne a négy fal között menjünk egymás agyára. Ma például gördeszkázni voltunk.

Az persze nagy kihívás lesz, amikor majd az orrunkat se dughatjuk ki a házból, kicsit tartok is a bezártságtól, de szerintem ezt is átvészeljük.

Mindennek ellenére érzem, hogy a szabadság, amit ez a hirtelen átállás okoz, most sokkal nagyobb lett, viszont ezzel együtt nőtt a felelősségünk is. Csak rajtam múlik, hogyan tudok ezzel megbirkózni, ami ijesztő, de egyben nagyon izgalmas is.

Dián Ákos

Kiemelt képünk illusztráció