–

Burnout után boreout

A burnoutot, azaz a kiégés-szindrómát már korunk népbetegségeként értelmezzük, nagy eséllyel éltük már át mi magunk is, vagy valaki a környezetünkben. A digitalizáció eredeti célja az volt, hogy a munkavállalók életét könnyítse a gyorsabb, egyszerűbb munkavégzés révén, ezzel szemben kissé átestünk a ló túloldalára, amelynek az lett az eredménye, hogy folyamatosan elérhetők és multifunkcionálisak vagyunk, egyszerre kommunikálunk egyéni és csoportos szöveges üzenetekben, telefonon, videóhívásokban a személyes jelenlét mellett.

Nem azt értük el, hogy a munkaidőnk alatt több feladatot tudunk elvégezni, hanem lényegében a munkával töltött időt maximalizáltuk a nap huszonnégy órájára.

Akaratlanul egy megállíthatatlan mókuskerékbe hajszolta magát az emberiség, melynek természetes velejárója lett a burnout- jelenség, amelynek végpontja az az állapot, amikor már olyan szinten facsarjuk ki magunkat, hogy az elménk, a lelkünk és/vagy a testünk egy ponton megadja magát, és megálljt parancsol, mert fenntarthatatlanná válik a túlórák mennyisége – és a munka/ magánélet egyensúlya is felborul. Míg azonban ideáig eljut az ember, évekig élhet a megszállottságot súroló tempóban, miközben folyamatosan azt érzi, soha nem ér a teendői végére.

Ugyanakkor ezt az állapotot, munkamorált még mindig egyfajta pozitív elismerés lengi körbe, hiszen a túlhajszoltság, a profitmaximalizálás és a siker zálogaként lett elkönyvelve a társadalmunkban. Korábban csak a Wall Street bankáraira és az olyan filmbéli karakterekre, mint Gordon Gekko vagy Patrick Bateman aggattuk rá, hogy kapzsiságból válnak „sztahanovista” tőzsdecápákká, de a munkamánia most már a vidéki családi kisvállalkozások vezetőitől kezdve, a katások népes táborán át az iparmágnásokig bárkire igaz lehet. Az ehhez vezető kiégésről Horváth Bence újságíró írt egy zseniális cikket a 444-re, mindenkinek szívből ajánlom, akit mélységeiben érdekel a téma.

A boreout jelenség ezzel szemben sokkal kevesebb figyelmet kap

Hiszen a krónikus unalmat messze nem romantizálja a közfelfogás olyan mértékben, mint a burnoutot, holott szakértők szerint ez is rendkívül komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, és a vállalatoknak sem érdemes figyelmen kívül hagyni az ebből fakadó kihívásokat, ha nem akarnak még nagyobb fluktuációval, motiválatlan alkalmazottakkal, hosszú távon pedig bevételkieséssel számolni.

Lotta Harju, a francia EM Lyon Business School szervezeti magatartást vizsgáló adjunktusa évek óta tanulmányozza a jelenséget, amelyet számos tényező befolyásolhat, például a demoralizáló fizikai környezetben történő munkavégzés – ilyen, ha valaki diszpécserként egy apró fülkéből dolgozik –, vagy,

ha valaki nem talál semmilyen kihívást a munkájában, úgy éli meg, hogy nem fejlődik az adott pozícióban, a leggyakoribb kiváltó ok pedig az, ha valaki úgy érzi, egész egyszerűen nincs értelme, célja a munkavégzésének.

Harju 2014-ben egy tanulmányon dolgozott, amelynek során nyolcvanhét finn szervezet több mint tizenegyezer dolgozóját vizsgálták. Megállapították, hogy a krónikus unalom nemcsak a stressztünetek megjelenését, a munkaerő vándorlását és a korengedményes nyugdíjazási szándékot növeli, de a rossz önértékelés kialakulásához is hozzájárul az alkalmazottakban.

Egy frissebb, Törökországban végzett 2021-es kutatás során száznyolcvanhat közigazgatási alkalmazásban álló személyt vizsgáltak, akik a krónikus fáradtság jelenségétől szenvednek, depresszióval, erős stresszel és szorongásos tünetekkel kísérve. Ők arról számoltak be, hogy tüneteik sok esetben a munkahelyen kívül is állandósultak, és akár álmatlansághoz, gyakori fejfájáshoz is vezettek.

A boreout felismerése bizonyos értelemben nehezebb, mint a burnouté

Hiszen kevesebb – kívülről – tetten érhető jellel jár, mint amikor valaki a túlhajszoltságtól kimerült. Az unatkozó dolgozók fizikailag jelen vannak, de fejben teljesen máshol járnak. Gyakori jelenség, hogy a munkavállalók ilyenkor online vásárlásba menekülnek, cikkek olvasásával vagy tesztek kitöltésével, munkahelyi traccspartikkal töltik ki az időt, és

ez nem azt jelenti, hogy lusták lennének, ne akarnának dolgozni, egész egyszerűen nem motiváltak, nem találnak értelmet a feladataik elvégzésében,

és ezekkel a megküzdési mechanizmusokkal próbálkoznak. Ráadásul, ha valaki fel is ismeri magán a boreout jeleit, kis eséllyel fog a feletteséhez vagy a HR-vezetőhöz fordulni azzal a felütéssel, hogy Helló, krónikus unalomtól szenvedek, mit csináljunk?, hiszen míg a túlórát, munkamániát az esetek többségében elismeréssel nyugtázzák, azt, ha valaki unatkozik, vélhetően inkább megrovás követné. Ez a jelenség még tabunak számít a szakértő szerint. 

Életem legfájdalmasabb beismerése volt, hogy ugyanolyan kegyetlen vagyok magammal, mint mások velem

WMN Life – 2021. július 20.

 

Új horizontok a munkaerőpiacon

A boreout terjedésének az is jelentősen kedvezett, hogy a koronavírus hatására rengetegen átértékelték, hogy valóban azt a foglalkozást űzik-e, amiben kiteljesedhetnek, és a végtelenített online megbeszélések sem segítettek abban, hogy az emberek kicsattanjanak a munkájukhoz kapcsolódó tettvágytól.

Lotta Harju bízik benne, hogy az igénybevételhez kapcsolódó trendek arra kényszerítik majd a szervezeteket, hogy átgondolják emberi erőforrás-filozófiájukat és -politikájukat, egyúttal fenntarthatóbb módon szervezzék meg a munkát a pandémiát követő időszakban.

Az ipari forradalom óta probléma, hogy a gyárakban dolgozó emberek belefásulnak a monoton munkavégzésbe, de napjainkban ez jócskán felerősödött, amióta a csapból is az folyik, hogy csak akkor élhetsz igazán boldog és kiegyensúlyozott életet, ha élsz-halsz a munkádért, ami folyamatosan inspirál, és ez által válsz egésszé. Ehhez jelentősen hozzájárult Steve Jobs 2005-ös a Stanford Egyetemen elhangzott beszéde.

„A munkátok egyre nagyobb szerepet fog betölteni az életetekben, és az egyetlen módja, hogy igazán elégedettek legyetek, ha olyasvalamit tesztek majd, amit nagyszerű munkának tartotok. És ehhez az egyetlen út, ha szeretitek azt, amit csináltok. Ha még nem találtátok ezt meg, keressétek tovább”

– fogalmazott.

Arról kevésbé szólt és szól a fáma, hogy ezt nem olyan egyszerű véghez vinni a mai gazdasági környezetben, és meglehetősen keveseknek adatik meg, hogy az álommunka egyszerre biztosítson pénzügyileg stabil és kiszámítható életet.

Nagy meglepetést nem árulok el azzal, ha a boreout ellen az lehet a megoldás, ha az ember tudatosan új kihívások, feladatok elé állítja magát. Fahri Özsungur, a török ​​Mersin Egyetem közgazdaságtudományi docense, aki a boreout egészségügyi hatásainak 2021-es tanulmánya mögött áll, azonban arra is rámutat, hogy

a jelenség elleni küzdelem nem csak az egyén feladata.

Véleménye szerint a szervezeteknek tudomásul kell venniük a boreout létét, és mindent megtenni annak érdekében, hogy az alkalmazottak számára kihívásokkal telibbé, izgalmasabbá tegyék a munkavégzést, akár a legapróbb eszközök révén is.

Ha maga a konkrét feladat nem is annyira vonzó, a munkahelyi környezet, a légkör, a csapat, a juttatások, az elismerés képezheti a kompenzációt, ami meggátolja, hogy a dolgozók feleslegesnek, haszontalannak érezzék a munkájukat. Szerinte a diskurzus részévé kell tenni, hogy a munkahelyi problémák már egy sokkal szélesebb spektrumon helyezkednek el, mint bármikor korábban.

Egyéni szinten pedig nem szabad félnünk attól, hogy megfogalmazzuk az érzéseinket, félelmeinket, aggályainkat a környezetünk, a vezetőink, esetleg egy coach vagy karriertanácsadó felé.

Önmagunk számára pedig ez egy folyamatos kísérletezés, lehetséges vakvágányokkal, a szakértő szerint viszont vállalnunk kell ezeknek a kockázatát, akár más pozíciók vagy teljesen más karrierutak választásával, hogy megtudjuk, mi lehet a megoldás ahhoz, hogy a krónikus unalom csak átmeneti, ne pedig állandó velejárója legyen az életünknek.

Krajnyik Cintia

Felhasznált források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Heide Benser