–

Fiala Borcsa/WMN: Hogy vagy most? Hogyan érintett a hír, hogy feljelentettek?

Pankotai Lili: Számítottam valami hasonlóra a kormány előzetes kommunikációja alapján. Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy ezt elsőként sikerült behúznom. Nem ijedtem meg.

F.B./WMN: Arról mit gondolsz, hogy egy magánszemély tett feljelentést ellened a rendőrségen?

P.L.: Nem rendít meg. Az elmúlt hónapokban többször is feljelentettek, volt, hogy civil személy, volt, hogy képviselő, sajnos van már ebben gyakorlatom. Ha azonban társadalmi szinten nézem a kérdést: milyen időket idéz, hogy az emberek megfigyelik a szomszédaikat, az ellenségeiket, majd azzal a hatóságokhoz fordulnak? Ilyenkor úgy érzem: bizony szarban a haza, ha itt tartunk.

F.B./WMN: Hogy bírod azt a nyomást, meghurcolást, ami téged ér?

P.L.: Attól függ. Ha az elmúlt két és fél évet nézem, amióta a nagy nyilvánosság elé kerültem, voltak olyan dolgok, amelyek megérintettek. Az utóbbi egy évben már jobban viselem mindezt. Inkább az iskolám elhagyása volt az, ami padlóra küldött. A perekkel kapcsolatban érzem, ahogy újra és újra végighallgatom a történteket, hogy én ezt a mai napig nem dolgoztam fel. Kérdés, hogy fel lehet-e.  

F.B./WMN: Sokan kiálltak melletted a közösségi médiában – mit jelent számodra ez a szolidaritás?

P.L.: Nagyon jólesik. Amikor kint voltam a Pride-on több százezer ember között, és láttam, megéltem azt a szolidaritást, ami Magyarországon a valaha volt legnagyobb szolidaritási megmozdulás, az is csodálatos volt. Semmi nem tudja azt felülmúlni, ami ott volt. De nagyon örülök, hogy a fizikai térből az online térbe átkerülve is megmaradt ez az összetartó, támogató erő. Az zavar, hogy nem tudok mindenkinek külön írni, megköszönni.

Azzal hogy beleállok ezekbe az ügyekbe, igyekszem visszaadni a társadalomnak azt a támogatást, amit kapok.

F.B./WMN: Mit üzensz azoknak, akik azt mondják, egy diák ne politizáljon, ne aktivistáskodjon?

P.L.: Sokszor megkapom ezt. De erre azt tudom válaszolni: ha egy csettintésre eltűnne az összes politikus, aktivista, akik fiatal korukban kiálltak ügyekért, akkor nagyon kevés politikai személy maradna a történelmünkben vagy a jelenünkben. Nézzük meg, Petőfi Sándor vagy Orbán Viktor mennyi idősen kezdett el közügyekkel foglalkozni! Ők már gimnáziumban szót emeltek dolgokért. 

F.B./WMN: Tapasztalsz félelmet, öncenzúrát magadban a történtek hatására – vagy inkább megerősített ez az ügy?

P.L.: Ha akarnám, sem tudnám magamat cenzúrázni. Félni nem szoktam, ettől meg pláne nem. Átbillent már annyira a közbeszéd, hogy nem mernek durvább dolgokat tenni. Ez egy szabálysértési ügy, amiből nekem ez a negyedik vagy az ötödik.

F.B./WMN: Hogy látod, a korosztályodnak milyen a viszonya a jelenlegi rezsimhez?

P.L.: Több archetípus van. Az egyik, aki már elhagyta az országot. A másik, aki bizonyos szempontból a korosztályának megfelelően tanul, bulizik, csajozik, pasizik, és nem feltétlenül foglalkozik a közélettel, a politikával úgy, ahogy egy felelős állampolgárnak kellene. Ez nem tudom, hány éves korig elfogadható. 

És van a harmadik, akikből a legtöbbet látok: ők pontosan tudják, mi a helyzet, úgy ismerik a kormányt, mint a tenyerüket. Lehet, hogy nem tudják megmondani, hogy ki a köztársasági elnök vagy az igazságügyi miniszter, vagy nem tudják felsorolni a Völner-Schadl-ügynek a tanúit. De nekik szerintem nem is az a dolguk, hogy napi szinten ennyire tisztában legyenek a politikával. Viszont annyira képben vannak, hogy tudják, annak, ami jelenleg Magyarországon a politikában folyik, sürgősen véget kell vetni. És ez annak köszönhető, hogy a tapasztalataikra hagyatkoznak. Arra, hogy két órát kellett várniuk, hogy lejussanak a Balatonra, és nem tudtak lejutni, vagy hogy mikor kapnak időpontot a kórházban. Ők nem feltétlenül olvasnak sok hírt, nem így informálódnak, nem ezek alapján foglalnak állást.

Ha valaki kimegy és megkérdezi az utca emberét, és azt tapasztalja, a fiatalok nem tudják, ki a köztársasági elnök, és arra a következtetésre jut, hogy akkor inkább ne is szóljanak bele a politikába, az téved.

Nem feltétlenül baj, hogy a fiatalok nem követik a politikai eseményeket olyan mélységben, hiszen a megéléseikre tudnak hagyatkozni.

F.B./WMN: Mik a hosszú távú terveid? Azt tudom, hogy kihagytál egy évet az érettségi után.

P.L.: Így van, nyelvet tanultam, dolgoztam, utaztam. Megjöttek a pontszámaim: annyira jók lettek az eredményeim, hogy itt már csak az isten közbenjárásával nem fognak felvenni oda, amit megjelöltem: az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karára.

F.B./WMN: Mi lesz belőled, amikor ott végeztél?

P.L.: Mindennek fenntartom a lehetőségét. Nem tudom, mi lesz öt vagy tíz év múlva. Jelenleg azt tudom, hogy mindig azon a területen szeretnék dolgozni, ahol a leghatékonyabban lehet az emberek érdekét érvényesíteni. Jelenleg Magyarországon, a mostani gondolkodásmóddal és politikai kultúrával nem tartom erre a pártpolitikát a leghatékonyabbnak. Én nem is tudnék populista lenni. Nem azon értékrendek alapján akarnám meghatározni magam mások előtt, ami a többséget mozgatja. 

Jelen pillanatban a magyar politikai kultúrában nem az önazonosság és a hitelesség számít szavazatleadásakor. És ez most így helyes szerintem, mert jelenleg az a kérdés, hogy leváltjuk-e Orbán Viktort vagy sem. 

Ebből fakadóan a tartalomgyártást, a véleményem kinyilvánítását és a mindenkivel szemben való kritikusságomat tartom a leghatékonyabbnak. Ha évek múlva, akár egy új rendszerben ott tart majd a hazai politikai kultúra és gondolkodásmód, hogy ne újra és újra ugyanazt akarjuk megteremteni, és ne ugyanezen érdekek mentén álljunk majd hozzá a politikához, akkor el tudom képzelni, hogy politikus legyek. Ha viszont nem lesz kultúra- és gondolkodásváltás, akkor biztosan nem fogok politikai pályára lépni pártpolitikusként, mert ebbe a színházba, ami jelenleg nemcsak Magyarországon, de az egész világon a politikát jellemzi, nem vagyok hajlandó beszállni.

Fiala Borcsa

A kiemelt kép forrása: Gáldi Vinkó Andrea/Le Monde