Gyerekkori álommunka vs. felnőttkori hivatás. Vajon jó, ha megvalósul, amiről álmodoztunk?

–

Akik a gyerekkori álommunkájukban dolgoznak, boldogabbak

Egy 5 évvel ezelőtti brit kutatás szerint a felnőttek 96 százaléka nem a gyerekkori álommunkáját végzi. 

A megkérdezett 1567 felnőtt 10 százaléka állatorvos szeretett volna lenni, 9 százalék pedig tanár, toplistás volt még az ügyvéd, a pilóta, a színész, a sportoló, a táncos/koreográfus, a zenész és a nyomozó is

(egyébként egy kutatás szerint az amerikai tinik fele vagy művész vagy nyomozó szeretne lenni, szóval ezek valószínűleg nem helyspecifikus álmok). Az a 4 százalék, akinek sikerült abban a szakmában elhelyezkednie, amire gyerekként vágyott, elégedettebb a munkájával, mint a maradék 96. Azért a különbség nem olyan óriási a két csoport között – a gyerekkori álmukat megvalósítók 92 százalékának jelent boldogságot a munkája, a későbbi terveiket megvalósítók vagy sodródók ezt 84 százalékban állították magukról –, de nyilván számít. Ezt azért is tudom, mert én például a(z egyik) gyerekkori álmokat váltottam valóra. És valóban elmondhatom, hogy elégedett vagyok a munkámmal… de. De van több hátránya is annak, ha az ember „álommunkát” végez.

Választani kell: álommunka vagy álomfizetés?

Egy tanulmány a horgolással és erről szóló tartalomkészítéssel foglalkozók munkához való viszonyát vizsgálta, és nagyon sok, sokakra jellemző tényre világítottak rá. Például, hogy 

az álommunka sok esetben anyagi bizonytalansággal jár, 

a kreatív iparágakban dolgozók általában ugyanis nem havi fix fizetést kapnak. Másrészt, arról is szó esett az interjúk során, hogy a határokat a vállalkozónak kell meghúznia szabadidő és a munka között – erről is elég sok tapasztalatom van. Csodás, ha az embernek olyan munkája van, hogy nem kell szabadságot kivenni minden apró ügyintézéshez, de ennek általában az ára az, hogy olyankor is dolgozik (időnként nem is a saját időmenedzsmentje miatt, hanem másokhoz vagy a munkaidőnél több munkához alkalmazkodva), amikor szinte mindenki pihen. Lan Nguyen Chaplin az egyesült államokbeli Északnyugati Egyetem marketingoktatója írt egy cikket szinte pontosan egy éve, ami rámutatott:

annyi energiát fektetett az oktatói és kutatói álommunkájába, hogy az minden mást (barátok, család, sport és más szabadidős tevékenységek) kiölt az életéből

– ráadásul mindez részben önként történt. 

Az első gondolata az volt, amikor erre rájött, hogy felmond, de végül arra jutott, hogy inkább megpróbálja meghúzni a határait. Szerintem ez a legnagyobb kockázatuk az úgynevezett álommelóknak, hiszen amikor erős belső motivációnak köszönhetően választasz egy szakmát, akkor nagyon akarod csinálni. A szabadidődben is. Ez azonban hosszú távon kiégéshez vezet… sikertelenség esetén pedig a kedvünket is szegi. Persze, lehet az embernek több álma is, főként ha hozzávesszük: a munka iránti lelkesedésünk függ az aktuális lelkiállapotunktól és a kiégési szintünktől is, ami közel sem állandó.

Ráadásul amellett is jólesik valamilyen más szakmáról álmodozni, hogy közben élvezzük a jelenlegit. Éppen ezért, néhányan a WMN-ből összeszedtük, hogy nekünk mi a (másik) álommelónk.

Borcsa Mamma reggelizője

Fiala Borcsa álmán senki nem lepődik meg, aki olvasta már legalább egy gasztrocikkét: „Én nagyon szívesen nyitnék egy reggelizőt valami élhető városban, legyen, mondjuk, Hamburg. A menüsor is érdekel? Mert az naponta változna, hogy ne unjam halálra magam!” Tipik Borcsa.

Takács „Vadmotoros” Dalma

„Én egzotikus helyekre szerveznék túrákat, de nem ám olyan piros esernyős-Katica csoportos módon, hanem motorral és hátizsákkal, felfedezetlen, vadregényes környékeken, asszimilálódva a helyi közösségekbe. Lehetőleg, mondjuk, Dél-Amerikában” – mondja Dalma.

Z. Kocsis „Vendéglátós” Blanka

„Gusztustalanul szirupos, de nekem a felnőttkori álmom a WMN volt…

Viszont, ha bármit csinálhatnék és nem számítana a pénz, akkor egy halálosan cuki b&b-t üzemeltetnék az unokatestvéremmel, aki vegán pék. Ő sütné az isteni briósokat, croissant-okat, csokitortákat, én kávét főznék meg vaskos vánkosokat ráznék fel, esténként pedig vörösbort iszogatnánk a naplementében, miközben az élet nagy dolgairól pletykálunk. Rémesen sablonos, belátom… De jó álmodozni róla. (Esetleg véresszájú álruhás étteremkritikus szeretnék lenni, aki ránézésre egy kedélyes öreg néni színes kendőkkel, de nem téveszti meg a látszat, nem ám!)”

Széles-Horváth „Meg Ryan” Anna (A szerelem hálójában című film okán)

„Szeretnék egy kis könyvesboltot a kisvárosunkban az egyik legszebb macskaköves utcán, semmi franchise, csak az enyém. 

Hangulatos, személyes, családias. Egybenyitva egy kis kávézóval, ahol a sógornőm a barista. (De én ott csak kávét innék, a vendéglátás nagyon távol áll tőlem.) És közben gyerekkönyveket írnék (meg azért cikkeket is). Tánctanár is szívesen lennék (se képzettségem, se elég adottságom hozzá), de szívesen táncolnék mindennap, nagyon hiányzik a tánc az életemből” – osztja meg az álmait Anna.

Kerepeczki „Chokito” Anna

Anna a csúnya édességekre épít majd brandet: „Sokáig cukrász akartam lenni, van is érzékem hozzá, de iszonyat türelmetlen vagyok, emiatt 

a ronda, de finom elvét tartom a hétköznapokban. Lehet erre kellene építenem egy brandet.”

(Lenne rá kereslet – a szerk.)

Both „Selyemhernyó” Gabi

Both Gabi a hobbiját tenné álommunkává (ismét): „Li Ziqi életét nézem nagy kedvvel, aki gyönyörű környezetben él Kínában, a hegyek ölelésében, valami elképesztő harmóniában a természettel. Persze főként az általa szőtt textileket bámulom, mert magam is szövök hobbiszinten. De amit ő csinál, az művészet, életművészet. Mindent maga állít elő kőkemény munkával az élelmiszerektől kezdve a selyemszálig, amit ő fon és fest meg természetes növényekkel. Gyógynövényeket gyűjt, tiszteli az időseket, sokszor szerepel a nagymamája is a videóiban. Szóval arról álmodozom, hogy ismerem a természet titkait, és alkotó módon forgatom vissza a világba az ősi tudását.” 

Kurucz „Tanítónő” Adrienn 

Kurucz Adri pedig visszatérne a tanult szakmájához, legalábbis részben: „Eredeti végzettségemet tekintve magyartanár vagyok. A gyakorlótanítást nagyon élveztem, csak akkoriban már gyakornok voltam egy lapnál is, és választanom kellett, merre indulok. A sajtót választottam, és ma sem tennék másként. Viszont az irodalom mellett a nyelvészet is nagyon érdekel a mai napig. Tanítani pedig nagyon-nagyon szerettem, ez hiányzik néha. Most végeztem irodalomterápia szakon, úgyhogy ezentúl irodalommal és emberekkel tudok foglalkozni a szabadidőmben. Most, hogy a gyerekem gyakorlatilag felnőtt, szükségem is van új, érzelemmel teli kapcsolódásokra, a tudatra, hogy valakiknek hasznára lehetek, azaz értelmes a létem.”

Tóth „Lakáskultúra” Flóra

Egész életemen átívelő szenvedélyem, hogy szép környezetet teremtsek magam köré, még akkor is kiemelt jelentőséget tulajdonítottam a harmóniának, amikor évente új albérletbe költöztem. Vagyis nagyon régóta motoszkál bennem a gondolat, hogy mekkora élvezetet jelentene a saját otthonom mellett különböző egyéb tereket is szépíteni. Még a matek sem rettent el, mert mindig is imádtam, de valahogy nem látom az életemben egy teljesen új szakma kitanulásának a terét egyelőre, így marad a kéretlen tanácsok osztogatása (az megy végzettség nélkül is, nyugi). 

A másik, amire hosszú önismereti munkával rájöttem, hogy hiába imádok főzni, nem szeretnék mindennap embereket etetni (innen üdvözlöm szeretettel a családomat). A különleges alkalmakat viszont nagyon szeretem, a nagyszabású eseményeket és a kampányszerű főzést (ne tudjátok meg, mit művelek karácsonykor). Szóval cateringcéget is szívesen csinálnék, bár sejtem, hogy iszonyú fárasztó. Esetleg a kettőnek valami furcsa ötvözetét: dekorálás és főzés „csomagban”.

Meséljetek, nektek mi a felnőttkori álommunkátok!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / RainStar

Tóth Flóra