Sajnos a legtöbben olyan családból jövünk, ahol valóban ez volt a felállás: mindenórás terhes nők őrülten mostak és vasaltak, megtöltötték a fagyasztót kiporciózott és feliratozott ételekkel, a leendő apák ugyanis valóban nem voltak képesek ellátni magukat 3-5 napig. 

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek gyerekkori alapélménye, hogy ha anya nem volt otthon este vagy hétvégén, akkor étterembe mentünk (vagy tinikoromban már pizzát rendeltünk). És ez valóban egy stratégiai inkompetencia, de azért nem előzmény nélküli. 

Nagyon sok mai családban ehhez hasonlók a hozott minták a házimunka kapcsán

Az anyai nagyapám napokig meg volt sértődve a nagyanyámra, ha nem volt pontban 11.30-kor kitálalva (!) az ebéd. Ő merni sem volt hajlandó magának (pedig nyilvánvalóan képes lett volna rá). Nem hiszem, hogy a nagyapám valaha élt egyedül. A szüleitől házasodott, addig az anyukája, onnantól a felesége gondoskodott róla. És olyan gondoskodást várt el a feleségétől, amilyet otthon kapott az anyjától. Bár amennyire én tudom, a dédmamám háztartásbeli volt, a nagymamám viszont már (a korban általánosan jellemző módon) dolgozó nő. Ennek ellenére nem volt valódi generációs ugrás közöttük.

Az apám – aki már egy másik generáció – volt ugyan kollégista, de az azért még mindig egészen más, mint önállóan élni (hiszen vitte haza a mosnivalót az anyukájának). Aztán a főiskola után rögtön megházasodott, és még éveket a nagyszülőkkel éltek, éltünk. Mire önálló otthonba költöztek, már volt két gyerekük – mi.

Anyukám volt otthon velünk gyesen és gyeden, és evidencia volt, hogy a házimunkát teljes egészében ő végzi. Először neki sem ment, a családi legenda szerint az első vasárnapi ebéd délután 4-re lett kész. De nem volt választása, beletanult. Apukámnak ezzel szemben volt választása, hiszen mindketten azt látták otthon, hogy a házimunka a nő „dolga”.

Akkor még nem volt internet, ahol meg lehetett beszélni, hogy miért marad ez akkor is így, ha a nő teljes munkaidőben dolgozik már, ezért anyukám, amikor már ő is dolgozott, sokszor főzött előre hajnalban, éjjel vagy hétvégén. És tudom, hogy vannak olyanok, akik most legalább gondolatban hozzáteszik, hogy apukám biztos többet dolgozott és keresett (így volt), és biztos megcsinálta a ház körüli feladatokat (szintén így volt), de azért időben sehogy sem volt arányban a kettő.

A mai kisgyerekes anyukák hozzám hasonlóan abban nőttek fel, hogy a női lét szükségszerűen több feladattal jár. A férfiaknak pedig több szabadidejük és több döntési szabadságuk van.

Ma már más idők járnak nagyon sok szempontból

És bár ez hat a házimunka elosztására is, de nem oldotta meg a kérdést.

Egyrészt itt szeretném leszögezni, hogy noha a legtöbb családban a férfiaknak még mindig több szabadidejük és több döntési szabadságuk van… de már elindultak nagyon fontos változások, amikhez több dolog együttállása kellett.

Először is: ma már a nagyon sok nő és férfi él egyedül (vagy valamilyen nem párkapcsolati lakóközösségben), mielőtt összeköltözne a párjával. És él együtt kiegyenlített helyzetben (mindenki dolgozik, mindenki végez házimunkát), mielőtt családot alapítana.

Ennek ellenére a családalapítás nagyon sok esetben szinte azonnal totálisan felborítja a korábban jó esetben létező egyensúlyt. Sok tényező együttállása miatt történik így, amelyek önmagukban nem okoznának elcsúszást, de együtt szépen, lassan az egyenlőtlenség irányába lökik a feladatok elosztását.

1. A férfiak karrierjére értelemszerűen vagy nincs hatással a gyerekvállalás, vagy még előre is mozdítja, hiszen a megkomolyodás hatását kelti, és nyilván másmilyen felelősségi státuszba kerül egy családapává vált férfi, mint előtte volt. A nők karrierjét pedig szükségszerűen visszaveti, még akkor is, ha felvilágosult a család, és minden szereplőben megvan a szándék arra, hogy ne így legyen. De nagyon sok olyan család van, ahol nincs egyetértés ebben, ahol a nőnek esetleg fontos lenne a karrierje, de a párja nem támogatja benne – vagy csak elvben támogatja. És emellett vannak olyan nők is, akik pedig kisbabás, kisgyerekes anyaként nem szeretnének a karrierjükre koncentrálni, hanem szeretnék megélni ezt az időszakot anyaként kiteljesedve.

Egyik típusú anyának vagy leendő anyának sem kellene aránytalanul többet vállalnia a házimunkából, mint a párjának, mégis ez alakul ki a legtöbb családban.

Hogy tiszta legyen mindenkinek: ez a közösen otthon (vagy bárhol) eltöltött délutánokra, estékre és hétvégénkre vonatkozik elsősorban. 

2. Amikor az egyik szülő dolgozik egy munkahelyen, a másik pedig otthon van és gondoskodik a gyerekükről, akkor neki az elsődleges feladata a gyerekről való gondoskodás… ami persze nem jelenti azt, hogy nem tesz be egy mosást vagy hogy az asztalon hagyja a tányért, amiből evett (kivéve, ha épp akkor sír fel a kisbaba). A legtöbb anya az első időszak után kifejleszti az új élethelyzet által igényelt új képességeket, viszi a háztartás nagyobb részét – hiszen ő van otthon –, és mivel azt látta gyerekkorában, hogy az apákat kímélni kell, egyfajta szerepzavarba kerül. Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt abban, hogy ne infantilizáld a partnered amiatt, mert te sokkal rutinosabb vagy – nos, mindenben. Az új típusú háztartás vezetésében is (hiszen a legtöbb pár jelentősen kevesebbet étkezik és van otthon, nagyságrendekkel kisebb mennyiséget mos és takarít, mielőtt szülővé válna) és a gyerekgondozásban is. 

3. Nagyon fontos az is, hogy az apáknak legyen idejük és lehetőségük kapcsolódni a gyerekükkel, munka mellett is. Ez pedig könnyen vezet oda, hogy amikor az apuka hazajön, kicsit mindkét érintett fél részéről jófejségnek tekintve, „átveszi” a gyereket. De ez, 

bocsánat, tényleg tök őszinte leszek, napi 2-3 órában úgy, hogy amúgy ott van a közelben egy másik felnőtt, akihez szólhatsz, és aki, amikor „helyzet” adódik, rögtön üzembe helyezi magát, jelentősen kisebb teher, mint az előtte lévő 10 órát megoldani tök egyedül

 (aminek természetesen vannak csodás részei, de attól még nehéz).

És akkor az anyuka felveszi a második műszakot, a házimunkát. És tudom, tök igazságtalannak hat, hogy ilyenkor fel kellene osztani az időt, és mindenkinek végeznie házimunkát is, miközben az apa egész nap nem látta a gyerekét, mert dolgozott, ami szintén kötelezettség, és nem feltétlenül élvezet, éppen ezért egyensúlyban van az anya otthoni gyerekellátó feladatával. De közben ott vagyunk, hogy nem ezt láttuk otthon, plusz azt érezzük, hogy így elvesszük az apáktól a kapcsolódás lehetőségét (legalábbis részben), ráadásul ők kevésbé rutinosak eleinte, szóval sok érv szól ellene, hogy felosszák a teendőket az apa hazaérkezésével. De mégis nagyon sokat segítene, ha ez alakulna ki.

4. Mert 

ha a kisbabás időszakban a nő végzi a házimunka nagyságrendekkel nagyobb részét, akkor szinte lehetetlen visszahozni az egyensúlyi állapotot, amikor ő is újra dolgozni kezd.

5. Ráadásul addigra az apuka (akit a család eltartásának terhe nyom) valószínűleg jóval többet dolgozik, az anya meg csak olyan munkát tud vállalni, ami mellett garantált, hogy odaér az oviba, bölcsibe – és így is lesz egy csomó házimunkás, otthoni helyzet, amit egyedül neki kell megoldania, hiszen ő van ott.

6. És ugyanez az anyuka este aztán felmegy az internetre, és elolvassa, hogy nem neki kellene szinte egyedül végeznie a házimunkát, és tök mérges lesz a gyereke(i) apjára, miközben, ahogy láttátok, ez eddig 5 korábbi ponton csúszott el oda, hogy egy valaha volt egyenlő működésből mégiscsak kialakult egy aránytalanság. 

Szerintem ez alapvetően nem az apák hibája. És nem is az anyáké, mert én is csak utólag tudom ilyen szépen végigvenni a pontokat, pedig átéltem. De ahol egy kiegyenlített párkapcsolati helyzet van, ott utólag is lehet javítani az egyensúlyon, ezt is tapasztalom.

Összességében ahhoz, hogy a legtöbb családban ne álljon elő ez a helyzet, erről szóló diskurzus kell, és a megváltozott szülői szerepekre reagáló munkahelyi változások. 

Jelenleg ott állunk, hogy már sokan tudják, tudjuk, hogy a nők jelentősen több fizetetlen, láthatatlan otthoni munkát végeznek, mint a férfiak, de még nem tudjuk, hogyan lehet ezen változtatni. Így egy csomó feszültség van a családokban ennek kapcsán, és a jelenlegi magyar helyzetben őrült tudatosságot kíván ellene menni az otthonról hozott, munkahelyek által elvárt és részben a társadalom által is sugallt működési módnak. 

És akkor ebbe jön bele egy olyan, évtizedekkel ezelőtti működés alapján megfogalmazott ajánlás, hogy nőként, egyenrangú partnerként gondoskodjunk egy felnőtt férfiról úgy, mintha gyerek lenne, amikor éppen életünk legnagyobb változására készülünk.

Mindkét félre nézve sértő, és nőként különösen fájó azok után, hogy végre elkezdődött egy csomó változás ígéretét hordozó párbeszéd ezekben a témákban. Mert bár a szüleim generációjában házasságok mentek rá erre, az én generációmban már el lehet mondani, hogy nem így akarjuk, és ez értő fülekre talál általában, de még így is kurva küzdelmes létrehozni egyfajta mindenkinek fenntartható egyensúlyt. És csak remélni tudom, hogy a lányaim párkapcsolatában, családjában ez már nem lesz téma, de

ha 2024-ben még sok ember kezén keresztül eljut egy mai kismamához ez a mondat mint ajánlás, akkor még sok dolog van.

Ezért fontos szerintem kimondani, hogy ez az üzenet gáz. Nem csak a privilegizált helyzetű férfiak esetében, akik megengedhetik maguknak az ételrendelést és a tisztítót. Azok a férfiak is képesek gondoskodni magukról akárhány napig, akiknek maguknak kell főzni (vagy megkenni egy kenyeret, azért ne őrüljünk már meg), és meg kell keresni a vasalót meg a deszkát. 

Mert, bocsánat, de ki bízná rá csak egy órára is a gyerekét egy olyan társra, aki erre nem képes egy olyan pillanatban, amikor ő is élete legnagyobb változásában van, és sokkal nagyobb súllyal kell majd jelen lennie az otthoni feladatokban? Én biztosan nem.

Szóval szerintem ezt kellett volna odaírni: „ha az Apa tart attól, hogy egyedül kell gondoskodnia magáról a szülés utáni napokban, akkor nagyon gyorsan keressen valamilyen lehetőséget arra, hogy ebben fejlődjön”. 

Mindenórásan előre főzni meg vasalni nem kedves gesztus. Kedves gesztus az, ha a frissen szült anyukát a kedvenc étele várja otthon. És szerintem a mai apák 99 százaléka még erre is képes, nemhogy saját maga alapszintű ellátására.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Kosamtu