Jenny Beavan szakmája egyik legnagyobb alakja, ezért is van óriási súlya annak, amit mond. A 72 éves brit jelmeztervező munkáját eddig háromszor jutalmazták Oscar-díjjal. Először a Szoba kilátással című filmért (főszerepben Maggie Smith, Daniel Day-Lewis és az akkor 19 éves Helena Bonham Carter) nyerte el az aranyszobrocskát 1986-ban, majd a Mad Max – A harag útja (2015), illetve a Szörnyella (2021) című mozikért. Ezen kívül nyolc jelölést is kapott, köztük olyan remekművekért, mint A király beszéde vagy a Napok romjai, amelyben Anthony Hopkins egy, az életét újraértékelő komornyikot alakított. 

Az, hogy Jenny Beavan nevét a laikus közönség nem igazán ismeri, önmagában sokat elmond a filmipar működéséről, arról, hogy a reflektorfény mennyire a színészeken van, holott egy jó mozi elkészítése természetesen rengeteg ember munkáját, szakértelmét igényli. Ettől függetlenül Jenny Beavant Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban sokan ismerik, ezért is van nagy jelentősége annak, hogy az élére állt a jelmeztervezők céhe egyenlőbb fizetésért folytatott mozgalmának.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jenny Beavan (@jennybeavandesigns) által megosztott bejegyzés

Beavan a napokban a BBC Radio 4 Front Row című műsorában adott interjút, amelyben elmondta:

a jelmeztervezők, akiknek a 80-85 százaléka nő, átlagban 30 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a díszlettervezők, akik túlnyomó többségükben férfiak.

A jelmeztervezők céhének adatai szerint a jelmeztervezők a filmes stábok fizetési skálájának legalsó részében helyezkednek el. Az a jelmeztervező, aki egész estés filmen dolgozik, kevesebbet keres, mint egy fénytechnikus-asszisztens, egy segédkellékes, vagy egy set grip, filmes szaknyelven az a személy, aki a díszlet elemeinek felállítását, rögzítését, mozgatását, karbantartását végzi.

Egy nagy filmes produkcióban a jelmeztervezők heti alapdíja átlagban 3139,86 dollár, nagyjából egymillió-háromszázezer forint. Ehhez képest egy díszlettervező átlagban 4102,70 dollárt keres hetente, azaz körülbelül egymillió-hétszázezer forintot. Bár ezek az összegek magyar viszonylatban jelentősnek tekinthetők, fontos, hogy az amerikai filmes díjazások kontextusában értékeljük őket. 

Ebben segít talán a következő adat. A céh azt is kiszámolta, hogy egy tévés jelmeztervező heti 2952,11 dollár alapdíjat, azaz körülbelül egymillió-kétszázharmincezer forintot vehet kézhez. Ez a fizetés viszont alacsonyabb, mint azé a személyé, aki a stáb étkeztetéséről gondoskodik. 

„Az alapdíjaink hihetetlenül alacsonyak. Amerikában kevesebbet keresünk, mint az az ember, aki reggel a teádat és a muffinodat hozza a forgatásra. Ez döbbenetes” 

– mondta Beavan, aki természetesen nem az étkezést szolgáltatók munkáját akarja lebecsülni. Csak azt igyekszik hangsúlyozni, hogy mivel a jelmeztervezés, a ruhák, a kosztümök elkészítése hagyományosan női terület, ezért manapság is sokkal kevesebb pénzt ér.

Holott a jelmeztervezők azok, akik az egyik legbensőségesebb szerepet töltik be a képernyőn zajló történetmesélésben. Keményen dolgoznak, a munkájuk pedig gyakran kiszámíthatatlan. Ha egy tévés forgatásba például beugrik egy vendégszereplő, csapot-papot félre kell tenniük, hogy azonnal megálmodják, létrehozzák, amit az illető viselni fog. A jelmeztervezők tevékenysége a színészek számára is elképesztően fontos. „Nem is tudnám, hogyan kezdjek el megformálni egy karaktert, ha nem lennének az első ruhapróbák” – nyilatkozta Elle Fanning, aki olyan A listás sztárokkal állt ki a jelmeztervezők mellett, mint Sofia Coppola vagy Helen Mirren.

További súlyos probléma, hogy a jelmeztervezők nem kapnak részesedést azokban az esetekben, amikor a kreációik a filmvászonról a kereskedelembe vándorolnak. 

Azaz hiába ő alkotja meg egy jellegzetes karakter, például – mint Beavan esetében – Szörnyella újragondolt öltözékét, abból már egy petákot sem lát, ha ezt a ruhát merch-cuccként, játékként vagy jelmezként árusítja a forgalmazó. 

A tervek tulajdonjoga a filmstúdióknál van, azzal pedig, hogy a jelmeztervezők kénytelenek aláírni ezeket a szerződéseket, tulajdonképpen az egész életüket, minden kreatív terméküket másokra ruházzák – fakadt ki Jenny Beavan. A Szörnyellát készítő Disney még nem reagált ezekre a mondatokra.

Kiemelt kép: Getty Images / Mike Coppola

Milanovich Domi