Anyaként a sport néha nem a fizikai, hanem a lelki erőnlétet szolgálja

–

Már az életem „gyerekek előtti” részében is különböző korszakok váltották egymást – ahogy a legtöbb ember életében, de ígérem, a továbbiakban igyekszem túlmutatni ezen az óriási közhelyen. Amellett, hogy hobbiként mindenféle sportot kipróbáltam, több mint tíz évig teniszeztem rendszeresen, sőt, egy ideig versenyszerűen. Mondjuk, abban senkinek nem volt sok köszönet, mert nagyon versengő típus vagyok, viszont nem éppen teniszező alkat, ami azzal járt, amivel gondoljátok: fáradságos munkával elért nem túl dicső eredményekkel. Ebből is látszik, hogy

már huszonvalahány éve is probléma volt, hogy a gyerekek sportolása valamiért versenyszerű keretek közé van szorítva. Így elég nehéz egészséges felnőtté válni.

Nekem végül szerencsém volt: ahogy változott az életem, úgy alakult át a sport szerepe is benne – pedig csak edzőt és taktikát váltottam (anyukám hathatós segítségével). Így amikor már mindenki rájött, hogy nem leszek Steffi Graf utódja, heti kétszer-háromszor a sportolás és a kis győzelmek okozta örömért jártam le edzeni – a heti öt, plusz hétvégi versenyek helyett.

Aztán egyetemista lettem, és a teniszt pingpongra, majd squashra cseréltem, és már csak heti egyszer mozogtam, de még az is jobb volt a semminél. Később a munka szinte elsöpörte a sportot, de hétvégente anyukám azért mindig rávett egy kis mozgásra. Az volt az elmélete, hogy mozogni mindenkinek kell – de akkor még nem tudtam igazán, mennyire igaza van. Erre csak akkor jöttem rá, amikor teljesen kiiktattam az életemből a mozgást.

Mozgás kisbaba mellett: mindegy, csak történjen valami

Ahogy a „rövid” (jó, majdnem rövid) előtörténetemből látjátok, nem éppen ideális, de összességében elég jó fizikai állapotban és állóképességgel lettem anya. És annyit biztosan állíthatok laikusként, hogy ez bizony számít, mert

ahogy Vekerdy Tamás is megmondta, a gyerekek a húst is lerágják rólunk. És jó, ha marad némi izom utána.

Szóval amikor az első gyerekem élete első fél évében nagyjából semmit nem mozogtam, akkor elkezdtem érezni, hogy valami nem oké. Nemcsak fizikailag, de lelkileg sem. Eléggé egyedül is voltam, és nagyon egyformák voltak a napjaim – ahogy a legtöbb kisbabás anyukának. Így akkor nem csak sportra, hanem kimozdulásra és emberekre is sürgős szükségem lett. Ekkor találtam rá egy ismerős anyukán keresztül egy kifejezetten anyáknak szóló pilates lehetőségre, ahol ugyanabban a térben volt egy játszósarok a totyogó gyerekeinknek is. Nagyon sokat segített, főleg lelki szempontból. Mert arra muszáj kitérnem, hogy

alapesetben a pilates nagyon-nagyon nem az én sportom. De akkor, abban a korszakban mégis óriási szükségem volt rá.

Mert közben felnőtt emberekkel kommunikáltam, utána megittam velük egy kávét, és a gyerekemet sem kellett másra bíznom (ami a szoptatás miatt akkor még amúgy is bonyolult lett volna). Később már nem volt akkora szükségem a társasági élményre, lettek úgynevezett anyukabarátnőim, így a pilatest a sokkal dinamikusabb Gyerünk, anyukám! (online torna) edzésekre cseréltem, amiket a saját nappalinkban tudtam űzni a gyerekek állandó akadályozása mellett. De ez egy fix pont lett az életünkben, és néha már valódi sportértéke is volt. Közben kiderült számomra, hogy a mozgásnak nemcsak fizikai haszna van, hanem lelki is – egyszerűen szükségem van rá a mentális épségem miatt.  

 

Mozgás egy kicsi és egy pici mellett: amikor a szó legszorosabb értelmében a gyerekeid elől futsz

A másik sport, ami korábban egyáltalán nem állt közel a szívemhez, a futás volt. Teniszező korszakomban a legfondorlatosabb kifogásokkal lógtam el a futóedzéseket, úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor eszembe jutott, hogy az online torna mellett/helyett akár futhatnék is. (Addigra a gyerekek szinte teljesen szabotálták az edzéseimet.) Az életünkbe úgy sikerült ezt beilleszteni, hogy reggelente mentem el futni, és

bár sosem toltam komoly távokat, iszonyú nagy töltekezés volt kilépni a gyerekzsivalyból, és felnőtt zenét meg a saját tulajdon gondolataimat hallgatni fél órán át (aztán békében lezuhanyozni, ami megduplázta a frissítő hatást).

Hamar feltűnt mindenkinek, hogy a futónapokon egyszerűen jobb anya vagyok. Tudom, hogy ez nem verseny, de azért elég csábító volt így szinte minden nap futni. Annyira ráfüggtem, hogy egyszer a lányom megkérdezte: „Mama, neked az a munkád, hogy futsz?” Ha tudta volna, hogy vacak három kilométert alig kocogok össze!

A reggeli futást aztán a gyerekek és az én „intézményülésem” söpörte el. Tudom, hogy vannak olyan hősök (például Fiala Borcsa), akik képesek sötétben kikelni az ágyból és futócipőt húzni… én viszont nem vagyok egy reggeli ember. Meg tényleg nem szeretek futni, csak akkor, ha éppen olyan korszak van. És ez elmúlt, amikor óvodás lett a kisebb gyerekem is.

Mozgás picit nagyobb gyerekek mellett: amikor bármi megtörténhet

Mostanra két részre tagolódott a fizikai aktivitásom: vannak a gyerekekkel elkövetett mozgások, amiknek másképp van sportértéke (de feltöltő értéke még nem mindig), és a rólam szóló, lopott időkben történő felnőtt sportok. De a jelenlegi helyzet (viszonylag kötetlen munkaidő és alapesetben elég kötött intézménybe járó gyerekek mellett) kicsit olyan Mary Poppinsos: „Bármi megtörténhet, hogyha hagyod.”

Volt már, hogy squasholni is eljutottam. És néha a gyerekeim nélkül szököm el jégkorcsolyázni. De a fő csapásirány a bicikli és a görkori, ha az időjárás engedi.

Ami azért vicces, mert én tényleg a labdás sportok elkötelezett híve lennék... ha teljesen rajtam múlna (de, ugye, a korszakok). Most épp az befolyásolja a dolgokat, mikor és honnan tudok lecsípni egy-egy órát (és ehhez nehéz alkalmazkodni akár egy főnek, akár egy csapat szintén labdás sportra vágyó embernek). De szerintem erre a lehetőségre is maximum addig kell várnom, amíg elég nagyok lesznek a gyerekeim az egyedüli otthonmaradáshoz. Aztán az is lehet, hogy abban a korszakban valami tök másra vágyom majd. Ha azon logika mentén haladunk, hogy az anyasággal minden olyan sportot rehabilitálok, amit régen kevésbé kedveltem, akkor felkészül: az úszás.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/filadendron