A lányaink is kevesebbet fognak keresni, mint a velük egykorú fiúk, ha így folytatjuk

–

Miért pont ma van az egyenlő díjazás napja?

Azért, mert figyelembe véve az EU átlagbérszakadékot (13 százalék), az Unióban dolgozó nők körülbelül a mai naptól „ingyen” dolgoznak. Ez tavaly november 10-re esett, és tekintve, hogy a változás minimális, így idén is erre az időszakra tehető. A magyar különbség 17 százalék (ez az érték két évvel ezelőtti adatokon alapszik, de a KSH mutatói szerint a korábbiakhoz képest nagyjából stagnál, és olyan változások sem történtek, amik elősegítenék a csökkenését), tehát a magyar nők már néhány hete „ingyen dolgoznak”.

Mi a bérszakadék, és mi köze hozzá az úgynevezett „klasszikus” családmodellnek?

A bérszakadék nem kizárólag azt jelenti, hogy ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb fizetést kap, mint egy férfi – bár gyakran ez is elmondható –, hanem egy összetett probléma, ami magában hordozza a perspektíva hiányát is, azt, hogy a legtöbbünknek nőként esélyünk sincs ugyanazt karriert befutni, mint egy férfinak. Emellett az is ide tartozik, hogy a gyerekek mindennap azt látják: délután az anyukájuk megy értük az óvodába, iskolába, mert az uralkodó társadalmi sztereotípiák miatt „ez az ő feladata”, vagy mert „ő megteheti” – ez szinte észrevétlenül termeli újra az egyenlőtlenséget.

Erre mutat rá az is, hogy

a láthatatlan munkák döntő többségét még mindig a nők végzik, átlagosan napi három órát (ami a gyerekek számának növekedésével nő), míg a férfiak átlagosan napi 20 percet.

(ITT és ITT már írtunk a láthatatlan munkáról és annak egyenlőtlen elosztásáról, ha nem ismered a kifejezést, mindenképp olvasd el a cikkeket. ITT pedig az úgynevezett mentális terhelésről, ami szintén láthatatlan munka, csak éppen nem fizikai.) A KSH adatai szerint egyébként évi 4793 milliárd forintnyi láthatatlan munkát végeznek a nők. „A 2017-es Eurobarométer adatai szerint

a magyarok 78 százaléka ért egyet azzal, hogy a nő dolga elsősorban a családról, otthonról való gondoskodás, a férfi dolga pedig a pénzkereset.”

– mondja Csernus Fanni. Ez más országokban jelentősen kisebb szám, átlagosan a fele. Az pedig, hogy Magyarországon ez a közvélekedés, szerintem mindkét nemre extra terheket rak. A nők kiskoruktól kezdve abba nőnek bele, hogy nekik kell vinni az otthoni teendők oroszlánrészét, még akkor is lelkiismeret-furdalásuk van, ha fizetett segítséget vesznek igénybe, a férfiak pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben extrém stressznek vannak kitéve azáltal, mert ők is elvárják saját maguktól, hogy vigyék a család anyagi terheinek nagyját. Nem meglepő a stressz által okozott vagy súlyosbított betegségek megnövekedett száma, és még a korai halálozással is könnyen összefüggésbe lehet hozni mindezt. Ráadásul a fiatalabb apagenerációk már sokkal inkább szeretnének részt venni a gyerekeik életében, ami kifejezetten nehéz úgy, hogy közben a munkahelyen az az elvárás feléjük, hogy bőségesen a munkaidőn túl is jelen legyenek, de legalábbis elérhetők. 

Mi köze a munkaerőpiaci helyzethez a láthatatlan munkának és a családi életnek?

Nagyon sok. Magyarországon kifejezetten kicsi a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, míg máshol a női munkavállalók harmada ilyen konstrukcióban dolgozik. Mivel itt a lehetőség is alig adott, teljesen egyértelmű, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott nők nem azok, akikre az előléptetéskor, fizetésemeléskor gondolnak, és – ahogy Csernus Fanni rámutat – ők elesnek azoktól a nagyon hasznos kapcsolatépítési lehetőségektől is, amik egy későbbi jobb pozícióhoz vezethetnek. Azt pedig, hogy mennyire lélekölő az állandó rohanás a munkahelyi feladatokból a családi feladatokba, szerintem kevés anyának kell magyarázni. Emellett az is nagyon szomorú, hogy amíg mi szülőként ezt a családi mintát adjuk a gyerekeinknek, addig ők is ezt tekintik evidenciának. Ezek, és az iskolában

a lányokat együttműködésre, a fiúkat pedig versengésre nevelő visszajelzések vezetnek oda, hogy a nők általában alacsonyabb bérigénnyel állnak elő.

Miért baj, ha az apák nem kapnak több lehetőséget, hogy aktívan részt vegyenek a családi életben?

Jelenleg Magyarországon a 15 és 64 év közötti foglalkoztatott nők aránya tíz százalékban elmarad a férfiakétól, és ahogy nő a gyerekek száma, úgy csökken a pénzért dolgozó anyák aránya (a háromgyerekes nők 65, 8 százaléka foglalkoztatott). Ennek a korábban már említett rugalmassági igény és a láthatatlan, fizetetlen feladatok egyenlőtlen elosztása az oka. A magyar kormány nemrég adta be a törvénytervezetet, mely szerint a gyerekszületés vagy örökbefogadás után járó apaszabadságot öt napról tízre növelik. Összehasonlítási alapként

Spanyolországban 16 hét az apaszabadság (és 9,4 százalék a bérszakadék, ami az EU átlag alatt van, tehát jól látható az összefüggés), Svédországban pedig mindkét szülő 240-240 napot vehet ki.

Ennek részleteiről Csernus Fanni cikkében is olvashattok.

Magam körül is látom, hogy még az Y generációs szülőpároknál és az elkötelezett apáknál is ritka az, ha a gyerek betegsége esetén az apa marad otthon (vagy váltva oldják meg a szülők), a gyerekeimet alkalmanként különórákra hordva a legritkább esetben futok össze a közepesen korai délutáni időpontokban apákkal, egyszerűen azért, mert rövid távon az a gazdasági szempontból is logikus döntés, hogy ezt az alapból kevesebbet kereső anyák oldják meg. Sok olyan sikertörténetet láthatunk, ami karrierváltó és csodás eredményeket elérő anyákról szól, akik azért kerestek új lehetőségeket, mert a korábbi munkahelyükre nem tudtak a megváltozott feltételek mellett visszamenni. A saját környezetemben ennél 

sokkal több sajnos a kényszerváltó anya, akit sem csodás karrier, sem sikerek nem várnak azon a munkahelyen, amit azért választott, mert alapvetően az apa fizetéséből élő család anyagi szorongásba kerül, ha a nem támogató munkahelyi környezetben az apa felveti, hogy betegszabadságra megy a gyerekével, esetleg igénybe veszi (valóban, nem csak névleg) a gyedet. 

De mit lehet tenni?

Amikor megkérdeztem Csernus Fannit, hogy mik azok a változások, amik a bérszakadék csökkenéséhez vezetnének, négy fontos dolgot nevezett meg: 

1. A segítő- és pedagógus szakmák béremelése – ez a jelenlegi oktatási helyzetben magyarázatra sem szorul.
2. Bértranszparencia – ez azt jelenti, hogy bizonyos cégméret fölött kötelező nyilvánosságra hozni a női és férfi dolgozók átlagfizetése közötti különbséget, ahol pedig ez az EU által megadott maximális eltérés (2,5 százalék) fölött van, ott cselekvési tervet kell kidolgozni a női munkatársak számára versenyképesebb helyzet teremtésére. Magyarországon jelenleg ez nincs, de ITT találjátok az Amnesty International Magyarország erről szóló petícióját.
3. A családtámogatási rendszer apai bevonódást segítő és ösztönző átalakítása, ami hosszú távon megváltoztatná a családi dinamikákat, és a mai gyerekeknek már jobb mintát szolgáltatna a családon belüli feladatok egyenlő elosztására.
4. A bérszakadék felszámolásának szándékáról, terveiről, egyenlő esélyekről való kommunikáció, hogy a mi gyerekeink már ne abban a biztos tudatban válasszanak pályát, hogy a gyakrabban nők által végzett munkák piaci értéke kisebb. 
   „A némaság és az anonimitás ugyanúgy veszélyes lehet” – A 3Lépés projekt beszélgetést kezdeményez az abúzus különféle változatairól

   WMN Ügy – 2022. november 6. – FB
    

Aki pedig azt gondolja, hogy ez a probléma elsősorban azokat a nőket érinti, akiknek gyereke van, az téved, mivel jelenleg a munkaadók általánosságban a mélyen gyökerező beidegződések miatt eleve problémásnak, kevésbé elkötelezettnek tartják a női pályázókat. Ez pedig oda-vissza hat a munkahelyi és az otthoni egyensúlyra, így valójában az egész társadalmat érinti. Közös feladatunk és felelősségünk az, hogy a következő generációt nemtől függetlenül egy jobb perspektívát, élhetőbb munka-magánélet egyensúlyt adó világ várja. Mivel ez egy nagyon összetett kérdés, a megoldáshoz a politikai döntéshozók támogatása mellett társadalmi összefogásra is szükség lesz.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Klaus Vedfelt

Tóth Flóra