„Nem leszek többé egy férfi érzelmi serpája!” – A mankeeping az oka, hogy egyre több nő felhagy a randizással?

–

A „mankeeping” szót talán „férfitartásnak" fordíthatnánk, de ez nem lenne szerencsés, ugyanis így módosulna a jelentése. Nem pénzügyi, hanem érzelmi támogatásról van ugyanis szó. És ezúttal nem a születésnapok, karácsonyok, családi programok szervezése van a fókuszban, nem is a betegápolás és a háztartási logisztika koordinálása, hanem az, hogy egy nő válik a férfi érzelmi háttérországává.

Úgy érzi, ő a partnere életvezetési tanácsadója, és állandóan szolgálatban van: ventilációs felület, átveszi az érzelmi terheket, segít a stressz- és a hangulatingadozások kezelésében, megoldásokat javasol – és egyedül van ebben a szerepkörben, mert a férfinak nincsenek közeli barátai és terapeutához sem fordul. A segítség pedig gyakran viszonzatlan.

Érezhető manapság, hogy mind több férfi képes a patriarchális hagyományokkal ellentétben jobban megnyílni – ami jó dolog. Csakhogy gyakran egy ember felé irányul ez a nyitás, ez az ember pedig a társuk, aki sokszor tehernek éli meg ezt bizalmat, nem áttörésnek.

Magányos férfiak, túlterhelt nők

A jelenség gyökere a férfiak egyre súlyosbodó elszigeteltségében keresendő, amely elsődlegesen őket sújtja, de a nőkre is plusz terhet rak.

A szakértők „férfimagány-járványról" beszélnek: az Egyesült Államokban például minden ötödik férfi állítja, hogy egyetlen közeli barátja sincs. A nők kapcsolati hálója általában erősebb, van kivel, sőt kikkel megosztaniuk az érzéseiket, és támaszt is nyújtanak nekik mások – de sok férfi kizárólag a partnerére számíthat.

Angelica Puzio Ferrara szerint a barátság a személyiségfejlődés egyik kulcsterülete: arra tanít minket, hogy hallgassuk meg a másik embert is, legyünk empatikusak vele, és viszonozzuk a támogatását. A kutató interjúi során azt tapasztalta, hogy sok férfi nem ápol mély, tartalmas barátságokat. „Mind alfa hímnek próbálunk tűnni. Nehéz sebezhetőnek lenni ebben a világban” – idézte tanulmányában a 34 éves brit Blake-et.

Az American Life Kutatóközpont és más reprezentatív felmérések adatai szerint a férfiak társas hálózata – vagyis a közeli emberi kapcsolataik száma – gyorsabban épül le a modern korban, mint a nőké. Ferrara rámutat:

a fiúk kamaszkorukig gyakran mély barátságokat ápolnak, ám ezek a kapcsolatok a férfivá válás határán sokszor megszakadnak.

A patriarchális férfiideál nem támogatja az érzelmi intimitást, ezért a férfiak nem fejlesztik ugyanolyan szinten az ehhez szükséges készségeket, mint a nők. Barátságaik kevésbé mélyek, ritkább bennük az érzelmi megnyílás, és kevésbé szolgálnak támaszként a nehéz helyzetekben. A férfiak elszigetelődése pedig nemcsak a társas kapcsolataikra és érzelmi fejlődésükre lehet hatással, hanem a nők autonómiájára is. Mert hol keresnek intimitást és érzelmi támogatást azok a férfiak, akik nehezen alakítanak ki mély, azonos nemű baráti kapcsolatokat? Angelica Puzio Ferrara szerint sok férfi a nőkhöz fordul – barátnőkhöz, női ismerősökhöz, és a társukhoz. Már ha van nekik.

Miért randiznak kevesebbet a nők?

A Pew Research adatai szerint az Egyesült Államokban az egyedülálló nők csupán 38%-a keres jelenleg kapcsolatot, míg a férfiak körében ez az arány 61%.

A nők nem a szerelemről mondanak le – hanem az ezzel járó szerepekről. Sokaknak terhes volt a korábbi kapcsolataikban rájuk háruló érzelmi munka, nem akarnak olyan viszonyt, amelyben a másik fél terhein osztozni kell, miközben ők maguk alig kapnak viszonzást vagy figyelmet. Ahogy egyre több férfi a partneréhez fordul, ahelyett, hogy barátokkal vagy szakemberrel beszélne, a nők egyre inkább hátrébb lépnek.

Hogy mire vágynának ezek a nők? Kölcsönös érzelmi felelősségvállalásra. Ha ez nincs meg, sokan inkább a nyugalmat választják.

„Nem vagyok megkeseredett. Csak már vigyázok magamra”

Ötvenes ismerősöm, nevezzük Áginak, mondta ezt nekem. Két nehéz, fájdalmas véget érő kapcsolat után nem szeretné újra megégetni magát. Felnőttek a gyerekei, és végre módja van arra, hogy úgy éljen, ahogy szeretne, és nem akar, ahogy ő fogalmaz, megint a nyakába venni valakit, akinek ő a „serpája”, aki elszívja az energiáit. Szabadságot akar, saját határokat.

Ha erről beszél, általában csodálkozó pillantásokat kap. Nehezen emésztik meg az emberek, hogy egy nő nem szeretné „rendezni az életét”, ami sokak számára még mindig egyenlő azzal, hogy párt talál. Ha valakinek van bátorsága úgy dönteni, hogy egyedül szeretne élni, mert számára ez pillanatnyilag az eszményi állapot, akkor könnyen rásütik (főleg, ha nő), hogy önző. Vagy rideg. Pedig Ági egyiknek sem gondolja magát. Ő csak egyszerűen fáradt, mondja. Számára az egyedüllét immár önvédelem, szabadság és tudatos határhúzás.

Ferrara szerint a férfiak magányát sokkal komolyabban kellene venni, mert súlyos társadalmi probléma. Ahogyan a nők érzelmi munkája is, ami sokszor láthatatlan, de nagyon is jelen van. Ideje kimondani és elismerni. Ha ezek a dolgok nem változnak, a kutató szerint egyre több nő fog kiszállni a párkeresésből. Egyedül lenni ugyanis néha könnyebb, mint más érzelmi életét is menedzselni.

Kurucz Adrienn